
Egy ember, aki sosem élt Szegeden, mégis örökre megváltoztatta. Klebelsberg Kuno szellemisége ma is él a Dóm tér kövén.

A mai napon 150 éve, hogy Magyarpécskán született Klebelsberg Kuno a Trianon utáni Magyarország nagyformátumú kultuszminisztere. Élete folyamán soha nem lakott és élt Szegeden, mégis olyan tetterős vonzalommal viszonyult városunkhoz, ami számtalan maradandó érték létrehozását eredményezte. Elhunytakor nem volt kérdéses, hogy szeretett Szegedének Fogadalmi templomában helyezik örök nyugalomra.

Édesapja tiroli grófi család sarja. Különleges keresztneve is ausztriai rokonságára utal: a Konrád egyik becézett alakja, melyet a gyermek feltételezhetően keresztapja, Czetwitz Kuno után kapott.
A budai ciszterciek középiskolája után Budapesten, Münchenben, Berlinben és a párizsi Sorbonne-on folytatott jogi tanulmányokat. Magyar hazafiként egész életét meghatározó gondolata: "Több legyen a magyarság kebelében a pozitív, mint a negatív ember."
A művelt és világlátott fiatalember állami hivatalnoki pályára lép, élvezve előbb Bánffy Dezső majd Tisza István miniszterelnökök támogatását. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitka 1914-től, 1916-ban Kolozsváron országgyűlési képviselővé választják.
A Tanácsköztársaság időszakában rejtőzködni kényszerül, majd 1920-tól újra orszsággyűlési képviselő. Bethlen István kormányaiban előbb belügyminiszter majd 1922-től immár miniszterként térhet vissza korábbi államtitkárságának terepére a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba.
A kultusztárca részesedése a költségvetésből minisztersége alatt dinamikusan nőtt míg, a monarchia békeéveiben 2,7% volt az átlag, a vezetése alatti számok imponálóan növekedtek, 1924-1925: 8,7%, 1928-1929: 10,5%, 1931: 15%. Államilag támogatott népiskola-építési programot indít az Alföldön, 3 év alatt 5784 tanterem, 2278 tanítói lakás épül. Az iskolán kívüli népművelést fejlesztésre felállíttatott 1555 népkönyvtárat, 1500 iskolakönyvtárat, létrejön 500 új óvoda.
A polgári iskolákban és középiskolákban reformokat vezet be, a tananyagot korszerűsíti, a tankötelezettséget 16 évre emeli. Az általános népművelés céljából elindítja a Szülők Iskolája programot. Erőfeszítéseinek hatására az analfabéták aránya 10 % alá csökkent a lakosságon belül. Megépíttetett 21 klinikát, 3 főiskolát, valamint a Tihanyi Biológiai Intézetet.
Az államilag támogatott kutatói állások számát megsokszorozta, míg 1900-ban ezek száma egy nagyobb és gazdagabb országban 531 volt, a 1926/27-es tanévben 1156 főállású kutató dolgozhatott a magyar tudományos életben.
Tudatosan törekedett magyar kutatók külföldről történő hazahozatalára, erőfeszítései eredményeként kap szegedi egyetemi katedrát Szent-Györgyi Albert.
Az egyetemi hallgatók száma is dinamikusan növekedett, 1913-ban még 14 575 egyetemista volt hazánkban, később az egyharmadnyi országban a 1930/31-es tanévben már 16 053. Külföldön magyar intézetek, Collegium Hungaricumok sorát alapítja, ösztöndíjjal 1957 fiatal tanulhatott más országokban.
Trianont követően nagy gondot fordít az elüldözött, elmenekült magyar egyetemek mielőbbi elhelyezésére, a kolozsvári egyetem rövidebb budapesti kényszerkitérő utáni Szegedre telepítését minden eszközzel támogatja.
Szegedi fejlesztési terveiben mindvégig értő és hatékony partnere Somogyi Szilveszter polgármester. Együttműködésüket csak mélyítette, hogy 1926-tól Klebelsberg Szeged választott országgyűlési képviselője lett.
Az orvosegyetemi működést és népegészségügyi ellátást egyaránt szolgáló új klinikák, a Dóm tér egyetemi és püspökségi épületkomplexuma az általa szorgalmazott Nemzeti Emlékcsarnokkal, a Fogadalmi templom építésének támogatása, elemi iskolák és óvodák építésének sora Szegedért végzett munkálkodásának nem teljeskörűen felsorolt eredménye.
A mai gyermekklinika alapkőletételénél mondott beszédében közoktatási alapfilozófiájáról is vallott:
Mentől műveltebb, civilizáltabb és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek. Ez a nemzetek kultúrfokának, az én meggyőződésem szerint, az első fokmérője.
Sírján a felirat:
Gróf Klebelsberg Kunó 1875-1932. Gondolattal, szóval, írással, alkotásokkal szolgálta hazáját és Szeged városát, virulása felett virraszt a feltámadásig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.