Nem várt “autóversenybe” csöppentek a Szent Gellért Fórumból távozók

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kereskedő közben a helyzet változatlan.

Majdnem napra pontosan három évvel ezelőtt egy baleset kapcsán írtunk arról, hogy péntekenként illegális gyorsulási versenyt tartanak a Kereskedő közben.

A cikk után nem várt reakciók érkeztek akkor szerkesztőségünkbe.

újságírónkat többen megfenyegették

a rendőrség csak általánosságban válaszolt kérdéseinkre

privát üzenetekben leírták, hogy évtizedek óta így van és ez amolyan csendes szemhunyással történik a hatóságok részéről

Úgy tűnik semmi sem változott. Azaz egy valami igen. A Kereskedő köz végében megépült a Szent Gellért Fórum, így az addig csak keveset használt utcában lényegesen nagyobb a forgalom, elsősorban meccsnapokon.

Múlt hét pénteken meccset is rendeztek, ráadásul hivatalos nemzetközi meccset. A találkozó végén a VIP vendégek, delegátusok, a játékvezetők és a csapatok nem várt díszsorfal mellett hagyhatták el a stadiont és

majdhogynem elnézést kellett kérniük, hogy a zavarták a hobby-autóversenyzőket.

Nem csak az autóknak van fogyasztása a versenynapokon

Mindamellett, hogy ezek a gyorsulási versenyek balesetveszélyesek, egy tömegrendezvény esetében akár komolyabb katasztrófához is vezethetnek. Elég csak abba belegondolni, hogy az arra közlekedő csapatbuszok egyikébe szalad bele egy autó. A stadionba ugyan a Dorozsmai út felől is be lehet jutni, azonban a főépület megközelítésére ez az egyszerűbb út, így esetleges mentés, vagy kimenekítés esetén is használják. Ebben pedig zavaró, ha

az út szélén százas nagyságrendű nézősereg gyűlik össze, az úton és a parkolóban pedig versenypálya és depó nyílik.

Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a rajtvonal néhány méterre van a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivataltól.

Az illegális gyorsulási versenyek kapcsán megkérdeztük a rendőrséget is. Arról érdeklődtünk, hogy egy bejelentett tömegrendezvény esetén hogyan fordulhat elő ilyen eset, illetve mit terveznek lépni, hogy a jövőben ne történjen hasonló. Amint válaszolnak, azonnal megírjuk.

Előző sztori

Nagyot ugrott az SZTE BTK egy frissen megjelent szakterületi listán

Következő sztori

Kérdőívben kéri ki a szegedi lakosság véleményét az önkormányzat