/

Egyenlegjavító programot jelentett be Matolcsy

A kormány 397 milliárd forintos egyenlegjavító programról döntött, ezek révén a kabinet az idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol – jelentette be Matolcsy György.…

Orbánt dicséri a The Times

Orbán Viktor szembeszállt az IMF-fel és az EU-val, nem hajtotta végre a megszorításokat, amikre kötelezné a Nemzetközi Valutaalap, és megvédte a nemzet szuverenitását – írja a The Times…

Menni fog ez!

Most – ha a hónap végig nem változik a helyzet - bizony a devizahitel-függők megszenvedik a következő hónapokat, de ne feledjük, az egyelőre elkerült tömeges megszorítások őket is – legalább ilyen súllyal…

És nem, mindez nem normális

Csakhogy ez a korosztály Botka László polgármester szocialistái és a már nem SZDSZ-es támogatói számára indifferens, hiszen jövő ősszel, csupán egy negyedük rendelkezik majd szavazati joggal. Addig pedig közülük, még kevesebben……

Finoman szólva!

Ez a milliárd tört része a most jóváhagyott elvonásoknak, de egy-egy kistelepülésen - de vannak ilyen városok is –, ahol már a közüzemi díjakat sem tudja fizetni a helyi önkormányzat, jól jött…

A rokkantnyugdíjasok is sztrájkba léphetnek

A rokkantnyugdíjasok járandóságának megnyirbálásával spórol a kormány. A nyugdíj melletti munkavégzés szabályait júliustól szigorították, az új rendszer miatt sokan eleshetnek a juttatástól, illetve választaniuk kell, hogy dolgoznak, vagy megpróbálnak megélni a sokszor…