Sport

Labdarúgás: ikszelt Vásárhelyen az UTC (FRISSÍTVE)

Labdarúgás: ikszelt Vásárhelyen az UTC (FRISSÍTVE)

2013. augusztus 10., szombat
Labdarúgás: ikszelt Vásárhelyen az UTC (FRISSÍTVE)
utc_hfc07_gs

Korábbi újszegedi veresége után a Vásárhely otthonában döntetlenre végzett Major László alakulata.

Tekintse át a megyei I. osztály teljes őszi menetrendjét!A Szertár Sportbolt Csongrád megyei I. osztály átigazolási körképe itt olvasható! Böngéssze végig, ki, honnan, hová igazolt az élvonalbeli csapatoknál!

Mind a nemzeti harmadosztályból kieső hazaiaknál, mind a megyeegyben bennmaradást kiharcoló vendégeknél alapos változások tapasztalhatók az átigazolási adatbankot böngészve, amelyekről már többször is beszámoltunk korábban, ahogyan a két gárda felkészülési mérkőzéseit is folyamatosan követhették olvasóink oldalainkon. A HFC nagyon sima győzelmekkel kezdett, legutóbb azonban alulmaradt az NB III-as Orosháza otthonában, míg az alaposan beerősítő újszegediek ugyancsak "rommá verték" első ellenfeleiket, majd épp soros ellenfelüktől elszenvedett vereségüket követően legyűrték a Kisteleket, a Tápéval pedig gólzáporos ikszet játszottak. A két gárda ominózus Kertész utcai fordulatos összecsapásán a vásárhelyiek szerezték meg a vezetést, onnan fordított a

Major László

dirigálta alakulat, majd 2-2-es félidő után a második játékrészben az elhibázott újszegedi helyzeteket gólokkal büntette

Dezső Ferenc

egysége,

4-2-re diadalmaskodva

. A bajnoki főpróba ellenére mindkét együttes igen foghíjas összetételben lépett pályára. A hazaiaknál a sérültek közül

Antal Krisztián

és

Rácz Dezső

edzőfelszerelésben mozgott ugyan, de pályára nem léphetett,

Juhász I. Sándor

és

Varga Levente

a lelátóról nézte társai játékát, míg

Konc Adrián

és

Szakál Attila

mérkőzésszerelésben a kispadon ült ugyan, de végül egyikük sem vállalta a pályára lépéssel járó kockázatot. A betegséggel bajlódók közül

Szabó Márk

bő egy félidőt vállalt, míg

Brizik-Bodrogit

és

Huszkát

még a nézőtéren sem fedezhettük fel. Hiányzott munkahelyi elfoglaltsága miatt

Király Dávid

és

Keller Zoltán

is. A vendégek meghatározó játékosai közül a kisebb térdsérüléssel bajlódó

Végh Ariel

a kezdés előtt a pálya szélén kocogott, míg

Bernát Péter

családi elfoglaltsága miatt nem utazott Vásárhelyre, de nem volt itt

Tombácz

kapus sem. A pályára lépők között egyetlen újoncot fedezhettünk fel, az UTC tesztelte a közel kétméteres szerb védőt,

Igor Tumbast

. A vendégek kezdtek jobban, előbb a 4. percben

Szűcs D.

indításával

Gajdacsi

törhetett kapura, de

Tóth J.

beérte, és így oda lett a helyzet. Négy perc múlva

Dürgő

próbálkozott egy távoli lövéssel, de 25 méteres kísérletét Vasas kapus biztosan védte. A folytatásban a vásárhelyiek fokozatosan átvették a játék irányítását, míg a vendégek inkább kontrákkal próbálkoztak. A 14. percben

Hatvani

kapott remek labdát a balösszekötő helyén, csavarása a bal oldali lécek kereszteződéséről vágódott a mezőnybe, majd ezt követően a későn jelző asszisztens beintésére Csuka játékvezető les miatt szabadrúgást ítélt a vendégek javára. A 16. percben ráfizettek a lestaktikára az újszegediek, ekkor a hátulról felfutó

Jesenszki

kapott labdát a jobb szélen, és beadása után a középen érkező Hatvani József kapásból lőtt

Béry

kapujába, 1-0. A 19. percben

Szabó Márk

egy csellel tisztára játszotta magát, majd az alapvonalról visszagurított, de a kaputól 8 méterre teljesen tisztán álló Hatvani ahelyett, hogy lekezelte volna a labdát, egyből lőtt, és a rosszul eltalált labda nem jelentett veszélyt az újszegedi kapura. Küzdöttek a csapatok, de nem volt eget verő a színvonal. A 28. percben Dürgő beadásszerű lövéséről Gajdacsi alig maradt le, így azonban a labda elment a vásárhelyi kapu előtt. A 31. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, de

