A Szegedi Dóm Látogatóközpontban november 26-án este Csanád Béla pap-költő halálának huszadik, születésének kilencvenedik évfordulójára emlékeztek. A teológia professzora, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alapítója a Tisza-parti városban tanított 1958 és 1963 között.…
Hódmezővásárhelyen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) legfiatalabb helyi szervezeténél rendezett konferencián mutatták be és vitatták meg a KÉSZ Az idők jelei című kiadványát. A kis kötet elkészítésében részt vet a Professzorok Batthyány…
Az Odesszából érkezett emlékkeresztet a podolszki püspök áldotta meg. A Dugonics temetőben mintegy 250 egykori szovjet katonát temettek el. Az orosz egyházi vezető és Kiss-Rigó László a migráció ügyében is véleménycserét folytatott.…
A magyar kormány számára minden magyar fontos a múltban, a jelenben és a jövőben is, éljen bárhol is a világon – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap…
A siker, a győzelem a keresztények számára elsősorban feladat és szolgálat, ha pedig siker koronázza munkájukat, az nem karriert jelent, hanem áldást - mondta Balog Zoltán…
Az utóbbi évek gazdasági emigránsai között nagyon sok a kalandor, ezért a magyarok ázsiója is jelentősen visszaesett - mondta Szegeden P. Hess István atya.…
Gazdasági téren azok a társadalmak teljesítenek jól, amelyekben a családnak erős, meghatározó pozíciója van – jelentette ki Balogh Elemér alkotmánybíró.…
Felvidéken közel 400 ezer magyar katolikus hívő él, de még sincs magyar püspök, aki lelkipásztori szinten gondozná őket. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett Katolikus Szabadegyetem estjén erről is szólt Karaffa János…
A ma itt tanuló diákok a szegedi piarista oktatás 290 éves hagyományainak örökösei – hangzott el a Dugonics András Piarista Gimnáziumban a patrocínium rendezvénysorozat keretében.…
Bajnai Gordon volt miniszterelnök rágalmazás miatt személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen, a Magyar Nemzetet pedig helyreigazításra szólítja fel.…