Közélet

Negyedév is kevés volt kijavítani a Tisza Lajos körút hibáit

Negyedév is kevés volt kijavítani a Tisza Lajos körút hibáit

2020. január 6., hétfő
Negyedév is kevés volt kijavítani a Tisza Lajos körút hibáit

Többhetes csúszással adták át a Tisza Lajos körút Klinikák előtti felújított szakaszát, de a munkát erős jóindulattal sem lehetett késznek nevezni. Azóta eltelt negyedév, de a hibákat kijavítani és véglegesen befejezni azóta sem sikerült.

Hosszú heteken át bosszantotta a szegedieket a Tisza Lajos körút, Aradi vértanúk tere és az Árvízi emlékmű közötti szakaszának felújítása.

Napokig tátongott egy hatalmas gödör az út közepén

, minden különösebb elkerítés és jelzés nélkül, ami igencsak balesetveszélyes volt.

A megcsúszott átadás kaotikus állapotokat okozott a környéken a tanévkezdés napjaiban

, talán éppen ezért kellett kapkodva befejezni és átadni az érintett szakaszt.

Már októberben megírtuk, hogy a munkagödrök eltűntek ugyan, de a megoldás ránézésre is kívánnivalót hagyott maga után.

A gödröket tessék-lássék módon temették be, azok már az átadás másnapján elkezdtek töredezni és szétmállani. Akkor egy olvasónk azt írta: ha már heteket csúsztak, talán az a 2-3 nap még belefért volna, hogy tisztességesen befejezzék az utat. Az ünnepek alatt több olvasónk is jelezte, és a legnagyobb közösségi oldalon is több fórumon megjelent, hogy negyedév alatt sem sikerült megoldani a problémát. Most így néz ki az útszakasz:

Azt, hogy a felújítás nem tökéletes és valami nincs rendben, az bizonyítja, hogy kikerült egy KRESZ-tábla, ami azt jelzi, hogy az út egyenetlen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.