Botrány a pénzügyi bizottság ülésén – a baloldal nem vette napirendre Rácz Attila visszahívását (FRISSÍTVE)

2016. április 13., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

cserko_varoshaza15_gs

Hatalmas balhé tört ki szerda reggel a pénzügyi bizottság ülésén, ahol a baloldaliak foggal-körömmel védték Rácz Attilát, a Cserepes sori piac szocialista igazgatóját, aki szerint egyébként teljesen rendben van, ha áfás számlát állít ki egy cég, amelyik nem is tartozik az áfakörbe. Az ülésről kivonult Nógrádi Tibor és Tanács Eszter, Szentistványi István pedig a KDNP-s bizottsági elnököt is ostorozta, amiért szó nélkül hagyta a helyzet elfajulását. A piacigazgató elmozdítását kezdeményező Tóth Péter úgy összegzett, pusztán a pártpolitikai érdekek vezérelték a baloldali többségű bizottságot, Szentgyörgyi Pál alpolgármester szerinte egy igazi politikai troll.

Komoly sajtóérdeklődés mellett kezdte meg ülését 8 órakor a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság. A testülethez a jobbikos Tóth Péter nyújtott be indítványt, melyben a Cserepes sori Piac Kft. a bérlőivel hetek óta harcban álló igazgatója, a bérleti díjakat 50-100%-kal megemelő Rácz Attila visszahívását kezdeményezte. Az MSZP-párttag direktort védelmébe vette az ülésen szinte magyar hangjaként működő Szentgyörgyi Pál szocialista gazdasági alpolgármester. Mint elmondta, a jobbikos politikus nem vádiratot, hanem ítéletet nyújtott be Rácz ellen, szerinte nincs pontosan megfogalmazva a rendkívüli felmondás oka, és úgy értékelte meg, hogy hazugságokat és rágalmakat tartalmaz Tóth előterjesztése.

MSZP-s pártérdekek a piacon

A baloldali többségű testület előbb nem adott szót az előterjesztő Tóth Péternek, majd nem szavazta meg előterjesztésének napirendre vételét, (amit Farkas László, Nógrádi Tibor és Tanács Eszter támogatott), azaz elutasította, hogy tárgyaljon a piacon kialakult, országos botrányt kiváltó helyzetről. Ezután Szentgyörgyi mégiscsak azt javasolta, hogy hallgassák meg Rácz Attilát, aki próbálta védeni a mundér becsületét, arról szólva, hogy a bérleti díjak áfaterhelésének bevezetését 2017. január 1-jére halasztotta, mondván, hogy ad időt az új rendszerre történő átállásra. Az ügyvezető elmondta, a korábbi díjszabás hiányos volt, nem rögzítette az asztalbérleti díjakat, illetve eltérések voltak a kipakolásért szedett összegekben, és a pavilonokért sem egységesen fizettek. „Nekem az áfával az volt a célom, hogy kifehérítsem a piacot, és a kereskedők a jogszabályoknak megfelelően működtessék azt” – közölte Rácz Attila. A sokat kritizált, szombatra bevezetett 200 forintos parkolójegyekkel kapcsolatban azzal érvelt, hogy 2008-ban 300 forintot szedtek a Cserepesen, és egyébként a környező vásárokban is kell parkolójegyet váltani, ráadásul átlagosan 400 forintért. Rácz szerint azok a „leghangosabbak” most, akik az előző rendszerben a legtöbb kedvezményt kapták.

A jobbikos politikus végül csak szóhoz jutott, s úgy értékelte, kizárólag a pártérdekek érvényesülnek a bizottsági ülésen is, akárcsak a piacnál. Elmondta, az ügyvezető többször változtatta a díjakat, hol áfakörről beszélt és áfás számlákat adtak ki, hol pedig ennek az ellenkezőjét állította. „Ön szerint úgy működik normálisan a piac, hogy naponta változtatjuk a díjszabásokat?” – tette fel a kérdést Rácz Attilának. Az ügyvezető a számlákkal kapcsolatos kijelentést egyszerűen elengedte a füle mellett, a díjszabásra vonatkozóan pedig annyit mondott, hogy március 3-án hirdette ki az újat, amin egyszer változtatott, ami kedvezőbb a kereskedőkre nézve.

