Botka, Gyurcsány, Horn és a közös múlt

A nagy nyári söprögetésben eljutottunk egy olyan jövőképig, mely Rákosi Mátyástól az MSZMP-n, a karhatalmistákon, Horn Gyulán át egészen a rossz emlékű SZDSZ-ig mindent, de mindent átölel.

Ölre ment

Horn Gyula

örökségéért az MSZP és a DK. Megírta a Népszava. Az egykori pufajkás miniszterelnök születésének 85. évfordulója alkalmából lerótta tiszteletét a szocialisták miniszterelnök-jelöltje,

Botka László

– aki ezúttal stílszerűen vörös nyakkendőt öltött, szemben a Brüsszelben megcsillantott euro-kékkel – és

Molnár Gyula

pártelnök is. Az MSZP megemlékezésén arról szónokoltak, hogy Horn „angyalföldi proliból világszerte elismert államférfivá vált, aki soha sem felejtette el, honnan indult”. A szocikkal a felszínen faséban lévő

Gyurcsány Ferenc

azzal tromfolt, hogy „ez a baloldaliságát őrző, mégis a világot jól értő pragmatista ember ma inkább a DK tagja lenne”. Hát így állunk 2017 füllesztő nyarának derekán! Lassan harminc évvel a rendszerváltást követően, a jó ideje nagykorú magyar demokrácia többdiplomás korszakában. Avagy a szokásos forgatókönyv szerint telt a kormányrudat visszasíró elvtársak szerdai napja. Mert ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, magát, néhány érdekes következtetés is kínálja magát, mint a mosolygós szegfű a szegedi piacon. A 2010 előtt a Parlamentben amúgy minden népnyúzó és nemzetrontó intézkedést vigyázzban ülve megszavazó Botka László hónapok óta a magyar baloldal megújítójaként próbálja eladni magát. Egyfajta modern magyar

Macronként

, aki szakít a 2010 előtti (vállalhatatlan és feledhetetlen) örökséggel, tövestül tépi ki annak minden emlékét, és képletesen derékba töri valamennyi meghatározó szereplőjét (vagy legalábbis politikai pályafutásukat). Sokan feltették már a kérdést, miért nem magával kezdi akkor a múlt (fő)szereplőinek eltakarítását, de legyünk megengedőek, és hagyjuk ezt most. Azt viszont annál hangosabban mondjuk ki: Botka László annyira, de annyira leszámolna a sötét múlttal, hogy a szabadságharcosok ellen a szovjetekkel vállt vetve harcoló karhatalmista, pufajkás előd előtt emelgeti nem létező kalapját. Az előtt a Horn előtt, aki évtizedekkel később sem átallotta köztörvényes bűnözőknek titulálni a hazájukért a vérüket ontó magyar hősöket. És akinek személye nem függetleníthető az állampárti diktatúra gerincroppantó és lélekromboló rémületétől. Jól illeszkedik ez abban a valós képbe, hogy egyébként az egykori MSZMP-s közgazdász-politológus-univerzális szakember

Lengyel László

szabja most a Botka-fazont, gondozgatja a szocialista stratégiát, egyengeti a (modern?) baloldali útkeresést. Mely erős rákosista felütéssel indult: fizessenek a gazdagok! És megjelentek a szabad madarak is, politikai főtanácsadóként az egykori SZDSZ-es kabinetfőnök,

Ruff Bálint

fogja Botka László kezét, a liberális szuperkommunikátor,

Kerényi György

pedig – ha hagyják – a szája mozgásért felel. A nagy nyári söprögetésben tehát eljutottunk egy olyan jövőképig, mely

Rákosi Mátyástól

az MSZMP-n, a karhatalmistákon, Horn Gyulán át egészen a rossz emlékű SZDSZ-ig mindent, de mindent átölel. Talán már csak

Kádár János

hiányzik és a grízes tészta. Bár Kádár, ha igaz, nem hordott Rolexet. Ennyit arról, hogy ez a valami más (lesz), mint ami volt. Lehet, hogy a magyar baloldal az Internacionálé jegyében a végső harcra készül. A múltat végképp eltörölni ugyanakkor nem lehet. És már réges-régen összenőtt, ami amúgy szervesen összetartozik. Na igen, nem tetszettünk forradalmat csinálni...