Egy év alatt már több mint 1000 SZTE-s kapcsolódott be a kezdeményezésbe…
Közösségépítés és segítségnyújtás céljából.…
Öt kreatívipari vállalkozás vesz részt a Design Terminál most indult mentorprogramjában, amelynek célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások szabadalmi jogi, üzletfejlesztési és márkaépítési területen is felkészülten lépjenek a nemzetközi piacra -…
Mentorprogrammal segíti a külföldre készülő és már ott tanuló fiatalokat a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetsége (Küma), amelynek legfőbb célja, hogy elősegítse a tapasztalatszerzés után hazatérők visszailleszkedését a munkaerőpiacra…
Az új tanévre is meghirdetik az Út a szakmához alprogramot, amelynek célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - kiemelten roma - szakiskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése.…
Hátrányos helyzetű és roma hallgatók megsegítésére fog össze az SZTE Felnőttképzési Intézete az Újvidéki Egyetemmel.…
A havas reggel ellenére a szegedi Motiváció Hallgatói Mentorprogram március 22-én tavaszköszöntő bulit szervezett mentoráltjai számára. Capoeira-bemutató, kézműves foglalkozás és cheerleader-fellépés is szerepelt a programok között.…
Az iskolán kívüli foglalkozásokat segítő tanodával is bővül a halmozottan hátrányos helyzetű, többségében cigány tanulók beilleszkedését segítő szegedi hallgatói mentorprogram.…
Fotó: Gémes Sándor Országjáró körútjának állomásaként kétnapos Csongrád megyei látogatást tett Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman programja szerdán Szegeden zárult, ahol egyebek között a megyei…
Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa azoknak a roma diákokat segítő mentorprogramban résztvevő szegedi tanároknak az ügyében, akik egy közösségépítő portálon cigányoztak.…