Pálinkás József: Berlin támogatja a szegedi lézerközpontot hasznosító nemzetközi konzorcium megalapítását (FRISSÍTVE)



A német szövetségi kormány támogatja szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium létrehozását - jelentette be kedden Berlinben Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.
Az akadémikus a német szövetségi oktatási és kutatási minisztérium tudományos ügyekért felelős államtitkárával,
Georg Schüttével
folytatott tárgyalása után a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az úgynevezett Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium (ERIC) megszervezésében nagyon fontos a szövetségi szintű német támogatás. Ha sikerül létrehozni az európai intézménynek számító konzorciumot, akkor a szegedi lézerközpont sokkal vonzóbb lehet, mintha csak magyar intézmény lenne - mondta az NKFIH elnöke, rámutatva, hogy a lézerekkel kapcsolatos európai kutatásokban kiemelkedő, 20 százalékos Németország részaránya.
Pálinkás József
hozzátette: ha Németország mellett Franciaországot és Nagy-Britanniát is sikerül megnyerni a kezdeményezésnek, akkor a többi országgal is meg lehet majd állapodni abban, hogy milyen feltételekkel vesznek részt a kutatóközpont munkájában, kapacitásai hasznosításában. Mint mondta, a közelmúltban a francia és a brit kormány képviselőivel is folytatott tárgyalásokat, pénteken pedig a cseh és a román kutatási miniszterrel - a Csehországban és Romániában épülő lézerkutatási infrastruktúrákért felelős kormánytagokkal - egyeztet arról, hogy milyen legyen a három országot összefogó kutatási infrastruktúra igazgatási szerkezete. Ha ebben is sikerül eredményre jutni, akkor a következő lépés a konzorcium jogi megalapítása lesz. Pálinkás József kiemelte: a német kormány abban is segít, hogy minél több német tudományos intézet bekapcsolódjon a szegedi lézerközpont és a konzorcium munkájába, de az is nagyon fontos, hogy olyan intézmény alakuljon ki, amelyet a német partnerek a magukénak éreznek, hiszen a tudomány "Németországban sem vezényszóra működik". A német partnerek "akkor jönnek Szegedre, ha ott olyan berendezés működik, amely vonzó számukra, és az intézményt úgy igazgatják, hogy könnyen hozzáférnek a berendezéshez" - mondta az NKFIH elnöke, aki ezért Berlinben megbeszélést folytatott a mintegy tízezer németországi kutatót összefogó Helmholtz Társaság - a legnagyobb állami finanszírozással rendelkező német kutatóhálózat - elnökével,
Otmar Wiestlerrel
és az optikai kutatásokkal foglalkozó Max Born Intézet vezetőjével,
Marc Vrakkinggel
. Ők is arról számoltak be, hogy jelentős az érdeklődés német részről, ugyanakkor "van még feladat Magyarországon", biztosítani kell, hogy a szegedi berendezés és annak igazgatása, menedzsmentje is teljesíti az elvárt követelményeket - mondta Pálinkás József. Kiemelte, hogy a magyar-német tudományos együttműködésnek nemcsak évszázados múltja van, hanem ma is igen szoros, és a 2004-es EU-csatlakozás révén egész új dimenzióba került. Ezt jelzi többek között az a magyar részről nagyon sikeres EU-s program, amelyben a huszonnyolc tagállamban összesen tíz, úgynevezett tudományos kiválósági központot választottak ki, köztük két magyarországi intézményt. Mindkettőnek német partnere van: a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) a Fraunhofer Intézet, a MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (SZBK), a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a budapesti Semmelweis Egyetem konzorciumának pedig a heidelbergi központú Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium. Ez is mutatja, hogy Magyarország tudományos kapcsolatai "talán Németországgal a legerősebbek" - mondta Pálinkás József. Az akadémikus a felsőoktatás jövőjével kapcsolatban kiemelte, hogy a holland felsőoktatási rendszerben nagyjából tíz évvel ezelőtt csaknem teljes mértékben áttértek az angol nyelv használatára, és ma messze a holland felsőoktatás a legsikeresebb. Ezt jelzi, hogy egy főre vetítve 104 eurót szereztek meg az elérhető európai uniós támogatásokból, míg Magyarország 14 eurónál tart. Ezért a magyar felsőoktatási intézményeknek is képzéseik jelentős részében el kell mozdulniuk az angol oktatási nyelv használata felé, mert ezzel lehetnek még vonzóbbak a diákok számára - vélte Pálinkás József. A szegedi lézerközpont a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban közösségi forrásból megvalósuló ötödik legnagyobb beruházás. A tervek szerint 2019-től üzemelhet teljes kapacitással, és akkor kezdhetik meg működésüket az első intézmények is a környezetében kialakítandó tudományos ipari parkban. Az NKFIH korábban ismertetett elképzelései szerint az ELI-ERIC létrejötte után a konzorcium tagjai tagdíjat fizetnek, amelyből a berendezés működési költségeit fedezik. A konzorcium létrejötte esetén a magyar hozzájárulás a működési költségekhez évi 2,4 milliárd forintra becsülhető.