A BYD került a szegedi közgyűlés középpontjába
A BYD és a talajszennyezés miatt alakult ki éles vita Szegeden.
A BYD és a talajszennyezés miatt alakult ki éles vita Szegeden.
A BYD alelnöke visszautasította a szegedi gyár építésével kapcsolatos környezetszennyezési vádakat, miközben a hatóságok továbbra is vizsgálják az ügyet.
Lezárult a vizsgálat, a szennyeződés eltűnt, de a BYD így sem úszta meg bírság nélkül.
A legfrissebb információk szerint az eredeti tervekhez képest akár egyéves csúszás is lehet a BYD szegedi üzemének indulásában.
Nagyszabású kikötőfejlesztés készül Szegeden, amely a BYD-gyár kiszolgálását és a vízi áruszállítás erősítését szolgálja.
Munkajogi aggályokat vetett fel egy nemzetközi szervezet a szegedi BYD-gyár építése kapcsán, a vállalat szerint azonban minden szabályosan zajlik.
A BYD szegedi beruházása a vendéglátásban is új irányokat hozhat. Már közel lehet az ikonikus hely nyitása új formában.
A BYD uralja a hazai elektromosautó-piacot , miközben Szegeden gőzerővel építi meghatározó európai járműgyárát is.
Látványosan felpörgött a lakásépítés Szegeden, amely Debrecen után az ország második legerősebb nagyvárosa lett az új építésű lakások számában.
Nem lesz akkumulátorgyártás Szegeden: a BYD első európai üzeme több ezer munkahelyet és szigorú környezeti védelmet ígér a városnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.