Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én! +videó
100 éve Szeged: Klebelsberg Kunóval a cselekvés órája érkezett a városba
A Délmagyarország 1926-os tudósítása egy olyan napot idéz fel, amikor Szeged nemcsak vendéget fogadott, hanem saját jövőjével találkozott. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter látogatása során világossá vált, hogy a város kulcsszerepet kap a magyar felsőoktatás és egészségügy fejlesztésében. A beszédekben megfogalmazott tervek – klinikák, egyetem, kultúra – később valósággá váltak, és máig meghatározzák Szeged arculatát.
Száz esztendővel ezelőtt, 1926 márciusának végén különös izgalom járta át Szegedet. A Tisza-parti város nemcsak egy rangos vendéget várt, hanem valami többet is: jövőt, ígéretet, építkezést. A Délmagyarország tudósítása szerint ezen a hétfő délutánon „a gyorsvonattal megérkezett Szegedre” gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, akit ünnepélyes, már-már katonás rendben megszervezett fogadtatás várt a pályaudvaron.
Feszült várakozás a sínek mellett
A korabeli beszámoló szinte filmszerűen idézte fel a jelenetet. A formasapkás egyetemi hallgatók katonás sorokban álltak, a város és az egyetem vezetői csoportokba rendeződve várták az érkezést. A levegőben ott vibrált a várakozás, amelyet csak fokozott a késés: a vonat tíz percet késett, ami „meglehetősen fokozta a várakozás izgalmát”.
Amikor végül befutott a szerelvény, a jelenet szinte robbanásszerűen elevenedett meg. „Az egyik elsőosztályú kocsi ajtajából elsőnek ugrott ki a kultuszminiszter” – írta a lap. A tömeg egyszerre mozdult, a polgármester elé sietett, és a bajtársi egyesületek vezényszóra háromszoros éljent zúgtak.
Ez nem csupán hivatalos fogadtatás volt. Inkább egy korszak reményeinek színpadra állított pillanata.
Szeged mint a magyar kultúra „világító tornya”
Dr. Somogyi Szilveszter polgármester beszéde a korszak gondolkodását tükrözte, erőteljes képekkel és küldetéstudattal. Szegedet ekként jellemezte:
Magyarország legnagyobb vidéki városának színmagyar szellemű falai között százezer számra tanulták meg valamikor az idegen ajkú véreink a magyar szót, a magyar gondolatot. Itt a Tisza és a Maros szögletén nemcsak őrszem Szeged, hanem a magyar kultura világító tornya is, amelynek fénye áttör a határokon es világít azoknak az elszakított testvéreinknek, akiket a barátság, a testvériség, a rokonság ezer szála fűz hozzánk.
A szavai túlmutattak a városon: egy ország, sőt egy szétszakított nemzet ügye jelent meg bennük. A Tisza és a Maros találkozásánál álló város egyszerre lett jelkép és remény:
Úgy áll ez a város itt a Tisza és a Maros szögletén, mint figyelmeztető jel, mint mementó, de nem a halálra, hanem az életre emlékeztető. Amikor nagyméltóságod a nagyhírű Ferenc József tudományegyetem végleges elhelyezése érdekében idejön közénk, akkor tulajdonképpen az egész országnak tesz fölbecsülhetetlen szolgálatot.
A beszéd legfontosabb üzenete azonban az egyetemről szólt. A Ferenc József Tudományegyetem végleges elhelyezése nemcsak helyi ügyként, hanem nemzeti jelentőségű feladatként jelent meg.
Klebelsberg Kunó: „Nem ünnepelni jöttem, hanem cselekedni”
A válaszban Klebelsberg Kunó nem hagyott kétséget afelől, miért érkezett. Szavai ma is határozottan csengenek:
Méltóságos polgármester úr, igen tisztel, uiaim, édes fiaim! Köszönöm ezt az ünnepélyes fogadtatást, de nem ünnepelni jöttem most Szegedre, hanem cselekedni. Mert elérkezett végre a cselekvés órája.
A kultuszminiszter beszédében egy egész korszak politikai és gazdasági helyzete tükröződött. Az ország a „szanálás” után jutott el oda, hogy újra áldozni tudjon kulturális célokra. Ebben a gondolkodásban pedig kiemelt helyet kapott Szeged:
Ha végignézek azokon a feladatokon, amelyek kulturális téren megoldásra várnak, a népiskolák számának szaporitásán kivül nem látok fontosabb teerdőt, mint a szegedi egyetem, illetve a szegedi egyetemhez tartozó klinikák fölépítését. Nem ünnepelni, hanem cselekedni jöttünk Szegedre, az első kövét lerakni ennek a nagy műnek. Éppen ezért szükséges, hogy a helyszíni viszonyok áttanulmányozása után megfontolva cselekedjünk. Ezért jöttem az Önök nagyon gyönyörű városába, amelyben a magyar életerő megtestesülését látom.
Ezek a mondatok utólag már történelem. Akkor azonban még csak terv volt – egy olyan terv, amelynek első kövét éppen azon a napon akarták lerakni.
Katonás rend, ünnepi gesztusok
A beszédeket lelkes éljenzés követte, majd a miniszter személyesen is végigjárta a jelenlévőket. Kezet fogott a város vezetőivel, majd „katonásan elhaladt a feszes vigyázban álló egyetemi hallgatók sorfala előtt”.
A jelenet egyszerre volt fegyelmezett és emelkedett. Az egyetem ifjúsága külön köszöntötte a minisztert, akiben „a magyar kultura apostolát” látták. Ez a megszólítás nem volt túlzás a korszak szemében: Klebelsberg neve akkor már összefonódott az oktatás és a kultúra fejlesztésével.
A pályaudvarról aztán tovább gördült az események sora. A miniszter a város Diattó-autójába szállt, és a püspöki rezidenciára hajtatott, ahol vendéglátója, Glattfelder Gyula várta.
Vendégségek és tervek egy város jövőjéért
A látogatás nem ért véget az állomáson. A korabeli tudósítás részletesen felsorolta az eseményeket: vacsora a polgármesternél, bankett a város részéről, teadélután a főispánnál, majd az egyetem ünnepi vacsorája. Mindez azonban nem pusztán társasági események sora volt. Inkább egyfajta politikai és kulturális „műhely”, ahol Szeged jövőjéről döntöttek.
A miniszter szavai – „az első kövét lerakni ennek a nagy műnek” – nemcsak retorikai fordulatok voltak. Egy olyan folyamat kezdetét jelezték, amely később valóban meghatározta a város arculatát.
További híreink:
