Közélet

Két petíciót is kapott a diákoktól a kormányhivatal (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Két petíciót is kapott a diákoktól a kormányhivatal (FRISSÍTVE)  + FOTÓK

2012. december 11., kedd
Két petíciót is kapott a diákoktól a kormányhivatal (FRISSÍTVE)  + FOTÓK

Külön-külön nyújtotta be petícióját a kormányhivatal igazgatójának az SZTE EHÖK és a Miérthallgatók csoport kedd délelőtt. A Megyeházán és a bölcsészkaron is demonstráltak a tandíj és a felsőoktatási keretszámok ellen hétfőn az SZTE-s hallgatók, majd kedd reggel felfüggesztették az akciót. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közben bejelentette: szerdán ismét foglalkozik a kormány a keretszámokkal.

9.00:

Szerdán újabb demonstrációt tartanak a kormány oktatáspolitikai döntései ellen Budapesten -

írja az Index.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a BME budai kampuszának főépületében tart fórumot a felsőoktatást érintő kérdésekről, melyre Orbán Viktort is meghívták, ám a miniszterelnök nagy valószínűséggel nem vesz majd részt a megmozduláson. Szegeden az SZTE EHÖK és a nagyrészt

Facebookos oldalán

szervezkedő Miérthallgatók csoport is a következő lépéseit tervezi, melyről a nap folyamán hírekkel szolgálunk majd!

16.30:

B. Nagy László

átadta a Parlamentben

a szegedi diákok petícióit. A Miérthallgatók és az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat követeléseit tartalmazó dokumentumokat Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára vette át.

A Miérthallgatók csoport is benyújtotta petícióját

11.30:

Kedd délelőtt petíciót és 300 tiltakozó aláírását nyújtotta át Medvegy Gábor Kovács Zsolt igazgatónak a Miérthallgatók csoport nevében. A nyilatkozat, melyet átnyújtottak a hétfői fórumon elfogadott pontokat tartalmazza. A követelések között szerepel a társadalmi esélyegyenlőség a felsőoktatásban, a hallgatói szerződés eltörlése, valamint az, hogy állítsák le az egyetemektől való forráskivonást. Az igazgató átvette a dokumentumokat és megígérte, hogy azokat továbbítja a kormánymegbízott felé.

A Miérthallgatók csoport az alábbi pontokat követeli

1. A társadalmi esélyegyenlőséget az oktatásban. 2. A hallgató szerződés eltörlését. 3. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát. 4. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az eddigi elvonásokat. 5. A minőségi oktatás megvalósíthatóságának érdekében az egyetemek támogatása az egyes intézmények tudományos teljesítménye alapján történjen. Továbbá 6. Felszólítják a Magyar Rektori Konferenciát (MRK), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, hogy kezdeményezzenek együttes tárgyalást a kormánnyal valamennyi hallgatói, oktatói, szakmai és egyéb szervezet bevonásával.

Medvegy Gábor portálunknak úgy nyilatkozott: a petíció megírása során nem egyeztettek az egyetemi hallgatói önkormányzattal, tőlük külön működik a csoport. Nem ismeri az SZTE EHÖK által reggel benyújtott dokumentum szövegét, így a két petíció közötti átfedésről sem tudott nyilatkozni. A tiltakozók következő megmozdulásukról egyeztetést követően

Facebookos oldalukon

tájékoztatnak majd.

10.20: Nyílt levelet tett közzé az SZTE EHÖK Sztrájkbizottsága B. Nagy László kormánymegbízottnak címezve, melyet alább változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Kormánymegbízott Úr!

