/

Helyreigazítás a Lófara-ügy kapcsán

A Lófara-ügy kapcsán megjelent olvasói levelében Kiss István építész több kritikát fogalmazott meg az építészeti kamarával, valamint kollégáival szemben. Írásában megjelent állításával kapcsolatban közöl most helyreigazítást.…

Városvédők köszönete a lovasszobor ügyében

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület egy levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben megköszöni azok támogatását, akik a 3. Honvéd Huszárezred méltó helyének, környezetének és funkciójának megtartásáért vívott küzdelmükben támogatták őket, és közölték…

Levél Boross Péter egykori miniszterelnöknek

A Reök-palota előtti teret már teljesen feltúrták, hogy előkészítsék a tér rendezését, melyről már több mint egy éve kisebb-nagyobb viharok között folyik a vita…

Bontják már a „Lófarát” – FRISSÍTVE

A Reök-palota előtti teret – ígéretéhez híven – december elején munkaterületté változtatta a belváros rekonstrukciójának e szakaszát végző ATV Szeged Konzorcium…

Nógrádi Zoltán válaszlevele v. Szilágyi Árpádnak

A 3. Honvéd Huszárezred Emlékművel kapcsolatban a megyei közgyűlés múlt csütörtökön határozatot szeretett volna elfogadni, melyben arra kérte a szegedi városvezetést, hogy a belváros rehabilitációja ne érintse a szobrot, s annak parkját.…