Politika

Erőszak és vesztegetés – bűnözők az EP-ben

Erőszak és vesztegetés – bűnözők az EP-ben

Sokkoló adatra derült fény, az Európai Parlament 720 politikusa közül 257 ellen büntetőjogi eljárás folyik, és közülük ötvennyolcat már el is ítéltek.

2 órája
Fotó: Pexels
Erőszak és vesztegetés – bűnözők az EP-ben

Pár hete kezdte el a munkáját az új Európai Parlament, amely július 16–19. között tartott strasbourgi plenáris ülésen alakult meg, de már most meglepő statisztika látott napvilágot az EP-ben helyet kapó képviselőkről: a 720 politikus közül 257 büntetőügyben pereskedő fél és ötvennyolc képviselővel szemben ítélet is született. 

 

Ám vannak olyan képviselők is, akik a megválasztásukkal nem kaptak mentelmi jogot és most is börtönben vannak. Ilyen Fredi Beleri esete, aki úgy európai parlamenti képviselő, hogy nincs is szabadlábon. Az albániai görög kisebbséghez tartozó Fredi Belerit a tavaly májusi önkormányzati választásokon Himarë tengerparti város polgármesterének választották meg. Nem sokkal ezután szavazatvásárlás gyanújával őrizetbe vették, majd vesztegetés vádjával két év börtönre ítélték. Úgy szerepelt a neve az Új Demokrácia EP-jelöltjei között, hogy közben már rácsok mögött volt, közölte a Politico brüsszeli hírportál. 

Bár minden megválasztott EP-képviselő mentelmi jogot élvez a 27 uniós tagországban, ez a jog azonban Albániára nem terjed ki, amely csak tagjelölti státussal rendelkezik. 

Bár Fredi Beleri előreláthatóan le kell töltse a kiszabott két évet, átmenetileg elhagyhatta a börtönt, hogy részt vegyen az új Európai Parlament megalakulásán Strasbourgban, írta az Euronews. 

 

A korrupciós botrányok nem állnak távol Manfred Webertől sem, az EPP vezetője trükkös eszközökkel, joghézagokat kihasználva legalább négyszázezer  eurót vágott zsebre jogosulatlanul az európai adófizetők pénzéből. Az Európai Parlament képviselői 2019-ben minden hónapban 4332 euró, azaz hozzávetőleg 1,4 millió forintnyi összeget kaptak általános költségtérítésként, az iránymutatás szerint elsősorban egy hivatalos iroda fenntartására. Az ügyeskedő néppárti politikus pedig a saját családi házát nevezte ki pártirodának, hogy ez az összeg is nála maradhasson.

Weber Wildenbergben lévő házában a földszinti részt keresztelte át irodának, nyilvánvalóan azért, hogy így saját maga vághassa zsebre azt a pénzt is, amit irodabérletre kellene fordítania – írta meg a V4NA. A hírügynökség újságírói a saját szemükkel látták Wildenbergben, Weber még arra sem vette a fáradságot, hogy kiírja a kapura, ez az ő képviselői irodája.

Weber irodának használt háza (Holunderweg 9a, 93359 Wildenberg) (Fotó: V4NA)

 

Vannak olyan EP-képviselők is, akik nem túl súlyos bűncselekményekkel is „megelégszenek”.  

Ilyen például az észt képviselő, Jaak Madison esete. Őt száz euró pénzbírsággal büntették meg, mert közel egy évtizeddel ezelőtt egy komphajón végzett munkája során talált telefont eladta, ahelyett, hogy jelentette volna a társaságnak. Nem is kellett feladja EP-képviselői pozícióját. 

 

Luke Ming Flanagan ír politikust kétszer is rajtakapták, hogy vezetés közben a telefonját használta. Az egyik ilyen esetben Flanagan elmondta, hogy még büntetőpontot sem kapott. Azóta is az Európai Parlamentben tevékenykedik mint képviselő.

Gheorge Falcă román EP-képviselő ellen még 2005-ben indult eljárás vesztegetés és hivatali visszaélés miatt. A politikust, aki az eset idején Arad polgármestere volt, végül a Legfelsőbb Bíróság mentette fel még 2013-ban. Az Európai Parlamentben az Európai Néppárt (EPP) frakciójában tevékenykedik. Szintén román politikus és az S&D frakció tagja Gabriela Firea, úgy került az Európai Parlamentbe, hogy korábban Romániában, a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium vezetőjeként le kellett mondjon, miután a Bukarest melletti magán nyugdíjas otthonokban elhelyezett idősekkel szembeni visszaélésekről szóló botrány érintettje lett. 

Viszont arra is van példa, hogy a képviselő elleni vádak elérték a kellő hatást, és a megvádolt vagy elítélt politikus nem térhetett vissza a helyére.

Ilyen Alexisz Georgoulisz baloldali görög politikus esete. A korábbi EP-képviselőt nemi erőszak és testi sértés vádjával jelentette fel egy nő egy 2020-as brüsszeli incidens kapcsán. A vádemelés miatt kizárták a Sziriza pártból. A belga hatóságok tavaly kérvényezték a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését, amit az EP jóvá is hagyott. Georgoulisz végig ártatlannak vallotta magát, és hamisnak nevezte a nő által benyújtott panaszt.

Alig néhány hónappal később a baloldal újabb botránya látott napvilágot. Tizenhárom különböző jelentés érkezett Anne-Sophie Pelletier francia EP-képviselő „zaklató, helytelen és agresszív” viselkedéséről a parlamenti asszisztensekkel szemben. Pártja, az Engedetlen Franciaország 2023 decemberében jelentette be kizárását. Pelletier hiába tagadta a vádakat, a pályafutása mint EP-képviselő ezzel véget ért. 

Az elmúlt években több görög EP-képviselő ellen emeltek vádat. Ioannis Lagosz görög politikust el is ítélték, mert egy neonáci szervezetet vezetett, Eva Kaili EP-alelnök pedig a nagy port felverő brüsszeli korrupciós botrány főszereplője volt. 2022. december 9-én tartóztatta le a belga szövetségi rendőrség Kailit, miután nyomozást indítottak ellene korrupció, pénzmosás és szervezett bűnözés vádjával. Pártjából és EP-frakciójából még aznap kizárták, EP-alelnöki tisztségéből pedig felmentették. 

Apjánál egy táska készpénzt találtak, valamint otthonából is kerültek elő pénzzel teli bőröndök. A rendőrség további politikusoknál is tartott házkutatást és négy másik embert le is tartóztattak, tizenhat helyen lefolytatott házkutatások során összesen 600 000 eurót foglaltak le a hatóságok. 

Az akció a 2022-es labdarugó- világbajnoksággal egy időben történt, amely sokat kritizált házigazdájának, Katarnak Kaili lelkes támogatója volt. A politikus több mint négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe is került. 2023-ban visszatért az Európai Parlamentbe, ironikus módon az EU újonnan felállítandó etikai testületéről, valamint a brüsszeli korrupciós botrány nyomán szükségessé vált reformokról szóló voksoláson is részt vett. A 2019–2024-es mandátumát végigvitte, ám 2024-es uniós képviselőválasztásokon nem indult. 


 

(Forrás: Magyar Nemzet)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.