„Botka-zsákban” a kukacos mogyoró

A beruházások hosszú listája azért nyúlik pont így, mert Botka teljesen tisztában van azzal, hogy mit ért legjobban a szegedi nép. Amit elé tesznek. Amit lát. A kirakat csillogását. Ennek a folyamatnak a pszichológiáját a tűzijátékok élvezetéhez tudom hasonlítani. Megvan, ahogy állunk ott a rakparton, és bambulunk, hogy ááááh, meg húúúú.

Beszámol a polgármester. Be ám. Jó két hét alatt öt helyszínen vetíti le a szépülő Szegedet bemutató reklámfilmjét, majd röviden elmondja a látottakat, kiegészítve például olyan mondatokkal, miszerint milyen kellemetlen a parlamentben, mikor összesúgnak a háta mögött, hogy nézd má' ezt a melákot, két autópályát is leszakított magának. És a közönség szinte érzi, ahogy csattannak első polgárunk tarkóján az irigy pillantások. És amikor már mindenki elérzékenyült, és egy emberként küldték el a közterület-felügyelet álruhás parancsnokát Panthenolért a nyaki égéseket kezelendő, na ekkor szólhatott a démosz, természetesen miután egy előre kiosztott lapra mindenki felírta kérdését. Itt aztán lehet látni, hallani, kik is azok a bizonyos emberek: a szavazók. Testközelből. Még akár a fülszőrét is megpillanthatjuk az MSZP-szimpatizánsoknak. És ezek a derék emberek bizony 2010-ben is elmennek az urnákhoz, hogy aztán... Jaj, nem is merem folytatni. Egyébként 2010-es átadásra ütemezték a következő beruházásokat: az M43-as autópályát, a Napfényfürdőt, a Mars téri piacrekonstrukciót, mellette az Árkád bevásárló- és szórakoztató központot és a hozzá vezető két belvárosi utcát, a Gutenberg és a Gogol kicsinosítását, egy irodaházat a Bertalan híd mellett, a Kass szállót, egy új buszpályaudvart, három-négy iskolafelújítást, és ha minden jól halad, akkorra az összes paneltornyot becsomagolják. Ennyi. Egyelőre. De még bejöhet valami. A rendezvénycsarnok és egy új, fedett uszoda esélyei bár jelentősen csökkentek, de sose lehet tudni; ha a népszerűségi index veszélyes zóna felé húzódik... Na most hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy bár nem készül felmérés, de tapasztalható, hallható, kikövetkeztethető a kérdésekből, a problémák citálásából és nem utolsósorban Botka László válaszaiból, gesztusaiból, reakcióiból, mi merre, mennyi. A beruházások hosszú listája azért nyúlik pont így, mert Botka teljesen tisztában van azzal, hogy mit ért legjobban a szegedi nép. Amit elé tesznek. Amit lát. A kirakat csillogását. Ennek a folyamatnak a pszichológiáját a tűzijátékok élvezetéhez tudom hasonlítani. Megvan, ahogy állunk ott a rakparton, és bambulunk, hogy ááááh, meg húúúú. Foglalkozik valaki is a tömegben azzal, hogy mitől kék, zöld, sárga, ami robban? És a röppálya kiszámításával vagy a kínai rakodómunkás néhány dolláros napibérével? Ugye, hogy nem! Szóval a bácsi, aki megkérdezi, hogy mi lesz már a dugóval a hídon, mert őt nem érdekli a jövő, tíz év, a déli híd stb. - és szíve fölötti zsebre, az unokák fényképeire teszi kezét -, ő bizony most akar rendet. Na, ezt az embert bizony megnyugtatja az elkerülő imázsa, ami elsodorja majd a román kamionokat is. És valljuk be, vagyunk olyan önzők jó páran, hogy magasról teszünk a holnaputánra. Most. De holnap mindenképp! És az a legfurcsább, hogy bár ezeken a polgármesteri haknikon készíthetőek igazán jó és hiteles karakterskiccek „csóresz" MSZP-s választókról és polgármesterünk „fegyverarzenáljáról", mégsem látom a fociból jól ismert megfigyelőket, akik a rangadó előtt megnézik az ellenfél meccseit, hogy feltérképezzék taktikáját. Mert például ezen ankétok tapasztalatai egyre inkább kirajzolják, hogy bizony a hitelállomány, ami valóban húszmilliárd forint körül rezeg, vagy a magánkézre játszások és a tömegközlekedés egymilliárddal növekvő évi működtetési költsége nehezen értelmezhető dolgok. Kvázi nincsenek. Fogalmak. A piros-fehér-zöld szalag, amit egy olló a földre köp, az pedig letagadhatatlanul ott van. Szóval Mikulás előtt, decemberben lesz még két „Botka-csingiling", ahová érdemes ellátogatni, hogy meglessük, hogyan és melyik végén kell a szépen csomagolt piros zsákot majd úgy kinyitni, hogy minél több szavazó lássa, értse: kukacos a mogyoró.