Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor értékelt és elárulta, mi vár ránk decemberben


Hétfőn kormányértékelés, szombaton békegyűlés Kecskeméten. Orbán Viktor hétfőre miniszteri értékelést hívott össze.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának küldött üzenetében jelentette be, hogy hétfőn kiemelt kormányülésre kerül sor. A miniszterelnök közölte: „értékelés és feladatkiosztás lesz”, és név szerint is felsorolta a meghívottakat: Lázár János, Szijjártó Péter, Bóka János, Gulyás Gergely és Domokos László is részt vesz az egyeztetésen - írta meg a Magyar Nemzet.

A kormányfő egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hetekben kulcsfontosságú nemzetközi megállapodások születtek: az Egyesült Államokban a szankciómentességről, Oroszországban pedig az energiaszállításról tárgyaltak sikerrel. Orbán kijelentette:
Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentést megvédjük.
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt kiszivárgott gazdaságpolitikai tervei „brutális adóemeléseket” tartalmaznak, ami – szavai szerint – egyértelmű megszorítást jelentene a magyar családoknak. Orbán úgy fogalmazott:
Megint lebuktak.
Ennek nyomán a kormány úgy döntött, hogy a nemzeti konzultáció határidejét egy héttel meghosszabbítja, hogy minél több magyar fejezhesse ki véleményét a Tisza Párt és az Európai Unió politikájával kapcsolatban.
A kormányfő egyértelművé tette álláspontját:
Nem akarjuk a magyarok pénzét Ukrajnába, a háborúba és az ukrán háborús maffiának küldeni.
Orbán Viktor a jövő heti eseményekre is felhívta a figyelmet. Mint elmondta, „szombaton újabb háborúellenes gyűlés, találkozunk Kecskeméten” – utalva arra, hogy a Digitális Polgári Körök országjárása újabb állomáshoz érkezik. Győr és Nyíregyháza után Kecskemét lesz a harmadik nagyváros, ahol folytatódik a békepárti rendezvénysorozat.
Orbán egy mondatban foglalta össze a küldetést:
Aki békét akar, velünk tart.
Végül arra kérte a támogatókat, hogy mindenki vegyen részt a háborúellenes aláírásgyűjtésben, ezzel is megerősítve a kormány békepárti politikáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.