Közélet

SZKT-s bérvita újratöltve – Elfogyott a szakszervezet türelme

SZKT-s bérvita újratöltve – Elfogyott a szakszervezet türelme

2015. szeptember 9., szerda
SZKT-s bérvita újratöltve – Elfogyott a szakszervezet türelme
villamos01_gs

Nem tartotta be az SZKT ügyvezetője az általa aláírt megállapodást, ezzel 76 munkavállalónak anyagi hátrányt okozott – állítja a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A legutóbbi egyeztetésre a közlekedési társaság vezetője el sem ment, a BDTSZ most ügyvéd által felszólítást küld a cégnek. Ha nem érik el céljukat, bírósághoz fordulnak.

Azt, hogy nem tartotta be a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) a munkástanáccsal és két szakszervezettel kötött bérmegállapodását, még június elején

írtuk meg

. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BDTSZ) elnöke,

Szabó István

akkor még reménykedett abban, hogy meg tudnak egyezni, és az SZKT érintett munkavállalói megkapják a szakszervezet szerint nekik járó összeget, ám a múlt heti,

Kojedzinszky Richard

által összehívott bértárgyaláson pont az SZKT vezetője nem jelent meg, amit felháborítónak tart a BDTSZ. Ahogy

beszámoltunk róla

, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója megállapodást kötött a cégnél működő több érdekképviselettel, így a Munkástanáccsal, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetével (BTDSZ). A szerződés ugyan május elsején lépett hatályba, vagyis az érintetteknek júniusban már a kialkudott bért kellett volna kifizeti. A sofőrök óradíjemelését végrehajtotta az SZKT, ám a vontatási bérpótlék helyetti mindössze 5 forintos emelést nem kapta meg a 67 érintett. „Ez olyan mintha ha Kojedzisznky Richárd ingatlant vásárolna, adásvételi megállapodást kötne, hogy mennyiért veszi meg, majd átutaláskor már csak a vétel ár felét küldi el, azzal az indokkal nincs több pénze” – szemléltette a szakszervezet az ügyet. A türelem most végképp elfogyott, miután az SZKT ügyvezető igazgatója által megjelölt időpontban és helyszínen pont Kojedzisznky nem jelent meg, sőt is értesítette előzetesen a szakszervezetet, hogy nem vesz részt a bértárgyaláson. Az ügy most abban a szakaszban van, hogy ügyvédi felszólítót küldenek az SZKT-nak, két hetes határidőt hagyva arra, hogy kifizessék a társaság 67 dolgozóját. Amennyiben ez nem történik meg, a bíróság fog döntést hozni.

Nem tartotta be az SZKT ügyvezetője az általa aláírt megállapodást, ezzel 76 munkavállalónak anyagi hátrányt okozott – á... Posted by Szegedma Hírportál on2015. szeptember 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.