Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Gusztustalan és gyomorforgató: így néz ki a Dóm téri nyilvános WC bejárata

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Továbbra is megoldatlan probléma Szegeden a nyilvános illemhelyek hiánya, de a működő vagy működőképesnek tűnő WC-kkel is rengeteg a probléma. A Dóm téri nyilvános illemhely környékén ürülékszag terjeng, és maga a klozet sem úgy tűnik, mintha nyitva lenne. Bár ember legyen a talpán, aki önként vetemedne arra, hogy használatba vegye, ugyanis gyomorforgató látványt nyújt már a bejárat is.

A Dóm téri nyilvános illemhely elhelyezkedéséből adódóan meglehetősen központi fekvésű, a közelében található egyebek mellett a Somogyi-könyvtár, a Vitrin Kávézó és Sörkert, vagy éppen az Art Hotel.

Egy olvasónk pár napja járt az illemhelynél, és áldatlan vagy inkább fogalmazzunk úgy, embertelen állapotokkal találkozott. A WC bejárata egy falappal van eltorlaszolva, a lépcső alján pedig emberi ürülék, szemét hever.

Olvasónk a helyszínt “apokaliptikus” és “szürreális” jelzőkkel illette. “Iszonyú szag terjeng a levegőben, és ez láthatólag senkit sem zavar” – áll a szerkesztőségünkhöz küldött levelében.

A helyzet hétfő délelőttre sem változott sajnos, még mindig így néz ki a WC bejárata:

A nyáron 26 millió forintért az Aradi vértanúk terén átadtak egy nyilvános bádogbudit, amellyel számos probléma merült fel, sokáig be sem lehetett jutni az illemhelyre, mert rossz volt az automata pénzelfogadó funkciója, de arra is volt példa, hogy amikor végre sikerült bejutni valakinek, akkor használat közben nyílt ki az ajtaja.

A szegedma.hu azt is kiderítette, hogy vélhetően erősen túlárazott volt a beruházás, ugyanis több építési vállalkozó is azt mondta, hogy 10-12 millió forintért már kialakítható egy vandálbiztos, rozsdamentes férfi és női egységre szétválasztott, három-három WC-vel, vagy piszoárokkal rendelkező nyilvános illemhely.

Az Aradi vértanúk terén lévő konténertoalett kihelyezésekor is felmerült már a kérdés, hogy miért pont oda kellett telepíteni, amikor a közelben (a Dóm téren) található egy nyilvános WC, amelynek fejlesztése minden bizonnyal sokkal kevesebb pénzből is megvalósítható lett volna.

A nyilvános WC-k hiányát mi sem bizonyítja jobban, hogy több esetben is fényes nappal, forgalmas helyen szükségleteiket végző emberekkel lehet találkozni Szegeden: legutóbb az egykori Kerek-Perec épületét vizelték oldalba, de a Dugonics téren, az egyetem oldalához is odapiszkítottak már.

Az ügyben kerestük az önkormányzatot, arra vagyunk kíváncsiak, jelenleg mennyi illemhely található Szegeden, ezek közül mennyi működik, terveznek-e esetleg felújításokat vagy újak létesítését. Azt is megkérdeztük, hogy a Dóm téri WC környékén uralkodó állapotok megszüntetése érdekében mit kívánnak tenni. Továbbá közérdekű adatigénylés formájában kikértük a 26 milliós csodabudi forgalmi adatait, azt szeretnénk megtudni, hogy amióta működésbe helyezték, mennyien használták, és hogy mennyit költöttek eddig a javítási munkálatokra, fenntartásra, takarításra.

Közélet

Orbán Viktor: Magyarország ismét győzelemre áll

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sátoraljaújhelyen. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Közélet

16 százalékkal, 857 milliárdra emelkedik az önkormányzatok állami támogatása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az önkormányzatok saját bevételei pedig megduplázódtak mára.

Tovább olvasom

Közélet

Elhunyt három idős beteg, Csongrád-Csanád megyében nem nőtt a fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Újabb 20 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.

Tovább olvasom

Aktuál