"A magyar választási rendszer a 2018-as országgyűlési választás tükrében" címmel egyetemi hallgatók, oktatók, valamint a Nézőpont vezetői beszélnek majd a 2011-ben elfogadott választási rendszerről az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban.…
Nyílt napot tartottak Újszegeden a Móra Ferenc Szakkollégiumban, amelyen mintegy 130-an ismerkedtek meg a falak között folyó munkával.…
Középiskolások ismerkedhettek meg a Szegedi Tudományegyetemmel, illetve a Móra Ferenc Szakkollégiummal az öt napos Tehetséggondozó Tábor keretein belül.…
A Mediaworks Hungary Zrt tartalomfejlesztési vezérigazgató helyettese vendégeskedik egykori lakhelyén, az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban április 12-én, szerdán 19 órától.…
Az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár látogat vissza egykori lakhelyére, a Móra-kollégiumba március 9-én.…
Február 22-én 19 órától az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium vendége lesz Kurucz Éva, a közszolgálati televízió műsorvezetője, volt kormányszóvivő.…
Tudományos fórumon mutathatják be munkásságukat az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban a szegedi, pécsi és fővárosi bölcsészek. A tudományos utánpótlás nevelése is a konferencia céljai közé tartozik.…
Történészek, régészek, pszichológusok, irodalmárok és nyelvészek adnak elő pénteken az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium országos bölcsészkonferenciáján.…
Július 15-én és 16-án ünneplik az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium fennállásának félszázadik évfordulóját.…
Öt fiatal kutató mutatkozik be május hetedikén, szombaton az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban a Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett doktorandusz workshop-on.…