Írjon nekünk

Közélet

Ólomveszély: tilos a csapvízből inni két szegedi iskolában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Két szegedi általános iskolában is megtiltották az ivóvíz fogyasztását a magas ólomtartalom miatt. A megengedett határérték többszörösét akkreditált laboratóriumban is kimutatták. Az egyik intézményben már meg is rendelték a palackos ásványvizeket. A problémát vélhetően az elöregedett vezetékhálózat okozhatja. 

A szegedma.hu információi szerint két szegedi általános iskolában is a megengedett ólomtartalom többszörösét mérték az ivóvízben, ezért megtiltották annak fogyasztását. A szolgáltatást egyik iskolában sem korlátozták, a csapokat ki lehet nyitni, azokból továbbra is folyik a víz, hogy a gyerekek használhassák a mosdókat és kezet is tudjanak mosni.

Ásványvízzel pótolják a csapvizet

Úgy tudjuk, a két érintett intézmény a Zrínyi Ilona Általános Iskola és a Rókusi Általános Iskola. Mindkét intézményt kerestük, azonban csak az utóbbiban erősítették meg értesüléseinket.

„A mai naptól jönnek palackos, pumpás ásványvizek, bármelyik pillanatban megérkezik, és akkor mindegyik teremben lesz – nyilatkozta portálunknak a Rókusi Általános Iskola intézményvezetője, Kókai Gyula. – Az elmúlt két hónapban kétszer vettek vízmintát. Én csak az első vizsgálat eredményét ismerem, aminél csak a pangó vízben voltak problémák. Ha egy percig nyitva hagyták a csapot, akkor már iható volt a víz.”

A Rókusi Általános Iskola (fotó: Kovács Ferenc)

Az intézményvezető elmondta, az ivóvízprobléma az oktatásban nem okozott fennakadást, a tanórákat meg tudják tartani. A kialakult helyzetre keresik a hosszú távú megoldást. Eddig két lehetőség merült fel: a csőcsere, illetve tisztító-csaptelepek létesítése.

Információink szerint akkreditált laboratóriumban is bevizsgálták a vízmintákat, és ott is megerősítették, hogy az ólomtartalom a megengedett határéték többszöröse.

Újabb mérések várhatók

Az ügyben kerestük az illetékes Szegedi Tankerületi Központot és a Csongrád Megyei Kormányhivatalt. Mindkét helyen tudnak a problémáról, utóbbi közleményben is megerősítette.

„Hatóságunk két szegedi iskola belső hálózatából mért határérték feletti ólomszintet. Ezért a mai napon

elrendeltük az érintett iskolákban az ivóvízfogyasztás tilalmát és ezzel egyidejűleg az iskoláktól intézkedési tervet kértünk be a helyzet megoldására.

Az EFOP 1.8.0 Környezetegészségügyi alprojektjében Szeged-Belváros a feltáró monitoringra kijelölt mintaterületek között szerepel, így a következő 6 hónapban várhatóan sor fog kerülni a terület részletes kockázatfelmérésére, a gyerekintézményekre kiterjedően is” – olvasható a Csongrád Megyei Kormányhivatal tájékozatásában.

Frissítés 18:40-kor

Reagált az ügyben a Szegedi Tankerületi Központ is. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.

“A Szegedi Tankerületi Központ kérte a víz hatósági mintavételezését, valamint annak bevizsgálását a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztálytól. A vizsgálat eredményéről a tegnapi napon az a tájékoztatás érkezett, hogy két intézményben az ivóvíz fogyasztásra nem alkalmas. Azonnali intézkedés során a tankerületi központ az érintett intézményekben megfelelő mennyiségű biztonságos ivóvizet helyezett ki, amely szükség szerinti ideig elérhető lesz, továbbá kérte az illetékes hatóságtól, hogy a település többi iskolájában is vizsgálják meg a vízminőséget. A szennyezés műszaki okainak megállapítása folyamatban van, ezt követően lehet megoldási ütemtervet készíteni.”

(A szegedma.hu többrészes cikksorozatban foglalkozott a szegedi ivóvíz minőségével, cikkeink itt, itt, itt és itt érhetők el.)

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Honvédelmi táborokat tartanak Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Oklevéllel és éremmel díjazzák a legbajtársiasabb növendékeket.

Tovább olvasom

Hírzóna

A cigányság tart a baloldal és a Jobbik együttműködésétől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az MSZP roma tagozata gyakorlatilag megszűnt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már csaknem háromszázan kértek autóvásárlási támogatást Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nagyon népszerű a nagycsaládosok körében.

Tovább olvasom

Aktuál