Botka: „Méltónak tűnünk elődeinkhez” – Csapó Benő lett Szeged díszpolgára + FOTÓK

2016. május 20., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

diszkozgyules31_gs

A Pro Urbe díjat is két művész, Pál Tamás és Simai Mihály kapta meg. A polgármester az oktatásról, a szabad Szegedről beszélt a közönség és a rendezvényről kizárt Cserepes sori kereskedők előtt.

„Van egy szép városunk Szeged, amely lehetne olyan, mint más, hasonló méretű, kultúrájú város. De nem olyan, mert különb, mert ez a város a mi hazánk, s jöjjünk bárhonnan, Szegedre gondolva azt mondjuk: hazamegyünk” – mondta a szegedi polgármester, Botka László. A szép idő lehetővé tette, hogy a díszközgyűlést a szabadban tartsák. Az esemény alatt végig a bejáratnál tüntettek a Cserepes sori kereskedők, akiket nem engedtek be, mert nem a közgyűlés tagjai, így a bent lévő, zömmel széken ülő nyugdíjasokból álló közönség mögött tekintették meg a ceremóniát, hiába lett volna még szék. Tóth Péter, a Jobbik városatyája hiába próbálta átnyújtani Botka Lászlónak több mint 7000 szegedi aláírását a kereskedők mellett, a polgármester azonban nem reagált rá, kicsit akadozott a beszéde, de folytatta. Szabó Bálint ugyan sikerrel bejutott, de folyamatosan két egyenruhás követte minden mozdulatát szorosan a közelében maradva állandóan.

diszkozgyules04_gs

„Nekünk nem kell leckét venni hazaszeretetből, s nem is szeretjük, ha kioktatnak minket, hogyan kell szeretni a hazát” – üzent a kormánynak. Szerinte ritkán dicsekedhetett azzal a szegedi ember, hogy tenyerén hordta volna a sors, de a helyiek mindig tudtak választ adni a kihívásra. Mikor a polgármester arról beszélt 1719. május 21-én kimondták, a város „szabad emberek közössége, mely ezután nemcsak szabadon dönthet saját ügyeiről”, a Cserepes sori kereskedők bekiabálták: „éljen a szabad Szeged”. Később szintén helyeslő tapssal jutalmazták a piacosok, mikor Botka azt kritizálta, hogy felülről beleszólnak a helyi döntésekbe, kényük-kedvük szerint döntenek a nagyok, falakat építenek a „hazugság és megfélemlítés fundamentumán”, s „mert nincs szükségünk olyan hatalomra, amely a jogot és a törvényt a saját képére formálja, a közjavakkal pedig nem gazdálkodik, hanem garázdálkodik”.

Szinte megismételte a tavalyi szavait a beruházásokról, felsorolta a két autópályát, a panelprogramot, a tömegközlekedési nagyprojektet, az ELI-t, s beszélt arról, hogy megtelt az új nagybani piaccal a logisztikai központ (valójában nem része a terület, mert kivásárolták – szerk.). Úgy látja, a világban is népszerű Szeged, „örömmel ünnepelhetünk így, mert méltónak tűnünk elődeinkhez”. Szólt arról is, hogy az ország a magyar ugar felé halad, de ez megváltozhat, mert Szeged lakosaira vár, hogy „példát és jövőt mutatva, egész sokat csalódott magyar hazánknak” vitorlába fogják a változás szeleit.

diszkozgyules10_gs

„Ez a város Klebelsberg, az egyetem alapítása, Szent-Györgyi Albert óta nemcsak az áruszállítás, a közlekedés, hanem az oktatás, a kultúra, a szellem fellegvára is” – vélekedett a polgármester. Az 1367-es első pécsi egyetemalapításra utalva az oktatás szabadságáról beszélt, igaz, pár mondat után a középkori felsőoktatásra vonatkozó dolgokat átértelmezte napjaink közoktatására, mert „ezt a szabadságot fosztogatja módszeresen a kormányzati oktatáspolitika”. Ezért is ismerték el a „tanárok, tanárát”, Csapó Benő professzornak, a neveléstudományok doktorának munkásságát. „Tényekre alapozott oktatáspolitikára lenne szükség mind a köz-, mind felsőoktatásban” – fogalmazott Botka László. „Gazdag és elismert életpályájának minden mozdulata arról szól, hogy hogyan lehetne fejleszteni azt a talán legfontosabb tudományágat, amely a nevelésről, így gyermekeinkről, az ő képességeiknek kibontakoztatásáról, a jövőnkről szól” – a polgármester szerint e körül forgott Csapó Benő élete.

