Közélet

Piros pont a szegedi városvezetésnek

Piros pont a szegedi városvezetésnek

2022. május 19., csütörtök
Piros pont a szegedi városvezetésnek

Bár kellemetlen kérdésekre nem válaszol, a kellemetlen ügyeket hellyel-közzel próbálja korrigálni a szegedi városvezetés. Az elmúlt hetekben több, kisebb nagyobb, a közelmúlt felújításain tapasztalt hibákról írtunk.

- Roosevelt téri parkoló
- Stefánia hulladékgyűjtői és burkolata
- József Attila sugárút bicikliút

A felsoroltak mindegyikén javították a hibákat, korrigálva a kivitelezés hiányosságait. - Megéri figyelmesen sétálni Szegeden és jelezni, ha valamilyen problémát találunk. Örömmel láttam, hogy néhány nap alatt javították a hibákat-mondta Chovanecz Kata, aki mind a négy helyet jelezte közösségi oldalán.

A Fidesz önkormányzati képviselője hozzátette, hogy a hibák korrigálása ugyan fontos és szükséges, de azt nem tudni, hogy miért nem sikerült elsőre megugrani a több esetben gondos tervezéssel és kivitelezéssel elkerülhető javításokat. -Emellett

az is kérdés, hogy a kivitelezések műszaki ellenőrét valaki megkérdezi ezekről a hibákról, illetve azt is jó lenne tudni, hogy miből fizetik ezeket a pluszköltségeket

-fejtette ki a politikus, aki közösségi oldalán is megköszönte a gyors javításokat.

A fent felsorolt javítások mellett maradt még néhány hiba, amiről írtunk mi is és foglalkozni kellene vele. Ilyen az Oskola utcai útbaigazító táblák ellenőrzése, az Oskola utca kialakításának felülvizsgálata, az ottani hullámos kerékpárút javítása, vagy éppen a József Attila sugárúti bicikliút csatornáinak a burkolattal egy szintbe hozása, de ott van még Dugonics téri kráterek eltüntetése is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.