Több évtizeddel ezelőtt alakult meg a szegedi bábszínház, amely működésének hetedik évtizedében is a kezdeti lelkesedéssel várja a város apraját és nagyját.…
Gazdag műsorkínálattal készül szeptemberben és októberben a Szegedi Nemzeti Színház. Tragikomédia, játékos egyfelvonásos, daljáték és roma musical is színesíti a műsorfüzetet.…
"Nekünk az a missziónk, hogy olyan művészeti értékeknek is színteret adjunk, amelyek nem feltétlenül a vonzó műfajok közé tartoznak. Az évad programjainak összeállításában a sokféleségre törekszünk." A főigazgatóval a műsorpolitikáról, a nézői…
Két egyfelvonásos opera premierjével, Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének bemutatójával és változatos év végi programokkal várja a közönséget decemberben a Szegedi Nemzeti Színház – közölte Gyüdi Sándor főigazgató a programokról…
A korábbi évadok 190-200 előadásánál 15 százalékkal több darabot láthat 2014-2015-ben a közönség a szegedi Kövér Béla Bábszínházban – közölte Kövér László igazgató szerdán az évadnyitó társulati ülésen.…
Néhány nappal a magyar dráma ünnepnapját követően nyitnak a Szegedi Nemzeti Színház kapui. Háborús előadások, vígjátékok és Frankenstein is terítékre került az új évadban.…
Tovább dübörög a Verdi-hetek, de a november még két premierprodukciót tartogat a szegedi színházban. A szerdai sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor főigazgató bemutatta a decemberi előadásokat, az ünnepi vendégelőadásokat és koncerteket, de a jövő…
Az Ének az esőben helyett a Mamma Mia! lesz a szabadtéri játékok jövő évi szuperprodukciója. Herczeg Tamás igazgatót a műsorváltozás okáról kérdeztük.…
Októberben egyszerre találkozik a historikus színmű a kortárs ősbemutatóval a Szegedi Nemzeti Színház műsorpalettáján. Az október 10-i sajtótájékoztatón azt is megtudtuk a Pipás Pista még mindig nagy sikerrel vendégszerepel.…
Bár a nemzeti ünnep eltelt, pénteken és a hét végén szerencsére még pihenhetünk. Akár aktívan is. Gondoskodik erről a Somogyi-könyvtár, de lesz balett, táncház, mozi és buli. Csak ki kell találni, hová…