Miért tesz úgy a szegedi rendőrség, mintha nem tudna az illegális gyorsulási versenyekről?


Pedig mi kétszer is rákérdeztünk!
Múlt héten beszámoltunk róla,
hogy karambollal végződött egy illegális gyorsulási verseny a Kereskedő Közben.
Értesüléseink szerint, minden péntek este rendeznek hasonló futamokat, ezért az alábbi kérdéseinkkel többször is felkerestük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot: 1.Tudnak-e róla, hogy rendszeresen rendeznek illegális gyorsulási versenyeket a Kereskedő közben? 2. Ha tudnak róla, akkor hogyan próbálják megakadályozni? 3. Milyen büntetésre számíthat az, aki részt vesz ezekben az illegális versenyekben?
Érdemben kitértek a válaszadás alól.
„Az Ön által említett anyagi káros baleset azért következett be, mert a parkolóhelyről elinduló gépkocsi megszegte az elindulás szabályait.” – olvasható, a meglehetősen diplomatikusra sikerült válaszukban. Természetesen mi nem elégedtünk meg ennyivel, így újból elküldtük kérdéseinket a CSMRFK sajtóosztályának.
A második alkalommal már érdemi választ is kaptunk - igaz nem mindenre :
„A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegésével kapcsolatban alkalmazható szankciókat a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) kormányrendelet tartalmazza." -írták. Továbbá megjegyezték, hogy
az illegális gyorsulási versenyekkel kapcsolatban, még nem érkezett hozzájuk lakossági bejelentés.
Majd ezután hosszasan ecsetelték a biztonságos közlekedés feltételeit.
Tényleg nem tudnak semmit a versenyekről?
A múlt heti cikkünkhöz több olyan komment is érkezett, amely szerint a rendőrök tisztában vannak azzal, hogy hétről-hétre mennek ezek a versenyek, sőt egyesek szerint alkalmanként még a rend éber őrei is részt vettek a futamokon.



Kielégítőbb válaszok reményében, az ügy kapcsán felkeressük az Országos Rendőr-főkapitányságot.