Közélet

Rácz fenyeget, Botka hallgat – Mi lesz veled, Cserepes sori piac?

Rácz fenyeget, Botka hallgat – Mi lesz veled, Cserepes sori piac?

2016. április 22., péntek
Rácz fenyeget, Botka hallgat – Mi lesz veled, Cserepes sori piac?
cserepes_sori_piac004

Sarokba szorítja bérlőit – vagyis bevételi forrását – a Cserepes sori piacot igazgató Rácz Attila, szerződést kíván bontani ugyanis azokkal, akik nem fogadják el az új feltételeket, amelyekről egyébként nem is tárgyaltak a felek. Időközben vesztegetéssel is megvádolta a kereskedőket és az is bebizonyosodott, hogy az önkormányzat csak taktikázott, nem is akartak érdemben tárgyalni a piacosokkal, pusztán a közgyűlés előtt nem akartak még egy botrányt.

Azoknak a bérlőknek, akik nem írják alá az új szerződésüket április 26-áig, felmond az MSZP-s

Rácz Attila

vezette Cserepes sori Piac Kft. – ez a lényege annak a levélnek, amit csütörtökön vetettek át a kereskedőkkel. Mindez azt jelzi, hogy

az április 15-i szegedi közgyűlés előtti tárgyalás

az önkormányzat kijelölt képviselője és a bérlők között mindössze azért volt, hogy

a botrányos pénzügyi bizottsági ülést

ne tetézze újabb balhé. A 287 kereskedőt, köztük 93 pavilonbérlőt képviselő

Szabó Bálint

arról számolt be

, hogy már a közgyűlés másnapján, a legforgalmasabb piacos napon azzal keresték fel a bérlőket, hogy amennyiben nem írják alá az ügyvezető általa javasolt új szerződéseket, lakat kerül a bódékra. Ezt erősítette meg a most csütörtökön a kereskedőkkel átvetetett levél is, ami a hatályos szerződéssel rendelkező bérlők szerint egyértelműen nyílt zsarolás. A bérlőknek nem az új szerződés tényével van problémájuk, hanem annak tartalmával. Ebben ugyanis az szerepel, hogy aláírója elfogadja a 2017. január elsejétől bevezetendő 27%-os áfát, illetve azt kifogásolják a kereskedők, hogy a birtokvédelemről történő lemondás is benne van a szerződésben, amihez viszont ragaszkodnak. A piacosok fenyegetése azonban csak egy momentuma a március közepe óta tartó demonstrációval, aláírásgyűjtéssel és rendőri igazoltatásokkal tarkított ügynek, immár a gazdasági bűncselekménnyel való vád is megjelent palettán. „A Délmagyarország pénteki cikkében Rácz Attila vesztegetéssel vádolta meg a bérlőket, ami nagy felháborodást keltett. Eddig csak lázadónak titulálta őket az ügyvezető, a korábbi igazgató munkáját illette kritikákkal, most pedig már bűncselekménnyel vádolja a kereskedőket, amit határozottan visszautasítunk, és jogi lépéseket teszünk az ügyben” – közölte Szabó Bálint. Emlékeztetett, hogy nem Rácz az első, aki ilyen kijelentést tett, hiszen

Szabó Sándor

MSZP-s országgyűlési képviselő is

vesztegetéssel vádolta meg a piacosokat

április elején, amikor is azt mondta, hogy „a korábbi vezetés alatt úgy működött a piac, hogy fizettem száz forintot, de közben odaadtam kétszáz forintot az igazgató zsebébe”.

cserepes_sori_piac019

A baloldali városvezetés mindeközben hallgat, a tárgyalások nem folytatódtak, továbbá kínosan ügyelnek arra is, hogy sehol se nevezzék néven a piacvezetőt, mint ahogy arról sem szólnak, hogy

a 2002 óta MSZP-s párttagsággal rendelkező Rácz Attila

a központi ellenőrző bizottságának is tagja.

A szegedi közgyűlés ülésén

a Fidesz-L.É.T. frakciót vezető

Nógrádi Tibor

és a jobbikos

Tóth Péter

egyaránt felszólalt, mindketten Rácz visszahívását javasolták, ám

Botka László

mintha meg sem hallotta volna a felszólalások ezen részét, az előző igazgató munkájával kapcsolatban emelt kifogásokat sorolta válaszként.

Solymos Lászlónak

a Szegfű Klubban tartott fórumán

is felmerült kérdésként a piac sorsa, ám az alpolgármester sem nevezte meg az ügyvezetőt, aktív párttagságát sem említette meg, hanem arról beszélt, hogy a piac működése nem volt kiegyensúlyozott az előző vezető ténykedése alatt, akit azért váltottak le, hogy végre rend legyen a piacon. Az más kérdés, hogy amennyiben az átláthatóság megteremtését és a rendrakást várják el Rácz Attilától, ennek vajon miért kell jelentős díjemeléssel párosulnia, pláne annak fényében, hogy az önkormányzat által fenntartott médiafelületeken már több alkalommal lenyilatkozta Rácz Attila, hogy szerinte jelentős összegek mentek el felesleges dolgokra, vagyis ha ezek megszűntek kinevezése után, akkor már eleve több marad a 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaság kasszájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.