A szegedi baloldal lábbal tiporta a demokráciát

Majd Nógrádi Tibor (Fidesz-L.É.T.) tett fel kérdést az igazgatónak, illetve szót kért volna Szabó Bálint, a kereskedők jogi képviselője is (aki több piacos társaságában jelent meg a városházán), de – Kovács Tamás kivételével – a baloldali tagok (Lauer István, Mészáros Tamás, Sebestyén József, Szécsényi Ferencné, Pálmai Antal) Szentgyörgyi Pál koordinálása mellett erre nem adtak neki lehetőséget, igaz Lauer először megadta volna a bérlők jogi képviselőjének a szót, később inkább szavazásra bocsátották a kérdést. Erre Nógrádi Tibor és Tanács Eszter bizottsági tagok távoztak az ülésről, mert álláspontjuk szerint a történtek súlyosan sértik a demokrácia alapvető játékszabályait.

„Botrányosnak tartom az egész eljárást, Szentgyörgyi Pál alpolgármester megkapta a szót hosszú expozéjára, majd Tóth Péter előterjesztő nem. Az, hogy a piacos csapat pedig nem kaphat lehetőséget a válaszra, szégyenletes” – fakadt ki Szentistványi István mielőtt ő is kivonult a teremből. Élesen bírálta Farkas László KDNP-s bizottsági elnököt is, amiért a háttérbe húzódott, egy szót sem szólt, s ezzel eltűrte a Szentistványi szerint disznóságnak titulált, a piac bérlőivel szemben is rendkívül méltatlan helyzetet.

Ezután személyeskedésektől sem mentes vita robbant ki, Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester például lényegében azt vágta a bérlőket képviselő Szabó Bálint fejéhez, hogy Nógrádi Tibor megbízásából csinálja a cirkuszt, Tóth Péter Szentgyörgyi Pálhoz fordulva arról értekezett, hogy az MSZP-sek pártkáderek kinevezésével teszik tönkre a Cserepes sori piacot és az ottani munkából élő több száz kereskedőt, míg a gazdasági alpolgármester válaszul az Ifjúsági Ház helyzetének ellehetetlenítésével vádolta meg a Jobbikot. Később Szentgyörgyi még azzal is érvelt, hogy a bérlőket képviselő Szabó Bálint személye miatt nincs egyezség a piacvezető és a kereskedők között.

Nógrádi: Rácz Attila bizonyította dilettantizmusát

„A bizottsági ülésen egyértelmű kérdést tettem fel a Cserepes sori Piac Kft. ügyvezetőjének: alkalmas-e a gazdasági társaság irányítására az a személy, akinek a cége nem áfakörös, mégis áfás számlát ad ki, tehát áfát akar csalni? Rácz Attila azt felelte, hogy igen. Az igazgató válaszából kiderült, hogy teljesen dilettáns, nemcsak a piacvezetésre, de annál kisebb feladat ellátására is alkalmatlan” – mondta el portálunknak Nógrádi Tibor.

Bár a bérlőket képviselő Szabó Bálintnak nem adtak szót, a jelenlévő kereskedők azt közölték, hogy ő beszél a nevükben, így kénytelen-kelletlen csak meghallgatták a jogászt, igaz a bizottság baloldali tagjai többször is megjegyzéseket tettek rá, illetve közbevágtak. Szabó elismételte keddi sajtótájékoztatóján elmondottakat, felsorolta, hogy meglátása szerint mikor és miben nem mondott igazat Rácz Attila. Bemutatta a bizottsági tagoknak a dátum nélkül kibocsátott nyugtákat, amelyek nem szabályosak, az április 99-ére dátumozott parkolójegyeket, és arra a kérte a pénzügyi bizottságot, hogy vizsgálja meg a Cserepes sori piacon kialakult helyzetet.

A Jobbik Farkas László bizottsági elnök visszahívását kezdeményezi

„Felszólítjuk a KDNP-t, hogy hívja vissza Farkas Lászlót a bizottsági elnöki tisztségéből. A KDNP-nek súlyos politikai felelőssége van, de még van idejük sürgősségi indítványt benyújtaniuk a közgyűlés elé e témában. Lauer István alelnöknek pedig nem bizottsági ülést kellene vezetnie, hanem el kellene számolnia a Hungária Közraktár Zrt.-nél történtekről” – közölte Tóth Péter. Az önkormányzati képviselő megjegyezte, hiába vádaskodott Szentgyörgyi a bizottsági ülésen, az előterjesztését gyakorlatilag az előző piacvezető, Erdős István menesztését előkészítő, a pénzügyi bizottság által megtárgyalt dokumentum analógiájára készítette. Továbbra is úgy látja, lenne lehetőség a Mars téri és a Cserepes sori piac összevonására, még akkor is, ha ezt „nem fogja fel” Szentgyörgyi Pál alpolgármester. „Ezen a bizottsági ülésen Szentgyörgyi Pál bebizonyította, hogy egy igazi politikai troll, hiszen csak vagdalkozott, de nem tudott érdemben érvelni” – összegzett portálunknak Tóth Péter.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 34 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.159.105.39 IP címről szól hozzá.

