Az uniós belügyi tanácsülés újra egyértelművé tette, hogy az Európai Bizottság továbbra sem vonja vissza a kényszerbetelepítésre vonatkozó döntéseit. "Ez azt jelenti, hogy elhúzódó vitára kell számítanunk" - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda…
>A migráció témájában változik a nyugat-európai politikusok gondolkodása, nemzeti érdekeket áthidalva Európában ez ügyben kompromisszumra lehet jutni - hangoztatta Andrzej Duda lengyel elnök szombaton a délkelet-lengyelországi Rzeszówban, a visegrádi csoport államfőinek csúcstalálkozóján.…
A kormányoldal álláspontja több szavazatot kapott, mint amennyi kétharmados parlamenti többséget ért két évvel ezelőtt, de az ellenzék is találhat fogódzót az október másodiki népszavazás eredményében, valamint új párt is aktivizálódott. Gömbicz…
„A hódmezővásárhelyiek a vasárnapi népszavazáson ismét bebizonyították: fontos számukra, hogy elmondják véleményüket, éljenek demokratikus jogaikkal” – írja közleményében Almási István polgármester.…
Algyőn a választópolgárok 47,31%-a jelent meg az október 2-i népszavazáson, ezzel messze meghaladva az országos átlagot. Molnár Áron, a nagyközség polgármestere közleményben köszönte meg az algyőiek részvételét.…
Véget ért egy korszak, a baloldali érzelmű helyi választók tömegei utasították el az MSZP-s polgármester tevékenységét, migránsbarát politikáját…
Ha több mint hárommillió 300 ezer ember "egy irányban mond véleményt", akkor a kormánynak erkölcsi kötelessége azt figyelembe venni - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.…
Magyarország az EU alapítószerződéseinek módosítására is javaslatot tehet a népszavazás nyomán - vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.…
A Nézőpont Intézet egyértelmű sikerként értékeli, hogy a kvótareferendumon több mint 3 millió "nem" szavazatot adtak le a kormány álláspontja mellett, a Political Capital ezzel szemben kudarcnak tartja az eredményt, szerintük ugyanis…
Frissülő cikkünkben szegedi politikusok értékelik az október 2-i népszavazás részvételi adatait és eredményeit.…