A legendás szegedi halasbicska története +videó

A szegedi halasbicska, más néven pontybicska vagy tiszabicska, a 19. század végének ikonikus tárgya, amely nemcsak a Dél-Alföldön, de a nemzetközi porondon is hírnevet szerzett magának. A halat formázó, enyhén ívelt markolatáról kapta a nevét, és igazi presztízstárggyá vált a szegedi férfiak körében. Ez a bicska ma is a város identitásának egy különleges szimbóluma, amelynek története elválaszthatatlan a szegedi kézművesség aranykorától.

A szegedi halasbicska atyja: Sziráky József

A szegedi halasbicska megalkotása Sziráky József (1839–1899) nevéhez fűződik, aki apja, Sziráki Mátyás nyomdokain haladva vált a magyar késesmesterség kiemelkedő alakjává. Sziráky 1854-ben nyitotta meg saját Kelemen utcai műhelyét Szegeden, és bár eleinte orvosi szerszámokat is készített, hamarosan kizárólag a késgyártásra fókuszált. A halasbicska születéséhez egy legenda is fűződik: a történet szerint a mester a szegedi nagyárvíz (1879) után, Tisza Lajos miniszteri biztos látogatása alkalmából készítette el a megújuló várost szimbolizáló, hal formájú bicskát ajándékba. Ez a különleges, gyöngyház markolatú darab a mester leghíresebb alkotása lett, amivel számos hazai és nemzetközi elismerést szerzett.

Hírnév és elismerés

Sziráky József minőségi munkáinak köszönhetően a halasbicska hamar túllépett a helyi határokon. Az 1896-os Ezredéves Kiállításon már tucatnyi mester kínálta a saját változatát, de az eredeti Sziráky-féle bicska egyedi maradt. Sziráky termékeiért ezüstérmet kapott, és hírneve a világkiállítások révén is tovább nőtt. A párizsi (1889), bécsi (1890) és brüsszeli (1897) tárlatokon a bicska hatalmas sikert aratott, különösen a gyöngyház markolatú, egyedi küllemű darabok. A híres szegedi halas bicska a vízen járók, így a halászok körében is rendkívül népszerű volt.

A bicska irodalmi emlékezete

A szegedi halasbicska különleges minősége és a mester karaktere inspirációként szolgált a korabeli irodalomnak is. A Szegeden újságíróskodó Mikszáth Kálmán például „Milyen a magyar iparos?” című írásában (1882) örökítette meg Sziráky József alakját. Az anekdota szerint a mester elutasított egy nagyszabású angliai megrendelést, mert nem akart tömeggyártásba kezdeni, ezzel is hangsúlyozva a kézműves munka precizitását és becsületét. Tömörkény István „Bicskavásárlás” című novellájában (1887) is feltűnik a halasbicska, utalva annak értékére és kivételes minőségére. Sziráky József fia, János is folytatta a családi hagyományt, és apjához hasonlóan elismert mester lett, aki a párizsi világkiállításon (1900) is sikereket ért el.

A halasbicska jellemzői

A bicska nyele gyakran fából, csontból vagy szaruból készült, de a legkülönlegesebb darabok gyöngyház markolatot kaptak, amelyet a mesterek Bécsből vagy Hamburgból szereztek be. A bicska pengéje acélból készült, melyen a mesterjegy, a "Sziráki J" pecsétje volt látható. A halasbicskát egyedi díszítések tették különlegessé: a penge hátának kiszélesedése és a sárgaréz paknik, amelyek a hal fejét, uszonyait és farkát mintázták. A legdíszesebb, gyöngyháznyelű változatok ma már ritkaságnak számítanak, és a Néprajzi Múzeum gyűjteményében is csak 2017-ben sikerült egy eredeti Sziráky-darabhoz jutni. A szegedi mesterek emellett más bicskákat is készítettek, mint például a náderbicskát, a kubikosbicskát vagy a jegyzbicskát.

A szegedi kézművesség jelene

A 19. században virágzó szegedi késes mesterségnek sajnos ma már nincs folytatója a városban. A hagyományt ma Csongrádon ápolja Tarjányi József, aki egy helyi késes dinasztia tagjaként tanulta ki a mesterséget. Az általa készített halbicskákat 2004-ben a Magyar Kézműves Remeknek is elismerték. Tarjányi József a szegedi piacokon és vásárokon értékesíti termékeit, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a nagymúltú szegedi kézművesség és a halasbicska emléke ne merüljön feledésbe.