Jövő hét szerdán hazai Magyar Kupa meccsel, majd három nappal később hazai bajnoki mérkőzéssel kezdi meg a szezont a Goodwill Pharma Szeged jégkorongcsapata. Remek hír a szegedi szurkolóknak, hogy a csapat visszaköltözik…
Több létesítmény fejlesztési tervet is bejelentett Pápai Miklós a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója a klub évnyitó rendezvényén.…
Korival felszerelt gyerkőcök árasztották el a szegedi műjégpályát péntek délelőtt, ugyanis a Tisza-parti városba érkezett a Koriolimpia program. Hasonló rendezvénynek eddig csak a budapesti Tüskecsarnok adott otthont még decemberben, de a szervezők…
Nagy változáson esett át a Tisza Volán jégkorongszakosztálya tavasszal, amikor a korábbi válogatott jégkorongozó, Pápai Miklós átvette a szakosztály irányítását. A klub bejelentette, hogy a 2016/2017-es szezonban már nem indít felnőtt csapatot,…
Bízik a közönség türelmében és megértésében Pápai Miklós, a Tisza Volán SC jégkorongszakosztályának újonnan kinevezett vezetője, aki szerint 4-5 éven belül ismét lehet felnőtt csapata Szegednek, immár főként helyi játékosokra építkezve.…
A Tisza Volán jégkorongszakosztályának teljes elnöksége lemondott, a megújult vezetőséget Pápai Miklós vezeti majd. Az is eldőlt, az egyesület nem indít felnőtt csapatot a következő szezonban. A szakmai munkát Borisz Puskarjov vezeti…
Sikerrel abszolválta az első két fordulót a premier ligában a Vidux Tisza Squash SE fallabda csapata, amely február hatodikán először játszhat majd hazai környezetben. Az eseményt egész hétvégés program kíséri majd, amelyre…
Túl van az első sikeres bajnoki mérkőzésen a szegedi fallabda csapat, amely a továbbiakban új néven szerepel majd a bajnokságban, mint az elhangzott a keddi sajtótájékoztatón.…
Az Alp-Favill Tisza Squash SE a szeptember 18. és 22. között az olaszországi Riccioneben zajló Bajnokok Ligája tornán szerepelhet.…
Szombaton a szegedi Squash Club Szabadidőközpont ad otthont az ITC Egyetemi és Főiskolai Országos Squash Bajnokságnak, ahol komoly szegedi sikerekre lehet számítani.…