Már decemberre készül a szegedi színház

Csupán két hónapja kezdődött el az évad a Szegedi Nemzeti Színházban, máris öt bemutatón és még ugyanennyi tavalyról visszahozott továbbjátszáson van túl a teátrum.…

Švejknek papírja van róla + FOTÓK

Mindenkinek akad a családjában, távoli rokonságában vagy legalább az ismerősei között egy Švejk. Elkerülhetetlen, ostoba jóhiszeműségével piócamódra ragad az emberre, esetleg a nyakán marad egy szívesség vagy (ez esetben) kártyajáték után.…

/

Ismét színháztábor Szegeden + VIDEÓ

Harmadik alkalommal kerül sor a színháztáborra Szegeden. A már hagyományosnak számító napközis tábor idén is két turnusban indul, június 27-étől és július 4-étől.…

Goethe és jutalmak a színházi évadzárón

Csaknem háromszáz saját előadás, több mint 84 ezer fizető néző, 12,5 ezer bérletes – vezetői szerint jó évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. Mint Juronics Tamás művészeti igazgató a csütörtöki évadzáró társulati…