Sport

Michael Apelgren: Megmutattuk tartásunk, hatalmas szívvel játszottunk

Michael Apelgren: Megmutattuk tartásunk, hatalmas szívvel játszottunk

Ezer sebből vérzett a szegedi együttes, mégis győzni tudott. Michael Apelgren nagyon büszke csapatára.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Michael Apelgren: Megmutattuk tartásunk, hatalmas szívvel játszottunk

A remek második félidei játékának köszönhetően tudott nyerni a HC Zagreb otthonában a Bajnokok Ligája hatodik fordulójában az OTP Bank-Pick Szeged. A szegediek mindenkit akadályt (köztük Bánhidi Bence korai elvesztését is) leküzdötték szívükkel és akaratukkal. A 28-23-as siker után Michael Apelgren és Marin Jelinic értékelt.

Michael Apelgren nagyon büszke csapatára. (Fotó: Igor Kralj/PIXSELL)
Michael Apelgren nagyon büszke csapatára. (Fotó: Igor Kralj/PIXSELL)

 

Két ellentétes félidőt játszott a Pick Szeged

Míg az első játékrészben sok hibával, görcsösen és akadozva játszott a Pick Szeged, addig a második félidőben már összeszedetten, jól védekezve és támadva, remek kapusteljesítménnyel sikerült kihozni a csapatok közötti különbséget.

Az első negyedórához érve kiállítás miatt Bánhidi Bencét majd a 22. percben sérülés miatt Jérémy Totot vesztette el a szegedi együttes. 10-10 volt a félidőben. A második félidőben tizennégy perc alatt megdobta az első félidei gólmennyiségét a Szeged, és végül magabiztosan nyert. Garciandia és Jelinic 5-5 góllal zárt, Mikler hat védést mutatott be, mellettük Jim Gottfridsson is nagyon élt a második harminc percben.

Hat fordulót követően három győzelemmel áll a Pick Szeged, hat pontjával negyedik a csoportan.

A következő BL-fordulóban, november 12-én az Eurofram Pelister vendégeként szerepelnek a szegediek.

Fontos pontokat szerzett a Pick Szeged. (Fotó: Igor Kralj/PIXSELL)
Fontos pontokat szerzett a Pick Szeged. (Fotó: Igor Kralj/PIXSELL)

 

Michael Apelgren: Hatalmas szívvel játszottunk

A Pick Szeged trénere a mérkőzés előtt elmondta, hogy nem számít könnyű meccsre, hát igaza lett, valóban nem volt a sétagalopp megszerezni a két pontot.

Nagyon mozgalmas mérkőzés volt, aminek az elején Bánhidi Bencét és Jéremy Totót is elveszítettük. Úgy éreztük, hogy a kézilabda istene ma este ellenünk van. Szóval nagyon kemény és küzdelmes meccs volt, de a nehéz pillanatok összekovácsoltak bennünket. Mindenki küzdött a pályán, néha nem volt szép a játék, de a kézilabda nem mindig a taktikáról, gyakran a küzdőszellemről szól. Nagyon büszke vagyok a csapatra! A második félidőben a hiányzóink távollétében nem tudtunk minden taktikai elképzelést megvalósítani, de hatalmas szívvel játszottunk. Még egyszer kiemelem, hogy a nehéz pillanatokban mutattuk meg, hogy micsoda tartás van bennünk, és erre valóban nagyon büszkék lehetünk

 – nyilatkozott Michael Apelgren a szegedi klub honlapjának.

 

Marin Jelinic büszke a csapatra

Ez a siker a csapatszellemről és a meccs végén a minőségi védekezésről szólt, aminek ezt a két nagyon fontos pontot köszönhetjük. Nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudtunk itt, ráadásul két kulcsjátékosunk, Bánhidi Bence és Jérémy Toto nélkül. Két Bajnokok Ligája vereség után jól reagáltunk, büszke vagyok a csapatra

- értékelte az eredmény Marin Jelinic. A Pick Szeged balszélsője öt góllal zárt, amivel holtversenyben a csapat legeredményesebbje volt.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.