Sport

Jól haladnak a Pick Aréna munkálatai, megnéztük közelebbről

Jól haladnak a Pick Aréna munkálatai, megnéztük közelebbről

2021. július 14., szerda
Jól haladnak a Pick Aréna munkálatai, megnéztük közelebbről

Testközelből láthattuk a Pick Arénát, melyben a tervek szerint decemberben már Bajnokok Ligája-mérkőzést rendeznek.

A kormányzati támogatásból, a Modern Városok Programban 35 milliárd forintból épülő sportkomplexumnak fél évvel ezelőtt is már káprázatos fotók és videók jelentek meg, nem olyan rég pedig az is kiderült, hogy a tragikus sorsú veszprémi legenda, Marian Cozma nevét is őrizni fogja.

A három épületegyüttesből álló komplexum egy 8300 férőhelyes arénát, egy kétpályás edzőcsarnokot és egy 30 fős, akadémia kialakítására alkalmas kollégiumot foglal magában.

Bardóczy Gábor kormánybiztos és dr. Juhász Roland államtitkár is kint jártak a megtekintésen, elmondásuk szerint az eddig látottak alapján pedig minden a tervek szerint halad, vagyis a Pick Aréna november végén minden remény szerint átadásra kerülhet.

A csarnok mellett egyébként egy akadémia is lesz, illetve egy kisebb, úgynevezett edzőcsarnok is.

(Fotók: Zádori Bence)

Bartók Csaba fideszes önkormányzati képviselő, a fidesz szegedi elnöke is ott volt a bejáráson, közzé is tett egy videót a véleményéről a Facebook-oldalán:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.