Városrészek: Alsóváros története I. rész

Városrészek sorozatunk legelső részében már kitértünk rá, hogy Szeged eredeti domborzata hármas tagozású volt. Ebből két hátság egy-egy viszonylag egységes szigetet alkotott, a harmadik pedig egy jóval tagoltabb, a Tisza vízszintjétől függően 6-7 szigetből állt - ezen szigeteken Felsőváros terült el. Az egyik egységes hátságon a Palánk, azaz a mai belváros tája, cikkünk alanya, Alsóváros pedig a másik egységes hátságon jött létre.

Alsóváros Szeged déli városrésze, a középkorban Alszeged néven önálló, külön városként is létezett. Mátyás király 1459. évi oklevelében Alsóvárosnak külön hetipiac- és mészárszéktartási jogot engedélyezett. Már a középkorban kórháza volt a településnek, amely még a XVIII. században is állt, valahol a Borbás utca nyugati végén. Bizonytalan hagyományok szerint egykori Szent Péter plébániatemplomát az Árpád-korban még a johannita lovagrend alapította. Középkori virágzásáról, több kőházról, palotáról szóló följegyzések is tanúskodnak. 

A keresztény magyarság itt, a franciskánusoknak a középkor végén épült Havi Boldogasszonytemploma és kolostora körül húzódott meg. A templom egyúttal ősi búcsújáróhely is. A városi magisztrátus háza állítólag a tanítóképző helyén állt. 

A templom szomszédságában, tőle délnyugatra hatalmas vízállás terült el, amelynek Csöpörke volt a neve. Ebben rejtőzködött a legenda szerint a kegykép. Amíg tehát a tó medrét fel nem töltötték, és házhelyeknek nem osztották ki 1879-ben, addig az érkező búcsúsok megmosdottak a tó megszentelődött vizében és ünneplőjükbe öltözve, innen vonultak a templomba, „Mária udvarlására". A templomtól északkeletre volt a cinterem, vagyis a temető, amely 1776-ban szűnt meg. 

A templomot és temetőt egyébként egészen a XVIII. század közepéig hatalmas kőfal övezte, amely olykor védelmezte is az odamenekült lakosságot. 

Az alsóvárosi templom és kolostor köré számos szegedi hagyomány és szólásmód fűződik. A történelemből ismeretes, hogy egészen II. József tiltó rendeletéig asylum, vagyis egyházi menedékhely volt: bűnösök, de sokszor igazságtalanul üldözöttek is oltalmat találtak benne. Bálint Sándor munkájában olvasható, hogy 

Kálmány Lajos a XVIII. században feljegyzett egy találós kérdést, amely napjainkban már nem ismeretes: Mé' töttek az alsóvárosi templom tetejibe kakast, mé' nem tyúkot? Azé', mer' a tyúk tojik, a tojás ha leesik, összetörik. 

A kérdés ősi, XVI. századba visszanyúló szemléleti hagyományt őriz: egy ideig a katolikusok és reformátusok megosztoztak a templomon, sőt a homlokzatra a reformátusok ki is tűzték a hitvallásukat jelképező kakast. A monda szerint, amelynek történelmi alapja is van, a templom teljes birtokáért folyó disputában egy félkegyelmű fráter talpraesett felelete folytán a barátok kerekedtek fölül, akik a kakast leszedték és emlékeik között megőrizték. Ez most a kakastemplom (az 1883-ban épült református templom) tornyán látható. A barátok ajándékozták templomavatáskor a kálvinista atyafiaknak. A disputa mondáját egyébként többek között Dugonics, Mikszáth, Gárdonyi is feldolgozta. 

A templommal összeépült kolostornak klastrom, régiesen kalastrom, kalastorom,. olykor kommen (a konvent szóból) a neve. A templom előtt a XX. században még állt egy oszlopon nyugvó barokk Mária-szobor, amit Csonkaszüz oszlopa néven emlegettek az akkori idősek. Ez az elnevezés talán arra a legendára utal, hogy egy kálvinista kuruc katona rálőtt, megsértette, de a golyó visszapattant volna rá. A templomot övező parknak az első világháború előtt pramonát volt a népies neve.