Először is engedje meg, hogy megköszönjük a segítségét akciónk lebonyolításához. Megállapodásunk alapján írásban szeretnénk megkérni, hogy képviselje a régió és egyetemének érdekeit a törvényhozásban, illetve a kormány előtt. Továbbá választ akarunk kapni sok ezer gimnazista, hallgató és egyetemi oktató kérdéseire. Miért történt meg már másodszor ebben a kormányzati ciklusban, hogy gimnazisták ezrei csupán az utolsó pillanatban szembesülnek a felvételi feltételekkel? Gazdasági szakemberként hogyan látja megvalósíthatónak, hogy szűk két év alatt ötödére csökkenti a kormány a finanszírozott férőhelyek számát. Mit üzen az SZTE azon dolgozóinak, akik minden jel szerint elveszítik az állásukat? Kormánymegbízottként milyen stratégiát fog követni, és mit ajánl a szegedi szolgáltató szektor szereplőinek? Tisztelettel kérjük a hallgatói fórumokon megfogalmazott (általunk is megerősített) követelések képviseletét, az SZTE és a régió érdekeinek védelmét: Követeljük a keretszámok visszaállítását, legalább a 2011-es szintre. Követeljük a forráskivonás leállítását és az elvonások kompenzálását. Követeljük a hallgatói szerződés eltörlését. Követeljük az egyetemi autonómia megőrzését. Továbbá: Követeljük a kiszámítható, átlátható törvénykezést a felsőoktatásban! Jogbiztonságot, és méltányosságot a leendő felvételizőknek! Tisztelettel kérjük, hogy méltányos időn belül válaszolni, és intézkedni szíveskedjék. Jó szándékunk kifejezése céljából a kormányhivatali akciót felfüggesztjük, ezzel kapcsolatos további lépésekre a válaszok ismeretében kerül sor. Szeged, 2012. december 11. SZTE EHÖK Sztrájkbizottság8.50: Felkerestük B. Nagy Lászlót, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a petíció Szegeden az asztalán van, de e-mailben is elküldték neki. Mivel ő már Budapesten, a parlamentben készül az ülésre, ott fogja kinyomtatni a dokumentumot, és átadja majd azt a mai nap folyamán az emberi erőforrások miniszterének, Balog Zoltánnak.

Felfüggesztették

Az SZTE EHÖK kedd reggeli sajtóközleménye: "Az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottsága jóindulat¬a kifejezéseként ideiglenesen felfüggeszti a december 10-én, 11 órakor, a szegedi kormányhivatal épületében megkezdett ülődemonstrációját arra való tekintettel, hogy az éjszakai órákban megérkező kormánymegbízott ígéretet tett rá, hogy kérdéseinkre válaszolni fog, kéréseinket tolmácsolja, arról méltányos időben tájékoztat bennünket. A Sztrájkbizottság a további lépésekről az ígért válasz ismeretében dönt. Az ülősztrájk felfüggesztése nem jelenti más, hasonló akciók szüneteltetését. Arra kérünk minden tenni akaró egyetemistát, hogy a már nyilvánosságra hozott elérhetőségeken jelentkezzen!" 8.10: A hallgatók reggel 8 órakor adták át petíciójukat a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatójának, Kovács Zsoltnak, aki továbbítja majd azt a kormánymegbízottnak, B. Nagy Lászlónak, majd felfüggesztették a demonstrációjukat.

Miérthallgatók: Folytatjuk!!!

7.45: A Szegedi Tudományegyetem hallgatói érdekképviseletektől független csoportja kedden reggel 7.45-kor tájékoztatta a sajtót, hogy a hétfő délutáni rendezvény után az egyeztetést és a tiltakozást folytatják, hiszen sikeresnek értékelik a több mint 400 embert megmozgató fórumot - mindezt Medvegy Gábor, a Miérthallgatók csoport tagja, a hétfői fórum szervezője közölte. A Hallgatói Fórum résztvevői, a hallgatók, az oktatók, az egyetemi dolgozók és a felvételizők közösen megegyeztek abban, hogy követelik: 1. A társadalmi esélyegyenlőséget az oktatásban. 2. A hallgató szerződés eltörlését. 3. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát. 4. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az eddigi elvonásokat. 5. A minőségi oktatás megvalósíthatóságának érdekében az egyetemek támogatása az egyes intézmények tudományos teljesítménye alapján történjen. Továbbá 6. Felszólítják a Magyar Rektori Konferenciát (MRK), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, hogy kezdeményezzenek együttes tárgyalást a kormánnyal valamennyi hallgatói, oktatói, szakmai és egyéb szervezet bevonásával. A hétfői fórumon, amely egy országos tiltakozás-sorozat részét képezte, megjelent a Szegedi Tudományegyetem képviseletében az universitas rektora, Szabó Gábor, valamint Hernádi Klára, a Természettudományi és Informatikai Kar, Hohmann Judit, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, Csernus Sándor, a Bölcsészettudományi Kar, Szabó Imre, az Állam- és Jogtudományi Kar, Vécsei László, az Általános Orvostudományi Kar, Kerek Ferenc, a Zeneművészeti Kar, Bodnár Károly, a Mezőgazdasági Kar, Barnai Mária, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Galambos Gábor, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és Véha Antal, a Mérnöki Kar vezetője. Az Oktatói Hálózatot dr. Szirmai Éva, az SZTE JGYPK adjunktusa képviselte, és felszólalt az FDSZ SZTE szervezetének elnöke, Meskó Eszter is.

