Sport

Áll a bál Győrben Dean Bombac körül, a szurkolók kiakadtak

Áll a bál Győrben Dean Bombac körül, a szurkolók kiakadtak

Felfüggesztették a játék és az edzések alól. Dean Bombac győri karrierje gyorsan a végéhez érhet.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
1 órája
Áll a bál Győrben Dean Bombac körül, a szurkolók kiakadtak

A Kisalföld információi szerint az ETO University szlovén klasszisa, Dean Bombac távozik Győrből. A hírek szerint a Pick Szeged korábbi játékosát felfüggesztették, a szurkolók nyílt levéllel álltak ki mellette, valamint nem tetszésüket kifejezve bojkottálják a szurkolást. Azóta a klub és a Széchenyi-egyetem is reagált hivatalos közleményben.

Dean Bombac távozhat Győrből. (Fotó: Kisalföld)
Dean Bombac távozhat Győrből. (Fotó: Kisalföld)

 

Dean Bombac ideje korán távozhat Győrből

Az ETO University NB I-es férfi kézilabdacsapata eddig nem egészen úgy teljesített az idényben, ahogyan azt várták a klubnál és szurkolói körökben. Amellett, hogy a bajnokságban is becsúsztak botlások, már a Magyar Kuptától is búcsúzott a kisalföldi gárda. A keret már így is többször változott, most meglehet az újabb áldozat.

A Kisalföld online portál úgy tudja hogy a győriek a továbbiakban nem számítanak Dean Bombac játékára. Ahogy írják, a szlovén klasszis még mindig képes nagyszerű teljesítményre, de az utóbbi mérkőzéseken meg sem közelítette ezt a szintet. Az információik szerint a Szigetszentmiklós elleni találkozón sem lép már pályára Bombac az ETO színeiben, sőt, már olyan híreket is hallani, hogy a játékos családjával hamarosan hazaköltözik, és gyerekei januártól Koperben folytatják az általános iskolát.

 

Nyílt levél, felfüggesztették a szurkolást

A Bal Kapufa Ultrák csoport nevében Vizi Tamás fogalmazott meg nyílt levelet az ETO University Handball Team és a Széchenyi-egyetem vezetőségének. Ebben a szurkolók azt írják, olyan információk jutottak el hozzájuk, amely szerint Dean Bombacot november 10-én indoklás nélkül felfüggesztették és felmentették az edzések alól, valamint a meccseken való részvételtől.

Addig is, ameddig fentiekre nem kapunk megnyugtató visszajelzést, a meccsen való szurkolásunkat felfüggesztjük. Egy szurkoló nem tehet mást, mint hogy publikálja véleményét, valamint vagy nagyon hangosan, vagy némán fejti ki csapata iránti örök szeretetét. Mi utóbbit választjuk. Tudjuk, ezzel leginkább a fiúkat sújtjuk, sajnáljuk, srácok, most nem tehetünk mást, reméljük, megértitek 

– írja a nyílt szurkolói levélben Vizi Tamás.

A szurkolók remélik, hogy ezt a csapat megérti. (Fotó: Kisalföld)
A szurkolók remélik, hogy ezt a csapat megérti. (Fotó: Kisalföld)

 

Reagált a klub és az egyetem is

Két közlemény is megjelent a "Bombac-ügy" kapcsán. Az ETO University és a Széchenyi-egyetem is bízik abban, hogy sikerül megnyugtató megoldást találni a kialakult helyzetre. Előbbi közlemény IDE kattintva, utóbbi ITT olvasható el teljes egészében. A klub többek között azt emelte ki, hogy a szurkolói nyílt levél tartalmát sajnálattal olvasták, de hisznek abban, hogy csak együtt, közösen tudnak a céljaiért sikeresen küzdeni.

Dean Bombac a 2014 – 2015-ös szezonban igazolt először Magyarországra, Szegedre a francia bajnokságból. A 2015 – 2016-os idényben a Bajnokok Ligája legjobb irányítójának választották, 2016-ban a lengyel élvonalbeli Vive Kielce együttesébe igazolt, de két év múlva visszatért Szegedre. Bombac szlovén, lengyel és magyar bajnok, valamint ugyanezen országok kupagyőztesének is mondhatja magát. A szlovén irányító 2024 nyarán igazolt Győrbe.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.