  • 34. 6x hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 20:40
    Válaszolok

    33.! Nem is tudtam, hogy felétek ekkorára nőnek a fácánok!?
    Tarifa=bérleti díjak!

  • 33. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 20:00
    Válaszolok

    32. 6x
    Tarifák változtak? Ha ennyit forgolódsz a kivezető főutak mentén akkor te jobban tudod az aktuális tarifát. Vagy ha a család érintett.

  • 32. 6x hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 19:56
    Válaszolok

    31. okoska! Komolyan kérdeztem!, mert úgy vettem észre, tájékozott vagy! Azt hittem, meg tudod erősíteni azt a kószáló hírt, hogy megint változtak a \"tarifák\"!?

  • 31. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 19:40
    Válaszolok

    30. 6x
    Igen. Felszámolják a piacot, helyette nyilvánosház épül nyugdíjasoknak, már toborozzák a 70+-os lányokat, te és megbízható kedvezményes bérletet kaptok. A jogi képviseletet Szabó Bálint fogja ellátni, a szegedma kihelyezett tudósítót foglalkoztat. A műintézmény stratégiai partnerségi megállapodást köt a TLKE és a CVU árnyékegyesületekkel, valamint a bőr- és nemibeteg gondozó intézettel. Dióhéjban.

  • 30. 6x hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 19:28
    Válaszolok

    “okosabbnálam”! Hallottál valamit? Vannak “fejlemények” a Cserepesen?

  • 29. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 19:16
    Válaszolok

    26. megbízható
    Nagyon tájékozott vagy ebben a kérdésben, talán családi érintettség okán?

  • 28. hozzászóló hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 08:21
    Válaszolok

    Másolják a korábbi érát….a többség a közgyűlésben megvédi a saját pénzforrását…ezen miért kell meglepődni?

  • 27. scholiastís hozzászólt ekkor: 2016. április 14., csütörtök, 06:04
    Válaszolok

    Ugyan arról, de mégis másképpen:
    Felháborító 1….. “A baloldali többségű testület elutasította, hogy tárgyaljon a piacon kialakult, országos botrányt kiváltó helyzetről.”…., mert, többek között, ezért vannak!
    Felháborító 2…..”A szegedi baloldal lábbal tiporta a demokráciát”….., mert ez meg ahogy “le vagyon” írva, nem igaz!

  • 26. megbízható hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 20:51
    Válaszolok

    25.Kereskedő hozzászólt: Ide raknak egy alkalmatlan pártkatonát, aki azt sem tudja mi a különbség az áfás és áfa nélküli számlázás között. Azt mondták szakembereket raknak a cégek élére !
    - A szocializmusban is csak megbízható elvtársnőket építettek be a külföldiek által látogatott “kuplerájokba”. A feltétel legalább 40 éves párttagság volt. :)

  • 25. Kereskedő hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 18:18
    Válaszolok

    Kivillantotta a foga fehérjét a Botka által vezetett szegedi baloldal. A pénzért és a hatalomért a szegedi kereskedők is pusztulhatnak szerintük. Ide raknak egy alkalmatlan pártkatonát, aki azt sem tudja mi a különbség az áfás és áfa nélküli számlázás között. Azt mondták szakembereket raknak a cégek élére ! Nevetséges lenne ha nem az életünkkel a megélhetésünkkel játszanának. !!

  • 24. szegedi hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 17:22
    Válaszolok

    Búcsú.
    Csak szólok, most írtad alá az összefonódások lehetőségét. :)
    Hiába, mindig is figyelmetlenek voltatok a kommunikáció területén.
    Tanulni, tanulni és tanulni.
    Sűrű ez az erdő ugye?
    Bálint neked pedig nagy gratula és igen, ki kell állni Szeged város vállalkozói, lakosai (akik még maradtak) mellett.
    Egyre többen ezt teszik.