A kormány szerdán is tárgyal a felsőoktatási keretszámokról

7.35: A kormány szerdán még foglalkozik a felsőoktatási keretszámokkal - írta a Népszabadság kedden, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár információja alapján. A lap tudósítóján kérdésére az államtitkár elmondta: a keretszámokra rábólint szerdán a kormány, de elvileg az is lehetséges, hogy módosít a számokon. A lap visszaidézi az állami ösztöndíjas keretszámokat, amelyek 2010-2012 között 56 ezerről 31 750-re csökkentek, a 2013-as tanévben pedig csupán 10 480 diák részesül állami finanszírozásban, miközben a részösztöndíjasok száma 2013-ban 46 330 lesz. A lapnak nyilatkozó kormányzati szereplők szerint a felsőoktatás finanszírozásának átalakítása döntéskényszer volt, hiszen a rendszer pazarló, a diplomák nem piacképesek a világszínvonalú cégek elvárásaihoz képest. A lap idézi az ATV-nek nyilatkozó Pokorni Zoltánt, aki azt mondta: nem ildomos ilyen radikális lépést tenni két hónappal a jelentkezési határidő előtt. A Fidesz alelnöke, a parlament oktatási bizottságának elnöke a keretszám csökkentését túl durvának és túl gyorsnak nevezte. 7.00: Ébredeznek a Megyeházán demonstrálók, az okostelefonok segítségével már az első üzeneteket is megfogalmazták. "Jó reggelt Szeged! Még mindig a megyeházáról. Van aki most ébredezik, van aki most fekszik közülünk, de jelentem, senki sem fagyott meg!" - olvasható Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnökének Facebookos oldalán. A fejleményekről a mai nap folyamán is élőben tájékoztatjuk olvasóinkat!

B. Nagy lokálpatriótaként elkötelezett az egyetem sorsa iránt

23.15: A Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtóközleményt adott ki B. Nagy László és a demonstráló hallgatók tárgyalását követően, éjjeli 11 óra után. Azt írják: a szegedi fiatalok békés, kormányhivatali demonstrációjának hírére hétfőn este a parlamentből Szegedre utazott B. Nagy László. "A kormánymegbízottat a megyeháza aulájában nagyjából ötven-hatvan fiatal várta, akik érkezésekor megtapsolták a párbeszédre nyitott politikust. B. Nagy László ígéretet tett arra, hogy továbbítani fogja a szegedi egyetemisták javaslatait Balog Zoltánhoz. A kormánymegbízott újságírók jelenlétében válaszolt a fiatalok kérdéseire. Majd egyórás diskurzust folytatott velük, amelyben számos kérdést szóba hoztak a demonstrálók. Elsősorban természetesen az államilag támogatott helyek drasztikus csökkentése volt a téma, amelynek kapcsán a kormánymegbízott dicséretesnek nevezte, hogy a hallgatók kiállnak a tervezett változtatások ellen, amelyek őket már nem, de a jelenlegi gimnazistákat érinthetik. Ugyanakkor igyekezett megláttatni velük azokat a mélyebb gazdasági összefüggéseket is, amelyek a kormány – néha népszerűtlen – döntései mögött állnak. B. Nagy László hangsúlyozta, hogy nagyon szűk mozgásteret ad a kormánynak a jelenlegi gazdasági helyzet arra, hogy minden, az ország számára fontos dologra pénzt juttasson. A jelenleg zajló változások azt célozzák, hogy betartsuk az Alaptörvényt, amely kijelenti, hogy az államadósság tovább nem növekedhet, az Európai Unió ugyanakkor határozottan elvárja a költségvetési hiány csökkentését. Elmondta azt is: megérti a fiatalok aggodalmát, de tisztán kell látni, hogy a kormánynak figyelembe kell vennie más csoportok szempontjait is a döntéshozatalkor. Köztük például azok véleményét, akik számon kérik, hogy Magyarország a külföld számára képez értelmiséget a magyar adófizetők pénzén. Fontos szempont az is, hogy a felsőoktatás olyan szakembereket képezzen, akikre a hazai munkaerőpiacnak szüksége van. A beszélgetők egyetértettek abban, hogy felsőoktatás kérdését nem lehet úgy kezelni, mint egy sort az ország költségvetési tételei között és nem lehet az egész rendszerből kiragadva értelmezni, vagy elrendezni. A párbeszéd során B. Nagy László többször leszögezte, hogy lokálpatriótaként, szegediként elkötelezett az egyetem sorsa iránt. Javasolta, hogy juttassák el hozzá az egyetem hallgatói a holnapi napon (december 11.) javaslataikat, amelyeket továbbítani fog az Emberi Erőforrás Minisztérium miniszteréhez, Balog Zoltánhoz. Végül kinyittatott egy fűtött termet azok számára, akik a megyeházán töltik az éjszakát, mert az aulában éjszakára lezárják a fűtést."

