Idén eddig 17-en vesztették életüket vasúti átjárós balesetben.…
Szerintük nem talált gazdára az eddigi kormányokban az oktatás, és egy egész, önálló tárcát kíván…
Csúri Ákos szegedi újságíró nyílt levelet írt Ujhelyi István szegedi MSZP-s európai parlamenti képviselőhöz, amit alább változtatás nélkül közlünk.…
Brit és amerikai egyetemek professzorai kérik a Financial Times című londoni gazdasági napilapban hétfőn megjelent közös levelükben a magyar kormányt a felsőoktatási törvény módosításának újragondolására és visszavonására.…
"Miért szeretnének a szegedi távhő fogyasztókkal olyan szolgáltatást megfizettetni, ami mögött nem volt valós szolgáltatás?" - teszi fel a kérdés portálunkhoz eljuttatott, Kardos Kálmánnak, az IKV Zrt. vezérigazgatójának címzett nyílt levelében Tóth…
A parkolási rend megváltoztatása a belváros kiürüléséhez vezethet - emelte ki Botka Lászlónak címzett nyílt levelében a Tisza Lajos Közéleti Egyesület.…
Szeged polgármestere útszéli stílusban a város országgyűlési képviselőit teszi felelőssé saját városvezetői kudarcaiért - írja nyílt levelében Gyimesi László.…
A trafikpályázatok ügyében Hódmezővásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levelet az LMP megyei szervezet, érdeklődve, hogy vannak-e fideszes kötődésű nyertesek.…
Egy önkéntes segítő nyílt levélben mond köszönetet Gyimesi László képviselőnek, aki adományával sokat segített egy gerinctörést szenvedett fiatalemberen és családján.…
A Szőke Tisza hajó kálváriájával kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait nyílt levelében v. Szilágyi Árpád, városvédő polgár, aki hiányolja többek között a felelősök megnevezését.…