Szegedi nyári táborok: nemcsak az árakban vannak nagy különbségek 2026-ban


Hónapok óta zajlanak a munkálatok az egykori Alabárdos Étterem épületében, és egyre több jel utal arra, hogy hamarosan újra megnyílhat Szeged egyik legismertebb vendéglátóhelye. A Webrádió értesülései szerint az étterem helyén egy magasabb színvonalú kínai étterem kezdheti meg működését, akár már július elején.

Az Alabárdos hosszú évtizedeken át meghatározó szereplője volt a szegedi gasztronómiai életnek. Az éttermet még 1967-ben nyitották meg, és sokáig a város egyik legismertebb, elegáns vendéglátóhelyének számított.
Az eredeti Alabárdos név 2002-ben tűnt el, amikor az étterem Zodiákus néven működött tovább, később azonban több tulajdonos is próbálta újra sikeressé tenni a helyet. Az utóbbi években a Gellért család is megpróbálta feléleszteni az étterem hírnevét.
A vendéglátóhely szakmai szempontból is komoly elismerést szerzett: kétszer is Michelin-tányéros ajánlást kapott, ami a hazai gasztronómiában jelentős minőségi visszajelzésnek számít.
Az étterem végül 2024 nyarán zárt be, konyhája pedig a Tiszavirág Hotel épületébe költözött. Az egykori Alabárdos azóta üresen állt, most azonban teljes körű felújítás zajlik benne.
A hírek szerint az épületet egy Szegeden jól ismert kínai származású vállalkozó bérelte ki, aki országszerte több mint száz vendéglátóhelyet működtet. A vállalkozóhoz köthető a Széchenyi Center is, amely a városban dolgozó távol-keleti vendégmunkások körében is népszerű.
A kínai étterem ötlete sokak számára nem teljesen váratlan, hiszen a BYD szegedi beruházása óta jelentősen nőtt a térségben élő és dolgozó távol-keleti munkavállalók száma. Ez nemcsak az ingatlanpiacon, hanem a helyi szolgáltatások és vendéglátás területén is új igényeket teremthet.
A városban az elmúlt időszakban több ázsiai üzlet és szolgáltatás is megjelent, egy magasabb kategóriás kínai étterem pedig új színt vihetne a szegedi gasztronómiai kínálatba is.
Egyelőre nem ismert pontosan, milyen koncepcióval és kínálattal nyithat újra az étterem, de a felújítás intenzitása alapján komoly beruházás zajlik az épületben. A kérdés most már inkább az, sikerül-e újra olyan meghatározó vendéglátóhelyet kialakítani, amely hosszabb távon is meghatározó szereplője lehet Szeged éttermi életének.
Annyi biztos: az Alabárdos története még nem ért véget, csak teljesen új fejezet kezdődhet benne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.