Közélet

Egyre durvább a szegedi hajléktalanhelyzet - galéria

Egyre durvább a szegedi hajléktalanhelyzet - galéria

2019. augusztus 28., szerda
Egyre durvább a szegedi hajléktalanhelyzet - galéria

Alig több mint 24 óra leforgása alatt hét különböző fotót kaptunk olvasóinktól, melyek tökéletesen bemutatják a belvárosban uralkodó hajléktalanhelyzetet.

Egyik olvasónk elmondása szerint a városba érkező friss egyetemistákat elkísérő szülők többször aggódva néztek vissza, egy-egy padon borgőzben fetrengő hajléktalanra. Kedd délután kaptuk a fotót a Széchenyi téri szökőkút előtt bóbiskoló hajléktalanról.

Illetve szerda délelőtt ezt. Nyugodt kis szieszta szinte a Városház árnyékában (a fotó alapján visszatérő vendégről van szó):

Szintén kedd délután érkezett a fotó a Somogyi utcai villamosmegálló padján magatehetetlen állapotban ülő fedél nélküliről.

A következő fotókat a szokásos esti sétája után küldte nekünk olvasónk, aki megjegyezte, hogy az utóbbi időben rendszeresen ez a látvány fogadja a Kárász utcán.

 

Szerda reggel az alábbi fotót találtuk az e-mailjeink között. Olvasónk a levelében kifejtette, a Bécsi körút és a Petőfi Sándor sugárút sarkán található buszmegállóban fekvő hajléktalan masszív szeszszagot árasztott magából.

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben elsősorban a belvárosban, különösen

a Kárász utcán okoztak felfordulást

a kéregető,

járdán fekvő

,

bokorba székelő hajléktalanok

. Arra is volt precedens, hogy

a Szent István téri víztorony árnyékában végezte nagydolgát egy fedél nélküli.

Ezt megelőzően pedig Móravároson, a

Kálvária téren látott szemetelő hajléktalanokat egyik olvasónk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.