A következőkben olyan hasznos információkat olvashatnak, melyek arról szólnak, hogy egy büntetőeljárás alá vont embernek milyen jogai és lehetőségei vannak. Az ugyvedipraxis.hu egyik védőügyvédjének szakmai meglátásai sokak számára érdekes lehet.…
Április végén felmondott a piacosainak Rácz Attila, májusban harmincan bíróságon támadták ezt meg, majd visszavonta a felmondásokat a piacigazgató, most pedig újfent szerződést kíván bontani azokkal, akik nem fogadják el az új…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete tavaly kevesebb büntetőeljárást indított, és ezekben az esetekben az elkövetési érték is alacsonyabb volt, mint az előző évben, a kármegtérülés pedig javult. A költségvetési…
Információink szerint a Szegedi Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt az IKV egykori irodavezetője és társai ellen.…
Civil ruhás nyomozók értek tetten egy 26 éves férfit Csongrádon, aki egy hátrahagyott autó motorteréből vágta ki éppen a vezetékeket.…
Bántalmazásba fordult egy vita a hétfői nap folyamán Szegeden, a konfliktus alapját a sértett fél kutyája jelentette - adta hírül a police.hu.…
Jogosulatlan rokkantkártya-használókkal szemben intézkedtek pénteken a járőrök - tudtuk meg Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivőtől…
Áruházi szarkát sikerült szombaton lefülelni Szegeden. A kabai férfi értékes italokat próbált elvinni, azokról még az áruvédelmi eszközt is lefeszítette az ugyancsak az áruházban talált csípőfogóval, azonban a három üveg tömény ital…
Drogfutárokat, kábítószer-megrendelőt és -fogyasztókat fogtak el a rendőrök csütörtökön éjjel Szeged belvárosában – tájékoztatott szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.…
Autófeltörőket fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai szombatra virradó éjjel egy rutinellenőrzés során – tudatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.…