Szabó Gábor rektor: Kezelhetetlenné válik a rendszer

22.00: A hirado.hu megírta: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta: a hallgatók önállóan tervezték meg az akciót, a délutáni hallgatói gyűlés békésen, „civilizált légkörben” zajlott. A rektor úgy fogalmazott: az intézkedéscsomag egyik nagy problémája a tartalmi okok mellett az, hogy nem egyeztettek a Rektori Konferenciával. „Mindig kifejeztük, hogy tudásunkkal, szakértelmünkkel segítenénk a kormánynak. Nem vidéki vagy fővárosi kiskirályok vagyunk, akiknek a feudális felsőoktatásban rejlő személyes érdekek védelme jár a fejében, többségünk külföldet járt, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező ember, ha valaki partnernek tekint bennünket, meggyőződésem, hogy tudunk segíteni” – fejtette ki. Elmondta: a Rektori Konferencia múlt hét csütörtökön adott ki egy állásfoglalást, amelybe a legfontosabb észrevételeket fogalmazták meg. Hozzátette: állásfoglalásukban kifejezésre juttatták, hogy a rektorok partnerek abban, hogy lényeges átalakulások is történjenek a felsőoktatásban, azonban egy élő rendszerben nem lehet úgy intézkedni, hogy az intézkedések 30-40 százalékos vágásokat jelentsenek. Ez Szabó Gábor szerint kezelhetetlenné teszi a helyzetet azoknak a fiataloknak, akik 3 éven keresztül készülnek egy pályára, "majd hirtelen megtudják, hogy az adott pályának egészen mások a finanszírozási feltételei". Hozzátette, az intézkedések a felsőoktatás vezetése számára is kezelhetetlenné teszik a rendszert. Részleteket és videót a hirado.hu honlapján talál. 21.50: A bölcsészkar AudMax termében este kilenc óra után már csak a "kemény mag", körülbelül 10-15 ember maradt. Medvegy Gábor, a demonstráció szervezője elmondta: az első nap iránt igen nagy volt az érdeklődés, ami jól mutatja a hallgatók egyöntetű kiállását a kormány felsőoktatási intézkedései ellen. Az érdeklődőkkel a demonstráció facebookos oldalán tartják majd a kapcsolatot, a holnapi nap folyamán egyeztetve velük a következő lépésekről.

