Tévéfilozófia: Szellemi zombikat nevelni

Szeged vendége volt Tellér Gyula, szociológus, egyetemi oktató, aki 2005-ben az Országos Rádió és Televízió Testület munkatársaként dolgozott. A neves társadalomtudós a televízió és a társadalom kapcsolatáról, a média helyzetéről, a befolyásoltságról és a tudat rombolásáról beszélt a Móra Ferenc Múzeumban tartott előadásában.

„E témában akár két-három egyetemi szemesztert is lehetne tartani, de azért megpróbálok három -négy jellegzetességet kiragadni, melyről úgy gondolom, hogy a televíziózás és az ember kapcsolatának lényegi problémáira világít rá" - érzékeltette a szakember mindjárt a bevezetőjében, mennyire mély az a médiaóceán, ahol milliók szállnak vízre. De sajnos nemcsak mély, hanem sokkal inkább viharos, veszélyes víztömeg hullámzik alattunk...

Szolgálunk és nézünk!

„Első dolgunk egy alázatos főhajtás legyen a televízió előtt, hiszen olyan lehetőség birtokába került az emberiség e produktum használatával, mint még soha" - folytatta a társadalomtudós. „Hiszen mi mást tehetnénk olyan csodálatos felvételek láttán, mint mikor a kolibri lassított röptét nézzük, ahogy nektárt szív a virágból, minthogy összecsapjuk tenyerünket, vagy képzeletben megrázzuk az összes televíziós munkatárs kezét a világban. Viszont, ha tüzetesebben megvizsgáljuk, főleg a kereskedelmi tévék filozófiáját, működését, mindjárt másként bizsereg tenyerünk."

Tellér Gyula

(legalsó képünkön)

szerint a műsorok két nagy típusát különböztetjük meg. Az egyik a tényközlő, amely beszámol a szűkebb, tágabb környezetünkben zajló eseményekről, a másik pedig a fikció, a kitalált műsorok, melyek főleg szórakoztatnak. Ma mindkettő típus felépítését bizonyos erők úgy alakítják át, hogy különböző érdekeket szolgáljanak. Az első estben a hírközlést főleg politikai csoportok használják arra, hogy az objektív valóság helyett mást, saját kreálmányt mutassanak. A tévék és a politikai pártok között kialakult egy kapcsolatrendszer. A hírműsoroknál meg lehet figyelni, hogy a szerkesztésnél, a hírek sorrendjében, vagy egy-egy interjúban milyen trükkökkel próbálják lejáratni azt, akit le kell, és hogyan emelik fel a támogatásukat élvező személyeket. (A rendszerváltás idején a baloldal birtokolta a médiafelület 95 %-át. Ma ez a szám 80 % körüli.)

Állandó „áthágás" alatt

A szórakoztató műsorok pedig a tévé pénzszerzésének érdekei szerint épülnek föl. Ehhez először érdemes a kereskedelmi médiumok filozófiáját megnézni - ami azért nem egy „Platón összes". „A kereskedelmi televízió kulturális tartalmakat használ arra, hogy hirdetési felületeket adjon el, s ezeket a felületeket pszichológiai eszközökkel teszi még vonzóbbá" - avatott be a 'nagy titokba' Tellér. „A reklámfelületért akkor kap sok pénzt a médium, ha minél több ember nézi műsorait, ezt pedig úgy éri el legegyszerűbben, hogy az általa szolgáltatott kulturális tartalmat csak egy csomagolássá változtatja, amibe olyan 'alkotásokat' rejt el, melyek az ember mély rétegeire hatnak, feszültséget keltenek, hiszen így tudattalanul is figyelmet generál. Ezek a feszültségkeltő tartalmak, a szexualitás, brutalitás, misztikum, szenvedés, tragédia stb. Ezeket én transzgressziós, áthágó jellegű műsoroknak nevezetem el, hiszen azon a határon tör át, ami egy olyan rejtett, ösztöni és félelmi zóna, amit nehéz kontrolálni, ha folyton, folyvást birizgálják, így az ember figyelme önkéntelenül is e zsivaj felé fordul. A műsorok, filmek 60, 70 százaléka ilyen a jelenlegi két legnagyobb kereskedelmi tévében. Igazából a transzgressziós hatásokra találnak ki történeteket. És a legzseniálisabb befolyásoltság pedig az, hogy mikor a legfelfokozottabb állapotba hozzák a nézőket a transzgressziós technikával, akkor megszakítják a műveletet (reklámszünet), hogy a figyelem felturbózva fogadhassa be a hirdetési felületen megjelenő iparcikkeket. Mit tesz a társadalom? A jelenlegi médiajog szerint életkori korlátozást tüntet fel."

