A Szegedi Nemzeti Színház története IV. rész

A cikksorozat első részében a Szegedi Nemzeti Színház megalakulásának körülményeit-, míg második részében annak századfordulós fejlődésére tértünk ki. A sorozat harmadik részében a háború- és az azt követő rendszer színházra gyakorolt hatását tekintettük át, most pedig a XX. század második felének fejlődését és a bekövetkezett átalakulásokat vesszük górcső alá:

Az 1970-es években a színház művészi arculata is átalakult. Rövid ideig Lendvai Ferenc igazgatása alatt "sztárszínházi" irányba mozdult el a repertoár, majd Giricz Mátyás a végén modern, politizáló színházat formált Szegeden. 

1977-ben a prózai tagozat birtokba vette a frissen átépített Kisszínházat (a belváros egy egykori ipartestületi székházát), míg az operatagozat számára a Nagyszínház mellett található filmszínházat ideiglenes Zenés Színházzá alakították.

Ez idő alatt külön főrendezők álltak a prózai és zenei tagozatok élén (többek közt Ruszt József és Pál Tamás irányították a munkát), miközben a színház gyakorlati vezetését és a nagyszabású átépítés levezénylését Nagy László igazgató felügyelte.

A díszelőadáson a Szegedről indult legendás művészek – köztük Páger Antal, Bessenyei Ferenc és Simándy József – is színpadra léptek az újranyitott teátrumban.

1987-ben megalakult a Szegedi Kortárs Balett, és az országosan is élvonalbeli szegedi operatársulat elnyerte a rangos Bartók–Pásztory-díjat, miközben nyugat-európai turnékon is sikert aratott.

A Szegedi Nemzeti Színház pedig – visszanyerve egykori pompáját, s immár a modern igényekhez is igazodva – továbbra is a város kulturális életének fellegvára maradt.