B. Nagy viheti Pestre a szegedi hallgatók petícióját

21.45: Török Márk EHÖK-elnök a SZEGEDma.hu-nak elmondta, az éjszaka folyamán nyílt levelet, petíciót fogalmaznak meg a demonstrálók nagyon pontosan kérésekkel és irányvonalakkal, amit B. Nagy László helyszíni ígérete szerint el fog juttatni a Parlamentben az illetékesekhez. 21.10: Pár perccel kilenc óra előtt megjelent B. Nagy László kormánymegbízott a Megyeházán, s válaszolt a demonstráló hallgatók kérdéseire. Hosszabb diskurzust folytatott velük. Török Márk EHÖK-elnök felvetésére - miszerint ha harmadára csökken a hallgatói létszám Szegeden, az negatív kihatással lehet a helyi gazdaságra, lévén, hogy sok kis- és közepes vállalkozás (vendéglátás, lakáskiadás, szórakoztatóipar) él a diákokból - úgy reagált: az üzleti szférának kellene gondoskodnia a kis- és közepes vállalkozásokról, Szegeden pedig túlzott a közszférában foglalkoztatottak száma, ilyen szempontból egészségtelen a megoszlás. Több hallgató hivatkozott külföldi példákra: máshol jobban összehangolják a munkaerő-piaci és a tanulási lehetőségeket, így az egész felsőoktatási rendszer a keretszámaival hatékonyabb tud lenni, mint nálunk. B. Nagy László azt felelte: van lehetőség a jövőben arra, hogy a felsőoktatás követelményeit jobban összhangba hozzák a munkaerőpiac elvárásaival, akár rugalmasabbá tegyék az órarendet, hogy lehessen a tanulmányok mellett dolgozni. A beszélgetés során az európai példák kapcsán vita volt többek között arról is, hogy a fiatalok kivándorlása, a külföldre való célzott, felsőoktatási képzések mellett a nemzeti érdeket is képviselni kell, ezért is kell azon szakokat előnyben részesíteni, mely iránt idehaza nagy a felvevőpiac. "Ebben a körben nehéz lenne azt mondani, hogy nincs igazatok, mert képviseltek valamit, ami teljesen normális. Ezt az országot mindig is irányítani kell azokon a lehetőségeken belül, melyek adottak" - mondta el a képviselő, melyre rögtön jött a válasz, mondván: ezzel az intézkedéssel épp a nemzeti érdek ellentétét érik el, hiszen ha egy gimnazista megtanul egy nyelvet, külföldi egyetemre iratkozik be. B. Nagy szerint ugyanolyan problémákkal kell ott is küzdenie minden diáknak, mint idehaza, ráadásul drágább életszínvonalon kell ugyanazt az ételt, albérletet és költőpénzt előteremtenie, mint itthon. A hallgatók szerint több nyugati országban a munkalehetőségeket és a tanulást, órafelvételt nagyobb összhangban teszik lehetővé. A beszélgetés végén a kormánymegbízott jelezte, éjszakára lezárják az aulában a fűtést, így ott hideg lesz, de a kisebb Csongrád-teremben működnek a fűtőberendezések, ott meghúzódhatnak a fiatalok.20.45: Továbbra is tart a demonstráció a Megyeházán és a bölcsészkaron, az eseményekről folyamatosan beszámolunk. A fővárosban ezzel egy időben az ELTE-ről indult, egy időre a Petőfi hidat is lezáró, majd a Lánchidat megcélzó diákhad feloszlott.