Pro Urbe díjat adományoztak Pál Tamásnak, a Szegedi Nemzeti Színház karnagyának és Simai Mihály költőnek, újságírónak, gyermekregények szerzőjének. Szegedért Emlékérmet vehetett át Nagy Ferenc jogászprofesszor, a büntetőjog kutatója, Sulyok Erzsébet, a Délmagyarország volt főszerkesztője, Szöginé Veczkó Ibolya, a Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, Katona Tamás, a ContiTech vezetője és Perovics Zoltán, a Metanoia Artopédia alapítója, színésze. Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért végzett erőfeszítéseit ismerték el Hegyi Péter professzornak, belgyógyásznak és Regina Gensigorának, a ContiTech ügyvezetőjének.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 16 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.44.105 IP címről szól hozzá.

  • 16. óriáscsecsemő hozzászólt ekkor: 2016. május 21., szombat, 09:43
    Válaszolok

    Botka óriásra nőtt ugyan, de emberileg törpe.
    Megcáfolja azt a tételt is hogy csak a kistermetűeknek vannak diktátorhajlamai.

  • 15. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. május 21., szombat, 09:03
    Válaszolok

    13. Cincér
    A tiéd nem lehet, mert az már tényleg kibírhatatlan lenne.

  • 14. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. május 21., szombat, 08:59
    Válaszolok

    5. varosi
    Pedig mennyivel szebb lett volna, ha László Boldizsár helyett mondjuk Tóth Péter énekel operát. Vagy te.

  • 13. Cincér hozzászólt ekkor: 2016. május 21., szombat, 07:24
    Válaszolok

    Botka László kezd önmaga paródiája lenni.

  • 12. Barna hozzászólt ekkor: 2016. május 21., szombat, 07:22
    Válaszolok

    Gratulálok Peti!

  • 11. NP hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 22:33
    Válaszolok

    “…a szabad Szegedről beszélt a közönség és a rendezvényről kizárt Cserepes sori kereskedők előtt.” – ez egyszerűen nem igaz!
    A cserkósokat nem a rendezvényről tiltották ki, hanem a választott képviselőknek fönntartott helyre nem engedték be.
    Nem emlékszem, hogy pld. a vietnámi hölgyet melyik körzetben is választottuk meg?

  • 10. erdélyi hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 22:19
    Válaszolok

    Botka és felesége izzadtságszagú szereplése láttán nekem, a Ceaușescu-házaspár jutott eszembe.

  • 9. üllési hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 22:18
    Válaszolok

    Ennyire … a szegediek, vagy ennyire… mindent? Szeged az MSZP és Botka polgármester áldozata lett.

  • 8. Szegedi polgár hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:51
    Válaszolok

    Ilyen duma után, amilyet ismételten, Botka elvtárs eleresztett, nem lehet csodálkozni,hogy a modern városok programja nem érkezik Szegedre. A szegedi vörösöknek nem hiányzik a város fejlesztése, nekik a vörös tanácselnök kell. Úgy legyen!!!

  • 7. HunWar hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:40
    Válaszolok

    Botka ünnepi beszéde közben a szegediek aláírásait tartalmazó íveket végül Tóth Péter jobbikos önkormányzati képviselő vitte oda a pulpitushoz, mivel őt nem lehetett kizárni az ünnepi közgyűlésről.
    Botka keresztülnézett rajta, és pillantást sem vetett az ívekre, de a hangja megremegett az idegességtől. (NOL)

  • 6. Ábel hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:22
    Válaszolok

    ez több mint ciki polgármester elvtárs. miért erőlteti, ami nem megy?

  • 5. varosi hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:10
    Válaszolok

    a vörös szegeden jó sok vörös összegyűlt bottkát nézegetni. A sok nyugger, a szoci sulyukmama, a szoci lászlóboldi és persze sajnos sokan sokan. De jó is, hogy szegeden ennyi vörös van. Megérdemeli a város a nyomorúságos sorsát. Csak borfesztivál legyen oszt mindenki boldog.

  • 4. Péterpál hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:08
    Válaszolok

    Botka Úr, szerintem amellett, hogy ön álmában is hazudik, ébren meg egyre nagyobb hülyeségeket beszél. Nem veszi észre?

  • 3. népi hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:06
    Válaszolok

    Polgármester elvtárs szar dolog az amikor tudatára ébred a nép, ugye?

  • 2. raj csávó hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 21:04
  • 1. nem NP hozzászólt ekkor: 2016. május 20., péntek, 20:52
    Válaszolok

    Tűnni a vörös jetinek kellene már a diliházi sleppjével együtt. Igaz Korom elvtárs?

Ugrás az oldal tetejére