A Szegedi Nemzeti Színház története III. rész

A cikksorozat első részében a Szegedi Nemzeti Színház megalakulásának körülményeit-, míg második részében annak századfordulós fejlődésére tértünk ki. A sorozat harmadik részében tekintsük át a háború- és az azt követő rendszer színházra gyakorolt hatását:

A második világháború után a Szegedi Nemzeti Színház eszközállománya bővült: a város megkapta az egykori Kolozsvári Nemzeti Színház felszerelését. 1945. augusztus 29-én a Vallás- és Közoktatási Minisztérium határozatával létrejött az ország harmadik állami színháza, a Szegedi Állami Nemzeti Színház. Az újonnan „Nemzeti” rangra emelt intézmény főigazgatójává Lehotay Árpádot, operaigazgatójává pedig Vaszy Viktor karmestert nevezték ki.

A háborút követő évtized színházi élete élesen tükrözte a társadalmi-politikai változásokat. Vaszy Viktor irányításával az operatársulat sikert sikerre halmozott (itt bontakozott ki például Simándy József tenor karrierje), miközben a prózai tagozat Lehotay távozása után váltakozó rendezők vezetésével szerényebb eredményeket ért el.

A kemény diktatúra kulturális kötelékeit az 1956-os forradalom vágta el.

1957-ben, a „puha” diktatúra kezdetén kedvező fordulat állt be: épp egy évtizeddel korábbi sikersorozata után Vaszy Viktor újra a színház élére került. 

A prózai tagozatot ekkoriban is külön főrendezők irányították, de a színpadra állított előadások közül több is számottevő sikert aratott. Ekkor indult sok, később országos hírű művész pályafutása: például Bessenyei Ferenc és Domján Edit is Szegeden kezdte színpadi karrierjét.