Folytatódhatnak a megmozdulások

19.15: Több kisebb csoport álldogált csak a Megyeháza előtt, a tömeg nagy része feloszlott. Portálunk több tüntetőt megkérdezett, érdeklődésünkre azt mondták: nagyobb dologra, erőteljesebb fellépésre számítottak. Kiállásuk céljaként többnyire azt fogalmazták meg, hogy tarthatatlan számukra az, a felvételi keretszámok csökkentésével járó folyamat, ami szerintük tehetséges diákok kiszorulásához vezethet az egyetemekről. Egy lánycsoport kiemelte azt is: igazságtalan rendszer lesz az, ahol csak a gazdagok tanulhatnak gondtalanul, a diplomára készülve. Török Márkot is megszólaltattuk a Megyeháza előtt, aki megismételte törvényességi aggályait, és azt mondta: látszik, hogy sok a mérges diák, és le kell szögeznünk, hogy igazuk van. Ezért a holnapi nap folyamán 30-50 fős csoportokat szerveznek Szegeden és a déli régióban, és a maihoz hasonló megmozdulásokat terveznek. Az EHÖK elnöke kifejtette, hogy hosszú távon a népszavazási kezdeményezés végig vitele, illetve az aláírásgyűjtés területén lesz majd szükség ezekre a fiatalokra, tömegekre. 19.00: A megyeháza előtt nagyjából 80 fős tömeg maradt, akik számon kérték Török Márkot, hogy miért nem mehetnek be az épületbe, illetve, hogy miért kellett az Auditorium Maximumtól idáig kigyalogolniuk. Török megismételte korábbi szavait, miszerint a tüntetés során, nem szabad garázda módon, illetve egymás testi épségét veszélyeztetve viselkedni. Felvetették azt is, hogy a fővárosi demonstráló egyetemisták sokkal radikálisabban léptek fel - utalva ezzel a Petőfi hidat elfoglaló diákmegmozdulásra. A pesti hídfoglalók egyébként a Corvinushoz indultak 18 óra után. 18.40: Mintegy száz ember az Auditorium Maximumban tartott hallgatói fórumról a Megyeházán demonstráló társaihoz ment át, s be szerettek volna menni, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Török Márk kijött eléjük, s elmondta a tömegnek: arról tájékoztatta a megyeháza biztonsági személyzete, hogy a szabályok szerint még 20 fő tud bemenni az épületbe, ennyit enged a belső tér és a mosdók száma. "Hiába ír le a sajtó bármit is, nem érünk el célt, ha törvénysértés történik. Ezzel nem segít senki semmit, sőt, az ügyünk kárára lehet. Nem tudom mi vezeti a kormányt célja elérésében, de nem az amit most tesz" - mondta el Török Márk. Közben többen bekiabáltak, hogy "a pestiek már a hídon vannak", s hogy a Megyeháza előtt szabad gyülekezési jogukat gyakorolják. Az SZTE EHÖK elnöke válaszában elmondta, mivel ez egy nem bejelentett demonstráció, ha mégsem a törvény értelmében cselekednek - amely csak maximum további 20 ember befogadását engedélyezi - akkor az a következő hetek sikerét is kockáztathatják. Török Márk leszögezte, hogy a holnapi nap folyamán az EHÖK és a hallgatói önkormányzat a város több pontján 30-40 fős csoportokkal bejelentett demonstrációkat tart. Ezután felvetetették, hogy akik kinn maradtak azokat kérték, térjenek vissza a BTK Auditorium Maximumába, s ott folytassák a csendes demonstrációt. Ezután a tömeg még hosszú percekig kinn beszélgetett a Megyeháza előtt, s lassan széledtek szét.

Fórum a felsőoktatásért

18.00: A fórum résztvevői a Megyeházára indultak. 17.50: Népszavazási kedvet mérnek a konferálók, helyeslő válasz érkezik a hallgatók részéről. Élőben kapcsolták a fővárosi diákok demonstrációját is - az ELTE-n indított fórum jelenleg az utcáig tart, több száz hallgató foglalta el a Petőfi hidat. "Menjünk ki mi is!" - hangzott el. 17.30: A rendezvényen elfogadták a Hallgatói Hálózat 5+1 pontját, ami tartalmazza a keretszámok visszaállítását a 2011-es állapotokra, a forráselvonást leállítását, a hallgatói szerződés eltörlését, a köz- és a felsőoktatás reformját, valamint az egyetem autonómiájának visszaállítását. 1. A társadalmi esélyegyenlőséget az oktatásban. 2. A hallgató szerződés eltörlését. 3. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát. 4. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az eddigi elvonásokat. 5. A minőségi oktatás megvalósíthatósága jegyében ne normatív alapon történjen az egyetemek támogatása, hanem az egyes egyetemek tudományos teljesítménye alapján. 6. Felszólítják a Magyar Rektori Konferenciát (MRK), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Képviseletét (HÖOK), valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szervezetét, hogy kezdeményezzenek együttes tárgyalást a kormánnyal valamennyi hallgatói, oktatói, szakmai és egyéb szervezetek bevonásával. 17.10: Nehéz érdemi, hosszú távú stratégia kidolgozása úgy, hogy még a közeljövő is bizonytalan – nyilatkozott Szabó Gábor rektor, aki tapsvihar kereszttüzében lépett a pulpitusra. Beszédében hangsúlyozta: nem a felsőoktatás átalakítása ellen szólal fel, hanem amiatt, hogy mindezt az érintettek feje felett, a megkérdezésük nélkül teszik. „Szokták mondani, hogy a békákat sem kérdezik meg a mocsár lecsapolásáról. Aki minket békának tart, az mondja a szemünkbe” – hangsúlyozta a rektor. Kijelentette továbbá azt is: az egyetem nem engedheti meg magának, hogy ne csináljon semmit, kéri ezért a dolgozókat és a hallgatókat egyaránt, hogy tudásuk legjavával lássák el feladatukat továbbra is. 17.05: Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke is felszólalt, hangsúlyozva: az ország nem bővelkedik nyersanyagokban, legfontosabb értékünk a szürkeállományunk, ezzel pedig kiemelten kell foglalkoznunk. 16.50: "Az SZTE a térség legnagyobb gyára, nyolcezer dolgozóval és több, mint harmincezer hallgatóval. Ennek a nagyszámú fogyasztónak a csökkentése a térség visszaesését eredményezheti" - mondta Meskó Eszter, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi szervezetének képviseletében, emellett párbeszédet is kezdeményez a kormány és a szakszervezetek között, hiszen enélkül nem lehet minőségi javítást, előrelépést elérni. 16.30: A Szegedi Tudományegyetemen a kormányablak-foglalással párhuzamosan hallgatói fórum indult a diákok és az egyetem számos karának dékánjával. A bölcsészkar Auditórium Maximumában tartott összejövetel célja, hogy a hallgatókkal és a szakemberekkel közös megoldást találjanak a felsőoktatást érintő problémákat (úgy mint az ösztöndíjas férőhelyek drasztikus csökkentése, a diákhitel-konstrukció, vagy a diákok tömeges elvándorlása) megtárgyalják.

