Sport

Kiváló év van a szegedi dartsosok mögött, ketten az év legjobbjai lettek

Kiváló év van a szegedi dartsosok mögött, ketten az év legjobbjai lettek

Nemzeközi és hazai sikerek egyaránt. A Sun City Darts Klub elnöke foglalta össze milyen évet zártak.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
1 órája
Fotó: 86qn47jqzw
Kiváló év van a szegedi dartsosok mögött, ketten az év legjobbjai lettek

Idén is remek évet zárt a Sun City Darts Klub. A szegediek a csapatversenyeken és egyéniben is számos szép, sőt történelmi eredményt értek el. Bódi Richárd klubelnök foglalta össze lapunknak a 2025-ös év legkiemelkedőbb sikereit.

Számos trófeát szerzett a szegedi klub idén is. (Fotó: Sun City Darts Klub)
Számos trófeát szerzett a szegedi klub idén is. (Fotó: Sun City Darts Klub)

Ismét megvédte címét a Sun City Darts Klub

Az idei évben szerepelt az egyesület mindkét csapatbajnoki szakágban, tehát STEEL és SOFT kategóriában is. A 2025-ös volt az első olyan év, amikor mindkét kategóriában az elsőosztályban mérettették meg magukat a szegediek.

Mivel SOFT-on sokkal kevesebbet játszanak a szegedi dartsosok, úgy ott nem igazán volt kiemelt elvárás, a bennmaradás összejött. A STEEL esetében a negyedik helyen zárt a Sun City Darts Klub, amely ugyanannyi pontot szerzett, mint a második és harmadik helyezett, azonban az egymás elleni eredmények nem voltak kedvezőek.

Szerintem azért az nagy szó, hogy amióta létrejött az egyesület, és indulunk ezeken a versenyen, azóta minden évben osztályt tudott váltani a csapat

- jegyezte meg lapunknak Bódi Richárd. Volt még egy csapatbajnokság az utánpótlás kategóriában, amely olyan egyesületek országos versenye volt, akik jelentős számú utánpótlás játékost tudnak felvonultatni. 

Ezt a bajnokságot sorozatban a harmadik évben sikerült megnyernie a szegedi klubnak.

Mivel alapból az utánpótlásra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, azt gondolom, hogy ez az egyik legjelentősebb dolog, ami a hazai versenyeket jelenti

- mondta a klubelnök.

Két szegedi dartsos is az év legjobbja lett

A napokban megtartották az évzáró díjátadót: Sepsi Ádám a Magyar Darts Szövetség év utánpótlás Sportolója lett, Lakatos Levente pedig az MDSZ év reménysége kategóriájában zárt az élen.

Komoly nemzetközi eredmények is születtek

A legtöbbször Sepsi Ádám révén voltak még komoly nemzetközi eredmények is. A szegedi dartsos a World Mastersen és a Hungarian Openen harmadik lett, ezek a WDF világbajnoki kvalifikáció tekintetében fontos versenyek voltak.

A WDF World Masters ifjúsági kategóriáját Budapesten rendezték, Sepsi Ádám történelmi eredményt ért el: első magyarként játszhatott elődöntőt, ami színpadi szereplést jelentett. A harmadik helyen zárt a Sun City versenyzője, ezzel kijutott a WDF világbajokságra.

A dobás, amivel hatalmas mérföldkövet ért el Sepsi Ádám:

A WDF Lakeside Világbajnokságon az ötödik helyen zárt Sepsi Ádám, miután kikapott a későbbi győztes Mitchell Lawrie ellen. Kitekintés: a szegedi tehetség a magyar Darts Liga döntőn, a felnőttek között a harmadik helyen zárt, ezzel zsinórban a harmadik évben adott dobogóst a versenysorozatban a szegedi klub.

Még a WDF versenyek tekintetében: az utánpótlás korosztályban az év elején volt egy olyan verseny, amit a mezőny legfiatalabb tagjaként nyert meg Lakatos Levente. A WDF pontszerzős versenyeken felnőtt szinten Németh Szabolcs döntőzött egyszer, Plávsty Rebeka pedig egyszer harmadik helyen zárt.

 A dobogós eredmények teljes listája a cikkbe fentebb ágyazott bejegyzésben megtalálható.

A Magyar Kupában is remekeltek a szegediek

A hölgyeknél Plávsity Rebeka a felnőtt női versenyen harmadik lett. A korosztályos kupákban, STEEL szakágban, a serdülő kategóriában Petrács Gergő aranyérmes, Lakatos Levente harmadik helyezett lett, Sepsi Ádám megnyerte, ifjabb Málik István második lett. Páros kupán, az U23-as kategóriában két szegedi csapat is dobogós lett. Vég Levente és ifjabb Málik István ezüstérmes, Beslity Donát és Fehér Bálint pedig harmadik helyezett lett. 

Azt gondolom, hogy utánpótlás téren egy elég eredményes évet zártunk idén is

- jegyezte meg Bódi Richárd.

Sepsi Ádám WDF világbajnoki meccse itt visszanézhető:

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.