Az összes szegedi iskolában hatósági ivóvízvizsgálatot kezdeményeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Rókusi Általános Iskola (fotó: Kovács Ferenc)

Ivóvízvizsgálatot kért minden, fenntartásukban lévő szegedi tanintézménynél a Szegedi Tankerületi Központ a magas ólomszint kockázata miatt. Arról sem nekik, sem az önkormányzatnak nincs becslése, hány iskolát érinthet a probléma.

Két hete tiltották meg a csapvíz fogyasztását két szegedi belvárosi iskolában, miután kiderült, hogy a víz ólomtartalma magasabb a megengedettnél. A Rókusi és a Zrínyi Ilona Általános Iskolában azóta is ballonos vizet isznak a diákok és a tanárok.

A Rókusi Általános Iskola (fotó: Kovács Ferenc)

Az ügyben most Plesovszkiné Ujfaluczki Judit tankerületi igazgató a delmagyar.hu megkeresésére közölte, az illetékes hatóságnál kezdeményezték a fenntartásukban lévő összes intézmény hatósági ivóvízvizsgálatát, a két biztosan érintett iskolában pedig megkezdték a szennyezés műszaki okainak feltárását. Hozzátette, a szükséges ivóvízvezetékek cseréjét a Szegedi Tankerületi Központ mint vagyonkezelő elvégzi.

A szegedi polgármesteri hivatal arról tájékoztatott, nekik sincs információjuk róla, hány szegedi tanintézményt érinthet a probléma.

Utóbbi egyáltalán nem meglepő információ, ugyanis a Szegedi Vízmű Zrt. öt éve mérte utoljára a szegedi víz ólomtartalmát.

Városszerte gond lehet a vízzel

A két iskolában egyébként csak azért derült ki, hogy ihatatlan a csapvíz, mert önként küldtek mintát az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) felhívására. Vízminta bevizsgálását bárki kezdeményezheti, nemcsak intézmények, hanem magánszemélyek is, és a vizsgálat ráadásul ingyenes. Eddig összesen 2700 minta érkezett be a Nemzeti Népegészségügyi Központba. A beküldött anyagok csaknem ötödénél találtak eltérést a szakemberek.

A szegedma.hu kereste az OKI-t, hogy megtudjuk, Szegedről mennyi minta érzekezett be hozzájuk, és azok közül mennyivel volt probléma, kérdéseinkre azonban több mint egy hete nem kapunk választ.

A KSH 2011-es adataiból a delmagyar.hu úgy számolta, Szegeden több mint 26 ezer 1970 előtt épült lakóingatlan lehet érintett a problémában. Arról ugyanis nincs felmérés, hány helyen végezték el a cserét.

(A szegedma.hu többrészes cikksorozatban foglalkozott a szegedi ivóvíz minőségével, cikkeink itt, itt, itt és itt érhetők el.)

Előző sztori

Erre számítsunk a hétvégén a megye határátkelőin

Következő sztori

Trolibuszokon támadó, gátlástalan rugdosódót keresnek Szegeden