Sport

Az elején türelmet kér az SZTE-Szedeák elnöke, de idővel beérik a közös munka

Az elején türelmet kér az SZTE-Szedeák elnöke, de idővel beérik a közös munka

Sok fiatallal vág neki a szezonnak a szegedi kosárcsapat

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. szeptember 28., szombat
Az elején türelmet kér az SZTE-Szedeák elnöke, de idővel beérik a közös munka

Szombaton Zalaegerszegen kezdi meg a 2024-25-ös szezont az SZTE-Szedeák kosárlabdacsapata. A rajt előtt a klub elnökével, Dr. Kardos Péterrel beszélgettünk az idei év lehetőségeiről, az együttes céljairól, valamint a játékoskeretről is.

 

Szurkolóból klubelnök

Dr. Kardos Péter 2006-ban vette át a Szedeák elnöki pozícióját, már a 18. szezonját kezdi meg a csapattal. Vajon még mindig ugyanaz a frissesség és motiváció övezi a dolgokat, mint az elmúlt közel két évtizedben?

Mit is mondhatnék erre? Én úgy lettem klubelnök, hogy előtte ugye nagy Szedeák szurkoló voltam. Ugye ha valaki elköteleződik egy klub mellett szurkolóként, akkor egy életre köteleződik el. Ez nem változik. Úgyhogy igen, maradt.

Fotó: SZTE-Szedeák

 

Anyagi nehézségek a csapat körül

Ahogy arról lapunk is beszámolt az előző évben, bőven akadtak anyagi problémák a szegedi kosárlabdaklub körül. A bajnoki rajtot megelőzően voltak a legerősebbek ezek az aggályok. A Naturtex visszalépése komoly anyagi gondokat gördített a Szedeák elé.

A klubelnök elmondta mi változott ezen a téren:

Hát költségvetésben dobogósok vagyunk, egy baj van, hogy hátulról. Én azt gondolom, hogy ez egy adottság, ezt tudomásul kell venni, hogy ebben a városban idáig lehet körülbelül elérni, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy itt komoly korlátok vannak a növekedésben.

Hozzátette:

De nem baj. építünk egy fiatal, tehetséges magyar játékosokból álló csapatot és küzdünk. Tudomásul kell venni, hogy ha valakinek négy-ötszörös költségvetése van, mint a mienk, akkor nagyobb eséllyel lesz bajnok, mint mi.

 

Megvan a Szedeák versenyelőnye

A Szegedi Tudományegyetem egy jó merítési lehetőség lehet a fiatalok tekintetében.

Az kétségtelen, hogy ez egy versenyelőnyünk, hogy Szeged egy jó város. Ide tudunk csábítani fiatal, tehetséges kosarasokat, hogy tanuljanak is és közben építsék a sportolói karriert is. Most is a Cseh Botond úgy jött ide, hogy egyben egyetemet is váltott, és a Szegedi Tudományegyetem hallgatója lett.

Fotó: SZTE-Szedeák

 

A klubelnök pozitív a kerettel kapcsolatban

Változtattak a szabályokon: öt légiós helyett már csak négy lehet egyszerre a 12 fős csapatlistában. Ennek következtében a jó magyar játékosok kapósabbak lettek: Bognár Kristóf és Mucza Tamás is távozott. Nehéz helyzetben a Szedeák, hogy megtartsa a játékosait.

Ebbe az árversenybe mi nyilván nem tudunk beleszállni

- mondta Dr. Kardos Péter.

Voltak bőven változások a szegedi keret körül, ahogy arról még lapunk is írt egy hónappal ezelőtt. A klubelnök elmondta, mennyire elégedettek a keret kialakítása során elvégzett munkával.

Én azt gondolom, hogy a magyar magunk ebben a keretben kifejezetten jó. Én úgy érzem, hogy a külföldi játékos választásunk is jól sikerült, nem állítom, hogy minden évben a mi játékosaink tudják majd adni a magyar bajnoki MVP-t meg gólkirályt, de én azt látom, hogy ezek tehetséges játékosok.

Dr. Kardos Péter hangsúlyozta, hogy

ezek a játékosok 2-3 hete vannak Magyarországon, tehát nyilván szokniuk kell ezt az egész helyzetet, pláne azoknak, akik frissen az egyetemről most kezdik el építeni a profi karrierjüket. Nekik azért időt kell, hogy adjunk mi is, és kérem, hogy adjanak a szurkolók is. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan csapatot kezdtünk el építeni, ami folyamatosan egyre jobb teljesítményre lesz képes. Bízunk benne, hogy nem fog sok olyan sérülés ütni bennünket.

A lapunknak adott interjúban a Szedeák csapatkapitánya, Balogh Szilárd kiemelte, hogy remek az öltözői hangulat, nagyon egyben van a csapat. Elmondása szerint nem csak nagyszerű játékosok, de emberek is az új csapattársak. Erre reagált a klubelnök:

Hát én azt szoktam mondani, hogy ha mi jó közösséget tudunk építeni, akkor az egy nagyon erős plusz motiváció a játékosoknak, tehát abból ki tud jönni a 110 százalékos teljesítmény. Nálunk ez egy elég fontos szempont.

Dr. Kardos Péter hozzátette:

Az idei csapatunkban mind a négy külföldi nagyon nyitott, kommunikatív, be akarnak illeszkedni, tehát ez kifejezetten jó.

Fotó: SZTE-Szedeák

 

Milyen célokat tűzhet ki a csapat?

A tavalyi kétarcú idény után, amikor a kupa ezüst mellett az alsóházi rájátszás jött össze, mi várható idén?

Én nem szoktam sose a szezon elején célokat megfogalmazni, pont azért, mert nem arról szól a történet, hogy van egy olyan szponzorunk, akinek van egy elvárása, és annak a hátterét megteremti. Nem látjuk még a többi csapatnak a képességeit. Abban én egészen biztos vagyok, hogy sajnos a szakadék pont emiatt a négy külföldi játékos szabálya miatt kicsit ki fog nyílni. Tehát akinek egy nagyobb merítési lehetősége van, több magyar válogatott játékost tudott leigazolni, kevésbé valószínű, hogy velük szemben a kis csapatok nagy meglepetés győzelmeket fognak aratni, egyszerűen azért, mert ez az olló kinyílt.

Hozzátette:

 szerintem egy kicsit szét fog szakadni a mezőny, lesz 4-5 olyan csapat, akik azért leginkább egymás ellen fognak megmérettetni, a középmezőny és az alsó rész az egy önálló versenyt fog játszani. 

Majd a klubelnök kiemelte:

A célok kapcsán azért annyit mondanék, hogy nyilván a biztos bennmaradás az egy alapcél, a bajnokság elején.

Az már az előző szezon végén elhangzott, hogy a szakmai stáb maradni fog, méghozzá változtatás nélkül. A klubelnök kijelentette, hogy teljes mértékben elégedett Simándi Árpád és a stáb munkájával.

Fotó: SZTE-Szedeák

 

Üzenet a szurkolóknak

Tekintettel arra, hogy fiatal játékosok csatlakoztak hozzánk, én az elején egy kis türelmet kérek. El tudtuk kezdeni augusztus végén, szeptember elején a külföldiekkel együtt a közös munkát, én azt gondolom idő kell, hogy ez beérjen. Biztos vagyok benne, hogy szórakoztató, élvezetes, izgalmas meccseket fognak látni és jöjjenek is

- foglalta össze Dr. Kardos Péter.

Nyitókép: SZTE-Szedeák

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.