Politika

Belvárosi Mozi: Nyomtatási hiba miatt nem jelent meg az Elkxrtuk a műsorfüzetben

Belvárosi Mozi: Nyomtatási hiba miatt nem jelent meg az Elkxrtuk a műsorfüzetben

2021. október 27., szerda
Belvárosi Mozi: Nyomtatási hiba miatt nem jelent meg az Elkxrtuk a műsorfüzetben

Mint arról beszámoltunk, a helyi ellenzék egyik szereplője: Haág Zalán a ,,60-as éveket idéző cenzúrát" vélt felfedezni a Belvárosi Mozi műsorfüzetében. A mozi szerint azonban csak hiba történt.

Habár Haág Zalán KDNP-s képviselő több dolgot kifogásolt a Belvárosi Mozi Elkxrtuk premierje kapcsán, és a gyurcsányista terrorról szóló vándorkiállítás sem kapott helyet Szegeden, úgy tűnik, az ellenzék most melléfogott - állítja a mozi.

Az Elkxrtuk ugyanis azért "nem került műsorra", mert nyomdai hiba történt.

Maga a Mozi ugyan elérhetetlen volt, és a telefont sem vették fel nekünk, Szűcsné Kolonics Erika, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt válaszolta lapunknak, az első 50 db műsorfüzetet hibásan nyomtatták ki. Ennek észrevételét követően a Mozi munkatársai korrigálták a hibát. Az ügyvezető igazgató ugyanakkor kiemelte, hogy a Mozi honlapján és Facebook-oldalán folyamatosak az aktuális, vetítésre kerülő filmes posztok, melyek az Elkxrtukat is tartalmazták. Továbbá a premiert megelőzően is vásároltak jegyet rá.

A nyilatkozat alapján megkerestük és valóban, október 21-én reggel 8 órakor megjelent a filmről egy tájékoztató jellegű poszt:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.