Egyetem

Mentorprogramot indított az SZTE gazdaságtudományi kara

Mentorprogramot indított az SZTE gazdaságtudományi kara

2020. szeptember 11., péntek
Mentorprogramot indított az SZTE gazdaságtudományi kara

A mentorprogram alapkövét jelentő Student journey módszer öt szakaszra bontható, az első érdeklődő e-mail megérkezésétől egészen a hallgató alumnivá válásáig. A meghatározott fázisokat a hallgatók 4 fős csapatokban dolgozták fel, amelyekből egyet a gyakorlatban is útjára indított a GTK. Ennek érdekében a kiválasztott csapat több hónapon keresztül, rendszeres egyeztetéseket tartva elkészítette a szükséges eszközöket, többek között a Student Onboarding Kitet és a Mentor Tracking Sheetet. A Student Kit egy részletes összefoglaló mindazon teendőkről, amelyeket el kell végeznie egy elsőévesnek a sikeres felvételi után, míg a Tracking Sheet a nyomon követhetőséget szolgálja, így a mentorok és a programfelelősök is látják, hogy a mentoráltak mely lépéseket teljesítették már és milyen feladat vár még rájuk.

A GTK mentorcsapatát 21 magyar és nemzetközi felsőbb éves hallgató alkotja, akiket interjú és motivációs levél alapján választottak ki. A mentorokat leginkább a személyes motiváció vezérelte a jelentkezéskor, hiszen a mai napig emlékeznek arra, hogy milyen volt gólyaként az első félévet teljesíteni. A program során a magyar mentorok nemzetközi közegben is előnyt jelentő tapasztalatokkal gazdagodhatnak.

A mentorprogram a járvány okozta nehéz helyzetben különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen a külföldi hallgatóknak nehezebb átjutni a határon, a PCR-tesztek eredményeinek érkezéséig a karanténkollégiumban kell várakozniuk, mely időszak alatt is támaszkodhatnak és számíthatnak a mentorukra. A kar tervei között szerepel további Student journey szakaszok (például útmutató az első vizsgaidőszakhoz) kidolgozása és a mentorprogram folyamatos koordinálása és fenntartása.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.