Eladják a szellemet sitt árban

Tellér Gyula szerint itt beszélhetünk ismét a politika szerepéről, akit az érintett médiák alkalom adtán kiszolgálnak, így a politikusok cserébe meghagyják nekik ezt a pszichológiai pénzszivattyús módszert, nem szabályozzák törvényileg az áthágó jellegű szellemi ostromot. Talán ezért nincs rendes médiatörvényünk már évek óta, ami ráadásul egy kétharmados törvény, olyan erős, mint az alkotmány - ez azért beszédes, véli Tellér. „Szóval kialakult egy érdekháló a tévék és hirdetők, a filmipar, a foglyul ejtett nézők és a politikai hatalom között, amit egy úgynevezett médiaértelmiség meg is erősít, állandóan kondicionál, elmondja, hogy miért van ez így jól. Általában a szólás szabadsága mögé bújtatott ideológiával. De milyen szabadság az, amely rombolja a közösséget? A társadalom drága pénzen felneveli a gyermekeket, morális, erkölcsi értékrendet táplálva beléjük, a tévé pedig abból él, hogy a hirdetési felületük árfolyamának felemelése érdekében a felépített embert szétszedi, az erkölcs, morál alá ás, felforgatja az éltető humuszt, hogy a képernyő elé vonzza őket. Az állam a befektetett pénzét alamizsnára váltja. Olyan ez, mintha felépítenénk egy kastélyt, majd hívnánk egy brigádot, hogy rombolják le, és értékesítsék sitt árában a törmeléket, melyből majd mi is részesedünk. A tévének az az érdeke, hogy az embert igazi fogyasztóvá nevelje tehát, olyan ösztönlénnyé, amit leginkább anyagi érdekek mozgatnak, az anyagi világ rendjében élő, szellemi zombivá."

50 ezer torzult tudatú ember?

„Aki ezen most változtathatna, az a médiatörvény által felállított médiatestület. De itt a most regnáló politikai pártok képviselői vannak többségben. Mikor szerződést kötöttek a kereskedelmi tévékkel az indulásnál, a tévék azt vállalták, hogy egy családbarát, igazi szórakoztató televíziót csinálnak, az embernek szinte könnybe lábadt a szeme, mikor elolvasta az ígéreteket. Ehhez képest zsigerek, nedvek, robbanások, erőszak stb. ömlik a képernyőből. Mikor 2006-ban lejárt a frekvenciaszerződés, azt kifogás nélkül meghosszabbították. Sőt a jogi pornográfia megfogalmazás helyett újat alkottak, amibe már belefértek bizonyos filmek is." És van-e megoldás? - teszi fel a kérdést Tellér. Lehet több is. Egyik a médiatudatosság. Legyünk tisztában, mondjuk el gyerekeinknek, mit néznek, mit, miért kapnak, és nem kell feltétlen ennek bedőlni. (Hiszen ha azt vesszük, hogy közel 1 millió gyermek él hazánkban, és annak csak az 5 %-át rontja el a tévé, és válik torz személyiséggé, már az is nagyon sok. Ötvenezer torzult tudatú ember.) Egy másik lehetőség a folyamatos zaklatás, levélírás, nyilatkozat, akár per stb., amikkel a kereskedelmi televíziókat lehet bombázni, és az ombudsmant, vagy a testületet. A harmadik pedig, hogy nem kell olyan pártokra szavazni, amelyek megengedik, hogy ez a folyamat fennmaradjon...