Közélet

DK: Botka ígért egymillió új szavazót, de egyet sem hozott

DK: Botka ígért egymillió új szavazót, de egyet sem hozott

2017. május 5., péntek
DK: Botka ígért egymillió új szavazót, de egyet sem hozott
Kunhalmi Ágnes; Botka László; Molnár Gyula

Ha törik, ha szakad, lesz baloldali összefogás a jövő évi választáson - ezt mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció városligeti majálisán. A pártelnök szavaira közleményben reagált az MSZP.

Az MSZP azt írta, hogy

Gyurcsány Ferenc

és a DK csak színpadi beszédekben hangoztatják az ellenzék együttműködését, ám a gyakorlatban az ellenkezőjét teszik. Példaként a zuglói és a józsefvárosi időközi önkormányzati választásokat említették, ahol létrejött az ellenzéki megállapodás a közös jelöltről, de az egyezséget egy nap alatt felmondta a DK országos elnöksége.

Gréczy Zsolt

, Demokratikus Koalíció szóvivője az M1-en arról beszélt: a probléma nagyjából tavaly december közepén kezdődött, amikor

Botka László

önként jelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjára. Addig a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Moma folyamatosan egyeztetett, tárgyalt, még egy kormányváltó alapdokumentumot is rögzítettek – mondta. "Egyszercsak megérkezett Botka László, és az MSZP felrúgott minden korábbi megállapodást. Azóta azt látjuk, hogy az MSZP sodródik ezzel a helyzettel" – szögezte le a szóvivő. Gréczy Zsolt arról is beszélt: Botka László tárgyalást ígért a DK-nak és azt mondta, márciusra közös ellenzéki listát szeretne, de egyik sem valósult meg. Azóta sem jelentkezett – fűzte hozzá. A DK-nak továbbra sincs jelöltje – jelentette ki a szóvivő. Mint hozzátette: Botka ígért egymillió új szavazót, a felmérése szerint egyet sem hozott. Azt hiszem, itt van az alapprobléma – fogalmazott. Gréczy Zsolt szerint Botka László nem akar együttműködni, „és ez súlyos probléma, ugyanis az ellenzéki pártok együttműködése nélkül nem lesz kormányváltás. Reméljük, Botka ezt a történelmi bűnt és felelősséget nem vállalja magára – mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.