Ez volt a hír 2008-ban: a baloldali ármány és a polgári fordulat
Botka László egyetlen cinikus félmondattal árulta el saját szövetségesét. Így váltott igazgatót Szegedi Nemzeti Színház.
Botka László egyetlen cinikus félmondattal árulta el saját szövetségesét. Így váltott igazgatót Szegedi Nemzeti Színház.
A zseni életműve Szegeden teljesedett ki. Vaszy Viktor a második világháború után városunk zenei életének újjászervezője lett.
A Szegedi Nemzeti Színháznál történt incidens miatt nyomozás indult. Titokzatos körülmények között jelent meg a hatalmas, ijesztő vérfolt.
A bevétel új alkotások megszületését is segíti. A szegedi színház régi deszkái emléktárgyként élnek tovább.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szegeden mutatja be táncdrámáját. A Hűtlen feleség című balladai előadást mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban.
Gregor József 85. születésnapját ünnepelték Szegeden. A felesége egy szál virággal, míg az önkormányzat és a színház egy-egy nagyobb koszorúval tisztelgett a szobor előtt.
Szegeden indul július 26-án a Thealter, Magyarország legrégebbi nemzetközi független színházi fesztiválja.
Újítás az évadkezdés előtt. Régóta várt erre a Szegedi Nemzeti Színház.
A Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar koncertje igazi közösségi élmény volt. Szeged újra a katonazenét ünnepelte.
A felújítás egyik kiemelt célja a hangtalan működés biztosítása. A megújuló színpadon sokat adhat az élményhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.