Egyre többen panaszkodnak az utcai fekália miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezúttal a Szent István téren végezte “nagydolgát” egy hajléktalan. Hétvégén pedig a Dugonics téren kaptak lencsevégre egy fedél nélkülit, aki fényes nappal székelt közterületen. Szerdán kezdődik a kajak-kenu világbajnokság, 101 ország versenyzőjének és szurkolójának mutatja ezt az arcát a város.

Így ünneplik államalapítást

Orrfacsaró bűzre, és egy óriás híg széklet tócsára panaszkodott az az olvasónk, aki a Szent István téren szeretett volna hűsölni hétfő délután. Az egyik hajléktalannak – stílszerűen az államalapítás ünnepén – sikerült a Szent István téren, az egyik pad mögött végeznie a dolgát. – Hihetetlen, hogy lassan már nincs olyan pontja a belvárosnak, ahova nem sz.rt volna oda valaki – írta Facebookon egy neve elhallgatását kérő olvasónk, aki fényképet is csatolt leveléhez.

A Dugonics tér is felkerült a „kakatérképre”

Múlt hétvégén újabb helyszínnel bővült a szegedi „kakatérkép”. Egyik olvasónknak sikerült megörökítenie, amint egy fedél nélküli – vélhetően az, akit legutóbb az Árpád téren kaptak lencse végre székelés közben – fényes nappal végzi a nagydolgát a Dugonics téren. Korábban megírtuk, hogy az ilyen esetek miatt lenne égetően fontos, hogy Szegeden legyen megfelelő mennyiségű és minőségű nyilvános illemhely, amely nemcsak Botka László házi lapja szerint működik frankón, hanem a valóságban is.

Reneszánszát éli az utcára székelés Szegeden

Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy az utcára székelnek Szeged belvárosában. Először még tavaly nyáron írtunk arról, hogy a Kárász utca egyik virágosládáját oldalba kakálta egy hajléktalan. Egy évvel az esetet követően a Károlyi utcai árkádsor alatt, a társasház oldalára pottyantott egy fedél nélküli. A szennyeződést mésszel próbálták eltávolítani, azonban még napokig látható volt a kakafolt. Egy hétre rá, pár sarokkal arrébb a Feketesas utcában lelt emberi fekáliára egyik olvasónk. Pár hete a Mars téri büfé mögött egy kisgyerek az anyja jelenlétében végezte a nagydolgát fényes nappal. Még ugyanazon a napon a Centrum-gödör is felkerült a szegedi “kakatérképre”.

Széklettel teli utcáit mutatja a világnak Szeged?

Ezen a héten rendezik Szegeden a Kajak-kenu Világbajnokságot, amelyen 101 ország képviselteti magát. A várost ellepik az idelátogató versenyzők és szurkolók. Semmi garancia nincs arra, hogy Szeged ne mutassa meg ezt az arcát az idelátogató vendégeknek…

 

Előző sztori

Idén is dobogón végeztek a szegedi kézisek a Cell-Cup fesztiválon

Következő sztori

Csak egy Európa van – mondta Orbán Viktor a Páneurópai Pikniken