Mesterházy: az Orbán-kormány Európa legmagasabb tandíját vezeti be

16.25: Az MSZP szolidáris a felsőoktatás feldúlása, a kevesebb férőhely és a magasabb tandíj ellen tiltakozó, tüntető hallgatókkal - közölte Mesterházy Attila. Az ellenzéki pártelnök az MTI-nek hétfőn küldött közleményében arra is kitért, egyetértenek a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalásával és kiállnak a felsőoktatási intézmények autonómiája mellett. A világban mindenütt a kormányok befektetésként tekintenek a felsőoktatásra. Az Orbán-kormány ezzel szemben Európa legmagasabb tandíját vezeti be, és ez az államilag finanszírozott férőhelyek brutális csökkentésével, valamint a hallgatók röghöz kötésével együtt beláthatatlan társadalmi következményekhez vezet - írta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke szerint a kormány nem tud mit kezdeni a felsőoktatás finanszírozásával, csupán megszorításokra képes, emiatt már idén is 32 ezerrel csökkent a hallgatók száma, a Diákhitel 2-őt pedig mindössze négyezer ezer fiatal vette igénybe. A szocialisták arra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "vonja vissza a felsőoktatást romboló tervét", és kezdjen egyeztetést az intézmények vezetőivel, a rektori konferenciával, valamint a hallgatói érdekképviseletekkel. 16.00: "A hallgatói sztrájkbizottság üdvözli, és köszöni a kormányhivatal segítségét a szervezésben. Meglepő segítőkészségről tettek tanúbizonyságot. Nemcsak nem gördítettek akadályt a szervezők elé, de meg is vendégelték a jelenlévőket, így segítve tiltakozásunkat!" - olvasható az SZTE EHÖK közleményében, melyet a kormányhivatal bejelentésére válaszul adtak ki. "Ezek után még megdöbbentőbbnek tartjuk a kormányzati intézkedéseket. Mindenki figyelmét felhívjuk a hamarosan kezdődő hallgatói oktatói fórumokra, lehetőség szerint mindenki látogasson el rájuk! A holnapi menüről a délután folyamán szavazással döntünk, tisztelettel kérjük a kormányhivatalt, továbbra is segítsék demonstrációnkat!" - zárul a sajtóanyag. 15.25: Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra – közölte Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója hétfőn a helyszínen. A demonstráló hallgatók alapvető, alkotmányos jogukkal élnek, ezért a közt szolgáló hivatal vendégként tekint rájuk – mondta a főigazgató az MTI-nek, azt követően, hogy munkatársaival bundáskenyeret és forró teát osztott a fiataloknak. A földön ülő, bokáiknál összeláncolt diákok matracokat és székeket is kaptak. Polner Eörs közölte, a hivatal épületében reggel 8-tól este 8-ig van ügyfélfogadás, de 24 órás portaszolgálat üzemel, így a hallgatók a kormányablak zárását követően is maradhatnak. Hétfőn délben három szegedi oktató és negyven szegedi egyetemista, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái kezdtek tiltakozó akcióban a Csongrád megyei kormányhivatal épületében. A hallgatók a kormányhivatal aulájában – amely álláspontjuk szerint közforgalmú tér - ülnek, lábuknál egy hosszú lánccal összekötve. Többüknél transzparensek láthatók, többek között 10480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak.” felirattal. Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke újságíróknak az épület előtt elmondta: az elmúlt egy évben ötödére csökkent az államilag finanszírozott hallgatói létszám, Szeged esetében ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyetemi képzés veszélybe került. Akciójukkal a felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni. 15.10: "Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is" - mondta Juhász Tünde kabinetfőnök a tüntetők által telefonnal rögzített videón. Úgy tűnik, nem volt gond az adjonistennel, a hivatal dolgozói ugyanis bundás kenyérrel, teával és szaloncukorral kínálták meg a tüntetőket. Sokan a hivatal büféjét is meglátogatták uzsonnáért. Varga Márta, a kormányhivatal kommunikációs vezetője úgy nyilatkozott: megengedik a demonstrálóknak, hogy az épületben töltsék az éjszakát. http://www.youtube.com/watch?v=vfwrbB_Jv0E 14.10: Időközben körülbelül hatvan főre duzzadt a létszám, sokan a leláncoltak mellett foglaltak helyet a kormányhivatal épületében. Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke végzős hallgatóként kötelességének érezte, hogy részt vegyen a sztrájkon. "Az a fő probléma, hogy semmilyen szinten nem történt egyeztetés a hallgatói önkormányzatokkal, vagy az érintett szervezetekkel, egyszerűen legfelül hoztak egy döntést" - nyilatkozta a láncra vert hallgató a helyszínről. Mint mondta, a felsőoktatási törvénytervezet ellen tiltakozó, tavaly októberi éhségsztrájknak köszönhetően sok olyan emberhez is sikerült eljuttatni a demonstráció üzenetét, akiket nem érintettek közvetlenül a felsőoktatásban végbement változások. Remélik, hogy a mostani megmozdulásukkal sikerült átlépni az átlag embernek egyre magasabbá váló ingerküszöböt, egyben felhívni a figyelmet az egyetemek és tanulóik elkeseredett helyzetére.
13.00: Török Márk a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem Magyarországon él, aki nem érzi, hogy a felsőoktatás minden szereplője kétségbe van esve. "A hallgatók és a hallgatói szervezetek között minden ellentétet félre kell tenni és összefogni a közös cél érdekében" - tette hozzá. Az ülősztrájk határozatlan ideig tart, erről a kormányhivatallal is egyeztetnek majd az egyetemisták. Az épület egyébként 20 órakor zár, de a sztrájkolók szeretnének tovább is maradni. A hallgatók élelemet hoztak magukkal, és mivel össze vannak láncolva, a mosdóba csoportosan járnak. Korábban írtuk: A közel 40 aktivista a Kormányablaknál - amit a Kormány, a magyar állampolgárokkal való kapcsolattartás céljából hozott létre – magyarázatot követel a felsőoktatást romba döntő intézkedések (például a felvételi keretszámok szűkítésének) okaiért. Kiemelik továbbá, hogy a fenti terület közforgalmú helynek minősül, az aktivisták a mindennapi működést akadályozni nem fogják - áll a közleményben. Az ügyben felkerestük Török Márkot, az SZTE EHÖK elnökét, aki úgy nyilatkozott: a múlt héten megalakult sztrájkbizottság elhatározta, hogy a lehető legtöbb fórumon és módon kifejezi tiltakozását a keretszámok csökkentése ellen, mellyel szerintük az egyetem működését is veszélybe sodorhatják. "Ez az akció már ennek a tiltakozássorozatnak a része, amivel leszögezzük: csak olyan megmozdulásokat szervezünk, amely tartózkodik a garázda és testi épséget veszélyeztető cselekvéstől. Most három oktató és közel negyven egyetemista a Kormányablakot foglalta el jelképesen, amely kapcsolatot tart a kormány és a polgárok között. Természetesen senkit sem akadályozunk ügye intézésében, a demonstrálókat kikerülve mindenki bejuthat a hivatalba" - mondta el Török Márk, aki déltől maga is részt vesz az eseményen, egy órakor pedig sajtótájékoztatót is tart a helyszínen, melyről mi is beszámolunk. Délután négy órakor a Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximumában tiltakoznak a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentése ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.