Brinszky

30 méteres lövése kevéssel a kapu fölött hagyta el a játékteret. A félidő hajrája kiegyenlített küzdelmet hozott, ígéretes helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, a 48. percben Brinszky szögletét Tumbas fejelte kapura, de

Vasas

kapus bravúrral szögletre ütötte a labdát. Az egyre erősödő meleggel arányosan esett a játék színvonala, mindkét oldalon sok volt a szabálytalanság. Negyedórányi játék után ismét a hazaiak vették át a kezdeményezést, ami elsősorban veszélyes szögletekben mutatkozott meg. A 63. percben

Varga Máté

bal oldali szögletét Tóth József a földre fejelte, és mindenki csak nézte, hogy onnan alig pattant a kapu fölé. Öt perc múlva Varga M. jobb oldali szögletét Kökény tiszta helyzetben fölé fejelte. A 71. percben újabb lehetőséget hagytak ki a hazaiak, Hatvani és

Kerepeczki

küzdött a labdáért a 16-oson belül, a vendégek védője elcsúszott, de Hatvani sutára sikerült kísérlete nem találta el a kaput. A folytatásban Varga Máté lesántikált a pályáról - mint kiderült a cipő kitörte a sarkát - és mivel a hazaiaknál már nem volt cserelehetőség, így az utolsó, közel húsz percet emberhátrányban játszotta a HFC. A hajrában egyre többet támadott a vendég együttes és ennek a 83. percben meg is lett az eredménye. Szűcs Dániel jobb oldali beadását a lesgyanús helyzetben lévő Gajdacsi két méterről lőtte

Nagyistván

kapus hálójába, 1-1. A hátralévő percekben is inkább a vendégek próbálkoztak, de az eredmény már nem változott. A megyei bajnoki rajton, augusztus 17-én 17 órakor lép pályára mindkét csapat, a HFC Mórahalmon, az UTC Csanádpalotán, igazi rangadókra van kilátás.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:

Hódmezővásárhelyi FC - Ujszegedi TC 1-1 (1-0)

Hódmezővásárhely, városi stadion. Vezette: Csuka.

HFC:

Vasas - Jesenszki, Tóth J., Kökény, Szentirmai, Varga M., Nagy A., Varga R., Szabó M., Hatvani, Marton.

Cserék:

Nagy I. (kapus), Huszár, Muzsik.

Edző:

Dezső Ferenc.

UTC:

Béry - Szűcs, Kerepeczki, Tumbas, Mészáros Z., Szentes-Bíró, Bitó R., Mészáros T., Brinszky, Dürgő, Gajdacsi.

Cserék:

Dobi, Joó, Balogh.

Edző:

Major László.

Gól:

Hatvani, ill. Gajdacsi. Dezső Ferenc:

"Jobb játékot vártam a csapatunktól. A játék képe alapján igazságos a döntetlen, de amennyiben csak a helyzeteket nézzük, akkor nyernünk kellett volna. Az első félidőben még elfogadható teljesítményt nyújtottunk, de úgy látszik ezt még nem tudjuk átmenteni az egész mérkőzés idejére. Sajnálatos, hogy az utolsó húsz percet emberhátrányban voltunk kénytelenek lejátszani, hiszen bő ugyan a keretünk, de sok a sérült és beteg, illetve két fiatalunk a bemelegítés után jelentette be, hogy mégsem tudja vállalni a játékot. Egy héttel a bajnoki rajt előtt úgy néz ki, hogy elfogytunk, mint nyáron a jég. A bajnoki rajton a mórahalmiak vendégei leszünk, meggyőződésem, hogy amennyiben sérültjeink és betegeink egy része felépülne, akkor győzelmi esélyekkel léphetnénk pályára. Holnap átmegyek Mórahalomra, és megnézem a kupameccsüket, hiszen az első fordulóbeli riválisunk is alaposan átalakult, így kíváncsi vagyok, mire képesek."

Major László:

"Négy játékosom nem állt a rendelkezésemre, így nem teljesen tiszta a kép. Az első félidei játékunkkal elégedett voltam, a második félidő - főleg azt követően, hogy a Vásárhely csak tíz fővel játszott - már nem tetszett. Délután átmegyek Csanádpalotára, és megnézem első fordulóbeli ellenfelünk kupamérkőzését. Az biztos, hogy kellemetlen ellenfél vár ránk a bajnoki rajton, de megpróbálunk nyerni, hiszen szeretnénk az első ötben végezni a bajnokságban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.