  • 23. scholiastís hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 17:21
    Válaszolok

    A nagy számok törvénye alapján akár még az is elképzelhető, hogy az “álmodozóknak” igaza lesz: 2002, 2006, 2010, 2014 (B.L.), 2019 (előjön az igazi).

  • 22. szegedi hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 16:38
    Válaszolok

    Nem én, de ha igen, az az én dolgom.
    A lakosság járt így sajnos.
    A lakosság ,,a sosemvoltJupiter”…
    Reméljük, azért ez változni fog.
    Ne személyeskedjünk, nincs értelme.
    Ez vetítés és terelés.
    A lényeg ettől nem változik és nem kellemetlenkedek.
    Tényeket soroltam fel -, eljött az ideje.
    Sok sikert.

  • 21. okosabbnálam hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 16:35
    Válaszolok

    “Szegeden sem mindig marad Jupiter Jupiter, könnyen ökörré változhat az ember ha nem figyel.”
    Így jártál.

  • 20. szegedi hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 16:23
    Válaszolok

    Most nem imádkozunk, hanem politikáról van szó.
    A Szci vallás részét alkotja a vezetés legalább 40%-a most nem bontom országosra és helyire.
    A pártpolitikától tudni kell függetleníteni, itt nem is a pártpolitikáról van szó a cikkben direktben (és mégis!).
    Nem a DK, (DK látszólagosan volt Szegeden, a szocik kisbázisaként funkcionált a maga vérszegény módján).
    Megtisztítani és megújítani a pártot volt/lett volna hivatott, ami persze szintén duma.
    Ezt gondolom mindenki tudja.
    FORMÁLISAN VOLT AZ A NEVE.
    Valóságában K. J. fennhatósága és a városháza fennhatósága alatt üzemelt olyan formában, hogy mindent le kellett nekik egyeztetni.
    Az MSZP infrastruktúráját használta.
    (Első kézből jövő, hiteles információ.)
    A cikk témája viszont megdöbbentő.
    Szegeden sem mindig marad Jupiter Jupiter, könnyen ökörré változhat az ember ha nem figyel.

  • 19. majdnemjenő hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 16:09
    Válaszolok

    Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Szól a régi mondás. Mondja már meg valaki, hogy csukott szemmel megtudná különböztetni az országos politikai stílust a Szegeditől? Mert szerintem egykutya. Egyébként milyen érdekes, hogy egy volt DK-s megy szembe a Botkával egy olyan piac vezető emberért aki mint kiderült támogatja a Szci vallást. Hogy is van ez? Így az írásom végére szeretném megjegyezni, hogy elhatárolódok saját magamtól.

  • 18. szegedi hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 16:02
    Válaszolok

    Viszont ha annyira zavaró, hogy néhanapján kommentelek/írogatok, akkor van egy javaslatom.
    Íratok cikket. Jó lesz úgy.
    A viszontlátásra.

  • 17. szegedi hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 15:57
    Válaszolok

    Nono – lejárt szöveg és mint írtam ,,infantilis”.
    Nem az a lényeg amit én vagy te/ön ír ide le, hanem az ami a városban történik hosszú ideje.
    Ez itt nem más, mint szószaporítás.
    Amennyiben több (megkockáztatom) -, eléggé vérszegény ez a ,,karakterszámra adják a fizetést” duma.
    Üdvözletem.
    Ugye, milyen kellemetlen ha szaporítják a szót? :)

  • 16. médiahack hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 15:30
    Válaszolok

    Szegedikém!
    Karakterszámra adják a fizut?
    Mert egyébként semmi értelme ennek a sok hablatynak amiket ideírsz! Majdnem minden cikk után! :)

  • 15. barna jani hozzászólt ekkor: 2016. április 13., szerda, 15:13
    Válaszolok

    Farcas Laci a KDNP szégyene- megélhetési “politikus”. Amilyen tehetségtelen volt ügyvédnek.olyan ennek is! Egy erőszakos paraszt pocokfalváról (Sztmihálytelek Röszke felé eső része).Mi lett a telkének értéktelenesedésével az Agóra építése miatt?Csak a pénzt szerette életében.Ne használjuk az eufemesztikus jelzőt erre a trollra.Csak szösszenet volt,de kiváló Bocika mesterkedéséhez, ez tagadhatatlan.Hűvös 2-

Ugrás az oldal tetejére