/

Amikor a kalamárisból kifogyott a tinta… Csokonai, 1805

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Tervezet.” Az életmű utolsó munkadarabjának címe ez. És maradt is tervezetnek. Már nem jutott rá erő. Egy évvel előtte még micsoda energia feszült a költőben! Megírta a gigantikus méretű Halotti versek ciklust, s ezzel sem fogyott volna el ereje, ha nem kap tüdőgyulladást április 15-én, Nagyváradon, Rhédey Lajosné temetésén. Ahol egyébként maga szavalta el A lélek halhatatlansága című búcsúztató versfolyamot, s ezzel valóságos költői diadalt aratott a kor ítészei szerint. Kár, hogy ez a diadal is az utolsó lett, s hozzá bónuszként megkapta a halálos kórt. Mert a tüdőbajnak akkortájt nem volt ellenszere.

Az utolsó befejezett verse után ez a dátum áll: 1804. november 5. Még papírra rótt néhány sornyi töredéket, aztán jött a végső, a „Tervezet”: a huszonnyolcsoros vázlatból úgy tűnik, hogy a mindig kedves görög mitológia felé tett volna még egy utolsó lépést, a dalnok-ős, Orpheusz legendája sűrűsödött volna talán drámába, de az már csak a túlvilági lantosok asszisztálása mellett éledhetett meg, ha épp… Mert közben eljött 1805. január 28-a, amikor a lélek elköltözött. S itt maradt az életmű, benne a felvilágosodás szelleme és egy nagyon nagy műveltség viaszlenyomata.

Az utódok közül senki sem tisztelte jobban, mint az egy évszázad múlva jött zseni, Ady Endre, aki halála centenáriumán így emlékezett meg Csokonai Vitéz Mihályról:

„Meghalt 1805 januárjának huszonnyolcadik napján ifjan és elsorvadottan. Szülő Debrecenje holnap emlékezik meg arról, hogy száz éve immár az ő fia távozásának, aki olyan haszontalan ember volt, hogy skribának sem kellett sehol. Mikor anno akkor szobrot kapott Debrecenben, nyilván akadt még Debrecenben derék cívis családapa, ki fölfohászkodott:

– Borzasztó eset. Erre fogok esetleg jönni az én jó erkölcsű fiammal. A fiú kíváncsi lesz, kié ez a szobor? Hogy élt az az ember, aki ilyen szép szobrot kapott? Jó iskolás gyermek volt-e? Köszönt minden embernek? Engedelmes volt-e és szerény? Jó magaviseletű? Mi lett aztán belőle? Szenátor?… Mit fogok a fiúnak mondani?”

Tényleg, mit lehet mondani az utókornak egy költőről, aki mindent tudott a szépségről s az eszményekről, mindent meg tudott verselni, aki hat nyelven írt és olvasott, tanult bölcseletet, filozófiát, teológiát, jogot, otthon volt a természettudományokban, egyszóval kora kivételes tudású embere volt, közben nyughatatlan, életvidám, olykor kicsapongó, csak egyet nem tudott: középszerűen, konformista módon élni. Halni, azt igen… Kétszáztizenhat éve történt meg ez vele, akiről Ady írta: „A dal első magyar zsenije Csokonai.”

Előző sztori

HÁBORÚ: Mégis bezárják a Cserepes sori piacot - Döntött Botka László

Következő sztori

Történetének legrosszabb évét zárta a turizmus

Legutóbbi hasonló cikkek